Hét és fél éve történt kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét fogták el

Hét és fél éve történt kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét fogták el

Hét és fél éve történt kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét fogták el

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság még 2011. április 20-án – emberölés gyanúja miatt – rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint az ismeretlen elkövető 2011. április 17-e, este és április 18-a, reggel között Szikszón az otthonukban megölt egy idős házaspárt.

Hírdetés

A nyomozás során a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatgyűjtést végeztek, számos tanút hallgattak ki, tárgyi bizonyítékokat foglaltak le és távközlési adatokat, valamint szakértői véleményeket szereztek be. Mivel a széleskörű nyomozás során az elkövető kiléte nem volt megállapítható, a nyomozást 2015. december 18-án felfüggesztették.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának nyomozói a Borsod megyei rendőrökkel együttműködve az ügyben elemző-értékelő tevékenységet folytattak, amelynek eredményeképpen újabb információk jutottak a birtokukba.

A hatóság 2017. március 2-án a nyomozás folytatásáról határozott, amelyet március 10-től a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály végzett. Az újabb nyomozati cselekményeknek és a további tanúkihallgatásoknak köszönhetően a nyomozók látókörébe került egy 57 éves helyi férfi, aki korábban az áldozatok ismerősi köréhez tartozott.

A rendőrök előbb tanúként, majd a beszerzett bizonyítékok alapján 2018. november 19-én gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akit őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A Miskolci Járásbíróság 2018. november 22-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Az ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bevonásával folytatja.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »