417 éve, 1606. december 29-én Kassán halt meg Bocskai István, Magyarország és Erdély fejedelme, az első Habsburg-ellenes magyar szabadságharc vezetője.
Kismarjai Bocskai István Kolozsváron, a Mátyás király szülőházával szemközti házban látta meg a napvilágot középbirtokos nemesi családban. Édesapja, Bocskai György I. Ferdinánd császár biztosa, a Magyar Kancellária titkára volt, anyja, Sulyok Krisztina előkelő felvidéki család lánya.
Bécsben és Prágában nevelkedett más magyar nemes ifjakkal együtt, akiket a tudományok helyett inkább vitézi és udvari életre neveltek. Bocskai, aki előbb apródként, majd udvari testőrként szolgálta az uralkodót, 1576-ban hazatért Erdélybe, ahol rokoni kapcsolatai révén a fejedelmi tanács tagja, majd 1581-től mint Báthory Zsigmond nagybátyja, a kiskorú trónörökös gyámja lett, és bekerült a négyfős kormányzó testületbe is.
Hagymássy Katával 1583-ban kötött házasságával tovább növelte gazdagságát, de politikai hatalma csak Zsigmond 1588-as nagykorúsításával növekedett meg. 1592-től Bihar vármegye főispánja, váradi főkapitány és az erdélyi seregek főparancsnoka lett.
A Portához húzó erdélyi előkelőségekkel szemben ő a Habsburg-szövetség segítségével képzelte el a szultáni gyámkodás lerázását, és befolyására az 1593-ban kirobbant tizenöt éves háborúba a Habsburgok oldalán kapcsolódtak be.
Báthory Zsigmond fejedelem nevében 1595-ben ő kötötte meg a török elleni szövetséget II. Rudolf császárral, ahogy a törökkel való szakítást ellenző politikai párt megtörésében is ő volt a fejedelem fő támasza.
1595-ben a fővezérlete alatt álló erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál nagy győzelmet aratott a török sereg fölött. A császári hadak azonban nem indultak segítségükre, és a magára maradt Erdélyben a Porta visszaállította uralmát.
Miután az ingatag Báthori többször is lemondott, majd visszavette a hatalmat, a fejedelemség területe csatatérré vált, és szinte teljesen elpusztult. Végül a császári megbízottként Erdélybe küldött Basta tábornok ragadta kezébe a hatalmat. Üldözte a protestánsokat, a népre pedig megfizethetetlen hadisarcot vetett ki.
Amikor 1602-ben Bocskai tiltakozott Basta tábornok kegyetlenkedései ellen, Prágába internálták, és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza. A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, és ehhez a török szövetségét helyezte kilátásba.
Levelezésük – szándékosan vagy véletlenül – a kassai főkapitány, Belgiojoso kezébe került, aki már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon Bocskaira és birtokait elkobozza.
1604-ben Bocskai a lakosság elkeseredettségére alapozva felkelést szervezett, amelyhez megnyerte az addig császári zsoldban álló hajdúkat. 1604. október 15-én hajdúi és a csatlakozó jobbágyok élén Álmosdnál megverte Belgiojoso seregeit.
Bocskai a hajdúk élén, akik korábban császári zsoldban álltak
Csapatainak létszáma egyre nőtt, néhány hét múlva már húszezer katonája volt. Az idegen hadak garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárság és köznemesség is hamarosan mellé állt, sőt, a főnemesek egy része is őt támogatta.
Elfoglalta Debrecent és Kassát, majd a felvidéki bányavárosok is megnyitották előtte kapuikat. Vereségek és győzelmek követték egymást, de Bocskai népszerűsége egyre nőtt. 1605 nyarán nagyobb csata nélkül a Dunántúlt is elfoglalta, és a hajdúk már Bécset fenyegették.
1605. február 21-én a nyárádszeredai országgyűlésen Erdély, majd április 20-án Szerencsen Magyarország fejedelmévé választották, illetve a rendek kimondták a katolikus és két protestáns felekezet egyenjogúságát. A török Porta szövetségesének tekintette, a szultán koronát küldött neki, feltehetően Rákos mezején koronázták meg.
A szultán ajándéka Bocskainak – a legendával ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a fejedelem visszautasította volna a koronát (Kép forrása: Wikipédia / Yelkrokoyade / CC BY-SA 3.0)
1605 őszétől ő is és Rudolf király is hajlott már a megegyezésre, de csak hosszas tárgyalások után, 1606. június 23-án kötötték meg a felkelést lezáró bécsi békét. A béke biztosította a magyar rendek jogait, a vallásszabadságot, Magyarország önállóságát a Habsburg-birodalmon belül, és elismerte Erdély függetlenségét, valamint a hét tiszai vármegyét Bocskai élete végéig Erdélyhez csatolta. A felkelés résztvevői közkegyelmet kaptak.
A november 11-én megkötött, az ekkor már súlyos beteg Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a török–osztrák tizenöt éves háborúnak is véget vetett. A hajdúk zömét szabadságharcának győzelme után kiemelte a földesúri fennhatóság alól, és közös kiváltságokat adva nekik letelepítette őket Debrecen környékén (a Hajdúságban), ezzel biztosítva Erdély számára a szükséges katonai erőt.
Bocskai alig élte túl a békekötést, 1606. december 29-én Kassán elhunyt. December 17-én kelt végrendeletében kifejtette, hogy szükség van magyar fejedelemre Erdélyben mindaddig, amíg a magyar korona idegen kézen van.
Ha azonban újra magyar királyt választanak, akkor Erdélyt és Magyarországot egyesíteni kell. A reformációt védelmező politikus alakja látható a Reformáció genfi emlékművén is, alatta felirat egyik jelmondatával: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük”. Emlékét idézi az ünnepi viseletként hordott Bocskai-viselet is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
