Heves külföldi reakciókat váltott ki a gázai toronyház lerombolása

Heves külföldi reakciókat váltott ki a gázai toronyház lerombolása

Heves külföldi reakciókat váltott ki, hogy az izraeli légierő a Hamász elleni hadjárata keretében lerombolt szombaton egy gázai toronyházat, amelyben számos nemzetközi médium – köztük az AP amerikai hírügynökség, az al-Jazeera pánarab hírtévé és a kuvaiti állami tévé – helyi irodája működött, és voltak lakások is.

Izrael a 12 emeletes toronyház elleni támadás előtt egy órával figyelmeztette az épület tulajdonosát, hogy üríttesse ki azt, mert támadni fogják. Az AP helyi munkatársai szerint sokan el is hagyták az épületet, azt nem tudták megmondani, hogy minden benne tartózkodó így tett-e.

John Daniszewsky, az AP alelnöke és főszerkesztője, az International Press Institute (IPI) nemzetközi újságíró-szervezet észak-amerikai bizottságának elnöke azt mondta: “Az izraeli erők nyilvánvalóan tudták, hogy sajtóirodák vannak az épületben.”

Az AP szerint Izrael mindeddig nem szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy az épületet a Hamász fegyveresei használták.

Az Al-Jazeera szombat este kiadott közleményében azzal vádolta Izraelt, hogy egyértelműen azért rombolta le a toronyházat, hogy az újságírók ne tudósíthassanak a konfliktusról. Mosztefa Szuág vezérigazgató “háborús bűncselekménynek” nevezte az épület lerombolását.

António Guterres ENSZ-főtitkár nagyon aggasztónak nevezte, hogy az izraeli légierő romba döntötte a szóban forgó toronyházat, és döbbenetesnek nevezte, hogy az izraeli-palesztin konfliktusnak egyre több civil áldozata van.

A főtitkár emlékeztette mindegyik felet, hogy a civil- és médialétesítmények körültekintés nélküli támadása a nemzetközi jogba ütközik, azt mindenáron el kell kerülni. Nyilatkozatát szóvivője ismertette.

Ahmed Abul Geit, az Arab Liga főtitkára felszólította az ENSZ Biztonsági tanácsát, hogy “tegyen eleget kötelezettségeinek, és vonja felelősségre Izraelt” vasárnapi rendkívüli ülésen.

Számeh Sukri egyiptomi és Fejszál bin Farhan szaúdi külügyminiszter telefonon beszélt egymással, és azonnali tűzszünetet követelt a konfliktusban – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség.

A szaúdi külügyminiszter elítélte Izraelt a palesztinok jogainak “kirívó megsértése” miatt. Farhan vasárnapra összehívta a legtöbb muszlim országot tömörítő Iszlám Konferencia Szervezetének rendkívüli ülését.

Hírdetés

Vang Ji kínai külügyminiszter is – akit a Hszinhua hírügynökség idézett – felszólította az ENSZ BT-t, hogy tegyen meg mindent az erőszak megállításáért a konfliktusban. A BT eddigi tétlenségéért az Egyesült Államokat vádolta.

“Sajnos, a BT mindeddig nem tudott megállapodásra jutni, mert az Egyesült Államok szemben áll a nemzetközi igazságossággal” – mondta Van abban a telefonbeszélgetésben mondta ezt, amelyet Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel folytatott.

A Die Presse osztrák napilap közlése szerint Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter pénteken lemondta szombatra tervezett bécsi látogatását, miután az osztrák kancellári hivatal és a külügyminisztérium épületére kitűzték az izraeli zászlót az Izraellel való szolidaritás jegyében. Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szóvivője megerősítette az értesülést.

Iszmáil Háníje, a Hamász egyik legfőbb vezetője Katarban tartózkodik, és a katari külügyminisztérium közleménye szerint szombaton fogadta őt Sejk Mohamed bin Abdurrahmán asz-Szani külügyminiszter.

A miniszter kijelentette, hogy a nemzetközi közösségnek sürgősen cselekednie kell, meg kell állítania “a gázai civilek elleni kegyetlen izraeli támadásokat”.

Háníje este részt vett Katarban egy Izraelt elítélő demonstráción. A rendezvényen felszólalva kijelentette, hogy a szervezet nem fog meghátrálni a konfliktusban, és még nem vetettek be minden erőt, amely rendelkezésükre áll. A palesztinok nem érik be kevesebbel, mint hogy egyszer Jeruzsálem fővárossal megalakul a saját államuk – tette hozzá.

Az al-Alam iráni állami tévécsatorna jelentette, hogy a Forradalmi Gárda elithadsereg idegenlégiós parancsnoka, Eszmáil Gáni telefonon beszélt Háníjéval, és dicsérte a Hamászt az Izraelnek adott “kiváló és sikeres válaszcsapásért”. Háníje pedig megköszönte Iránnak, hogy fegyverrel támogatja a Hamászt.

Egy meg nem nevezett egyiptomi hírszerzési tisztségviselő beszámolt arról az AP hírügynökség szerint, hogy folyamatosan próbálnak tűzszünetet elérni Izrael és a Hamász között, és ezen sokat lendített, hogy Tel-Avivba érkezett Hady Amr, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja, akitől azt várják, hogy nyomást gyakorol Izraelre az erőszak megállítása érdekében.

Számos tüntetés volt szombaton szerte a világon az izraeli-palesztin konfliktus miatt. Kanada és az Egyesült Államok több városában és arab, illetve iszlám országokban. A tüntetők mind Izraelt ítélték el hírügynökségi jelentések szerint.

Libanonban, az izraeli határ mentén több száz libanoni és palesztin tüntetett szombaton az izraeli hadművelet ellen. Többen közülük megpróbáltak átmászni a határfalon, amire az izraeli határőrök figyelmeztető lövéseket adta le, de egy tüntetőt meg is sebesítettek.

Az utóbbi napokban szerte Libanonból sok libanoni és palesztin – részben az Irán támogatta Hezbollah síita szervezet tagjai – utazott az izraeli határhoz. Pénteken a határőrök lelőttek egy 21 éves Hezbollah-tagot, aki átjutott a kerítésen.

MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »