Idén 10. alkalommal szervezte meg a búcsi Katona Mihály Alapiskola a Mentor TT-vel együttműködve a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny második felvidéki fordulójának döntőjét. A Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett igényes biológiai és Herman Ottó életével és munkásságával kapcsolatos kérdéseket tartalmazó verseny.
A Herman Ottó Biológia Verseny kiemelkedő jelentőségű a 7-8. osztályos tanulók számára, mivel népszerűsíti a természettudományokat, elmélyíti a biológiai ismereteket, és ösztönzi a kutatói szemléletet.
A verseny tiszteleg a sokoldalú polihisztor, Herman Ottó munkássága előtt, összekapcsolva az elméleti tudást a gyakorlati megfigyelésekkel.
Amig a tanulók dolgoztak, addig Pék László a tehetséggondozás jövőbeli feladatait beszélték meg a tanulókat elkísérő pedagógusokkal (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
Herman Ottó zoológusként a sáskákat, pókokat, madarakat és vonulásukat tanulmányozta, a halakat kutatta, néprajztudósként a halászat és a pásztorkodás témája izgatta, ezeket ősmesterségekként értékelte. Kiváló ősrégészként felismerte a bükki ősemberleletet, ennek elismertetéséért legalább olyan heves harcot vívott, mint nyelvészként, a nyelvújítók túlkapásai ellen. E csaták közti „békeidőkben” azon dolgozott, hogy a halászat és pásztorkodás nyelvkincsét, a népnyelv kifejezéseit gyűjtse, a létező magyar kifejezéseket a tudományos nyelvbe is beemelje. Az ezerarcú tehetség sokszínű tevékenysége kapcsán a közös nevezőt – minden részletre kiterjedő figyelmén túl – szenvedélyessége jelentette.
A Breznóbányán (Brezno, Szlovákia) született tehetség, felvidéki német származása ellenére gyerekkorától magyarnak vallotta magát, 7 évesen már tanulta a nyelvet, nevét Carl Otto Herrmann-ról magyarosította. Iskolai tanulmányait Miskolcon kezdte.
Az apai örökségként kapott érdeklődés a természet, elsősorban a madarak iránt és a számos ismeret, pályakezdőként egyenesen a Kolozsvári Múzeumba röpítette – ahol konzervátori állást kapott, ahol hamar a város kulturális életének egyik központi szereplője lett.
Nemsokára a gyöngéd szerelem is utolérte, Jászai Mari, a valódi őstehetséggel megáldott színésznő személyében. A Millennium forgatagában nagysikerű pavilonban mutatta be a magyar halászatot, mint ősfoglalkozást, ebből a kezdeményezésből nőtt ki a mai Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Megalapította a Magyar Ornithologiai Központot, a későbbi Magyar Madártani Intézetet. A maga korában, szakmai körökben így is megkapta a méltó elismerést: egyebek között a francia Becsületrend lovagja lett és a róla elnevezett múzeum és számos utca, valamint a tiszteletére állított szobrok, emléktáblák, mind-mind egy máig ható, példás személyiség halhatatlan jelentőségű hagyatékát és emlékét őrzik.
A Búcson megrendezett felvidéki döntőjén 10 alapiskola 20 tanulójának másfél óra alatt a tesztlapokat kitölteni (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
A Búcson megrendezett felvidéki döntőjén 10 alapiskola – Pozsonypüspöki, Ekecs, Vágfarkasd, Párkány, Bátorkeszi, Csata, Gúta (Corvin Mátyás), Dunamocs, Alistál és Búcs – 20 tanulóját Győző Andrea, a búcsi KM alapiskola igazgatónője, Pék László, a Mentor TT vezetőségi tagja, Karkó János a község polgármestere és Csákvári Zoltán, az iskola biológiai pedagógusa köszöntötte.
A verseny főbb jelentőségei: Tehetséggondozás: Lehetőséget biztosít a biológia iránt érdeklődő diákoknak képességeik kibontakoztatására. Környezettudatosság: Felhívja a figyelmet a természetvédelem és a környezet ismeretének fontosságára.
Ápolja Herman Ottó, a „legnagyobb magyar polihisztor” ornitológiai és néprajzi örökségét. A verseny lehetőséget ad arra is, hogy a diákok a hagyományos tanterven túlmutató, gyakorlatias ismereteket szerezzenek a biológia területén. A verseny kiírója: a Magyar Természettudományi Társulat.
A kiosztott 100 pontot érő feladatlapokra másfél óra állt a tanulók rendelkezésére.
A tesztlapok kitöltése után a tanulók interaktív foglalkozáson vettek részt a Dunavit Polgári Társulás természetfotósával, Fodor Péterrel (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
A feladatlapok kitöltése után a tanulók Balázsy Géza könyvillusztrációinak megtekintésére került sor az iskola galériájában. Balázsy Géza festőművész, grafikus 1985-ben orosz–rajz szakos tanári diplomát szerzett Nyitrán. Főleg gyermekeknek szóló publikációk (folyóiratok, tankönyvek, mesekönyvek, kifestők, foglalkoztatók) illusztrálásával szerzett magának hírnevet. Komáromból Búcsra költözött, jelenleg miniatűr figurális, játékos, mesemotívumokkal teli kerámiák készítésével is foglalkozik. Alkot népmesékhez és modern történetekhez, állatmesékhez is rajzokat.
Ezt követte interaktív foglalkozás a Dunavit Polgári Társulás természetfotósával, Fodor Péterrel.
A Dunavit – Dunamenti Tájvédelmi Társulat 2020 novemberétől működik hivatalosan polgári társulásként. Életre hívásával alapító tagjainak, Fodor Péternek, Mészáros Csabának és Tóth Lászlónak célja az volt, hogy szervezeti hátteret biztosítsanak mindenki számára, aki hozzájuk hasonlóan javítani szeretne környezetünk állapotán. A társulás mottóját Fodor Péter fogalmazta meg: „ A természettől elvehetsz, ha tudsz és akarsz is visszaadni.”
A Polgári Társulás az országban elsőként készítettek egy városi régiót lefedő komplex madárodú-programot, amelynek célterülete Somorja és környéke. A terv célja a gyakoribb madárfajok mellett olyan ritka célfajok fészkelési lehetőségeinek támogatása, mint a szalakóta vagy a kékvércse.
Elsőként fogtak bele beszántott mezei utak revitalizációjába és gyümölcsfák kiültetésébe ezen utak mellett, feldarabolva ezzel az óriás földművelési táblákat és segítve a mezőgazdasági táj biológiai sokféleségének megőrzését.
A „Barcs – az elfeledett folyó” eddigi legnagyobb és talán legismertebb, a maga nemében páratlan munkánk, amelynek célja egy régen eltűnt csallóközi folyam nyomainak felkutatása és vizuális megjelenítése. A felsoroltakon kívül számos további elképzelés vár még megvalósításra. Hosszú távú erőfeszítéseik között a Csallóközre jellemző élőhelyek visszaállítása is szerepel, valamint minden olyan civil szervezet támogatása, amelynek céljai megegyeznek társulásuk törekvéseivel.
A felvidéki verseny búcsi döntője kiértékeléssel és az eredményhirdetéssel ért véget (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
A verseny a kiértékeléssel és az eredményhirdetéssel ért véget.
A verseny végeredménye: 1. hely: Porubská Viktória, Magyar tannyelvű óvoda és alapiskola, Pozsonypüspöki, 2. hely: Nagy Hanna, Arany János Alapiskola, Ekecs, 3. hely: Mikus Margaréta, Ady Endre Alapiskola, Párkány.
A szervezők köszönik a felajánlott díjakat: Marcsa Ida néninek a versenyre készített tortát, Retkes Ákos virágkertészetének a virágokat, Orosz Örsnek a jutalomkönyveket és Karkó János Búcs község polgármesterének az ajándékot.
A Felvidéket a Kárpát-medencei döntőbe továbbjutott 3 tanuló képviselik 2026. május 8-9-10-én a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban megrendezett versenyen.
Miriák Ferenc/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


