Heller Ágnest újraélesztik, félárbócon a Spinoza zászlaja, Kunhalmi szomika: náci karlendítés a Sneider-lagziban

Heller Ágnest újraélesztik, félárbócon a Spinoza zászlaja, Kunhalmi szomika: náci karlendítés a Sneider-lagziban

A Hír TV birtokába jutott felvételek szerint Sneider Tamásék lakodalmán voltak "rasszista és homofób" viccelődések is. Az eseményen megjelentek a párt vezető személyiségei. Portálunk nem hivatalos forrásokból úgy értesült, azóta Heller Ágnest újraélesztették, félárbócra eresztették a zászlót a Spinoza-házban, Kunhalmi Ágnes pedig nagyon szomika az összekovácsolódott baloldali ellenzék néppártjának (majdnem) elnöke miatt.

A két évvel ezelőtti felvételeken Sneider Tamás felesége, a Jobbiknak dolgozó jogász kétszer is a hitleri köszöntéssel pózolt a fotósoknak.

Az első karlendítés után jelezte a jelenlevőknek, hogy nem bánta meg a mozdulatot, és férje nyakában ülve még kétszer megismételte azt.

„Nehéz a hangját utánozni ennek a buzinak” – egy másik felvételeken pedig az látható, hogy Sneider Tamás és neje remekül szórakozott, amikor a lakodalomban egyik barátjuk egy ismert televíziós műsorvezető állítólagos nemi identitásán viccelődött – sopánkodott tovább a Hír TV.

A paródiát előadó vendég, az "afrikai származású" Fekete Pákót – ahogy gúnyoson fogalmazott -, Sneider Tamás „kedvencét” is utánozta, nagy sikert aratva.

Hírdetés

„Ők voltak még akkor ez a vendégmunkás, te hogyan mondtad? Ez a nigger köcsög” – hangzik el a felvételen.

Az esküvőn a párt vezérkara is megjelent, ott volt Vona Gábor akkori (és mostani – a szerk) elnök, Mirkóczki Ádám pártszóvivő és Szabó Gábor pártigazgató is.

A vőlegény esküvői ültetési kártyája Sneider keresztneve helyett beceneve volt olvasható. A Jobbik elnöke még szkinhedként kapta a Roy nevet, a Hír TV szerint a párttagok ma is így hívják. (Bár akkor már elég ritkán hangozhat el ez a megszólítás.) Sneider az Eger környéki szkinhedmozgalom tagja volt, 1992-ben felfüggesztett szabadságvesztést is kapott egy cigány megverése miatt.

Sneider Tamás két fia ellen jelenleg is büntetőper folyik, közösség tagjai elleni erőszakkal vádolják őket.

Esküvője idején Sneider Tamás a Jobbik képviselője és az Országgyűlés alelnöke volt. Feleségének ügyvédi irodája szerződésben állt a Jobbikkal.

(Hír TV nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »