Hiába a karlendítés, a baloldali ellenzéki pártok továbbra is kitartanak a Jobbikkal való együttműködés mellett - közölte a HírTV.
Zoom
A Párbeszéd szerint a Jobbik az elmúlt hónapokban bebizonyította, hogy képes az önkritikára, képes a nyitottságra, ezért hajlandók együttműködni Sneider Tamás pártjával.
"Az, hogy az ember képes belátni a korábbi hibáit, azt mutatja, hogy képes a fejlődésre, és mi a fejlődésnek abszolút hívei vagyunk" – mondta Barabás Richárd, a párt képviselője.
A bemutatott videó ellenére a Liberálisok képviselője úgy látja, "szélsőséges elveket valló politikusok" már nem a Jobbikban vannak.
"Amit látunk, most már hosszú ideje, hogy a Jobbik is teljesít, a szélsőségnek azonban a Mi Hazánk Mozgalomban van a helye, van tehát a magyar parlamentben néhány képviselő, aki szívesen látja ezeket a gondolatokat" – mondta Bősz Anett.
A DK szóvivője, bár elítéli a karlendítést, mégis úgy látja: az önkormányzati választásokra össze kell fogni még a Jobbikkal is.
"Nyilván a Jobbik házon belül tisztázni fogja, hogy ez a videó mit jelent, illetve van-e ennek bármiféle következménye" – mondta Gréczy Zsolt.
Orbán Viktor hozta olyan helyzetbe az ellenzéket, hogy mindenkinek mindenkivel össze kell fogni – ezt már Szél Bernadett mondta, aki mindezért a miniszterelnököt hibáztatta.
"Ez minden párt számára feladja a leckét, nyilván a Jobbik is tudja, hogy dolga van ezzel a helyzettel" – mondta.
A szocialista Bangóné Borbély Ildikó egyenesen kiállt a Jobbik elnöke mellett, és a fideszes politikusokat fenyegette meg.
"Nagyon vigyázzanak, mert akár az ő családjukról is kerülhetnek ki videók, és ha majd ilyen videók kikerülnek, akkor ne csodálkozzanak rajta, hogyha számon fogják őket is kérni" – mondta.
Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a Fidesz a legújabb kiszivárgott jobbikos felvételt. A Jobbikról újra és újra lehull az álarc, és kiderül, hogy valójában ugyanarról a szélsőséges, sokszor a nácizmussal kacérkodó pártról van szó – fogalmazott Hídvéghi Balázs.
"Az igazi kérdés az, hogy vajon hogyan számol el a lelkiismeretével a baloldal, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a többiek, amelyek együttműködnek most már nyíltan a Jobbikkal. Vajon az ő számukra is elfogadható-e mindaz, ami ezen a videofelvételen látható, vagy ami korábban történt, hogyan számolnak el a választóik felé, a tagságuk felé. Ez az igazi kérdés" – nyilatkozta a kormánypárti politikus.
Történelmi videó az alábbi, ugyanis megörökíti, hogy azok, akik korábban, vagy egy másik párt esetében perceken belül telenácizták volna a fél világot, lemondást, elhatárolódást és hatósági fellépést követelve, most mentegetik azt, ami ellen évtizedeken át meghatározták magukat:
Frissítés: érdemes megjegyezni ezt a tapintatos megfogalmazást is, ezúttal a HVG zsidóitól
Akik más esetekben legalább annyira véresszájúan követelőztek, mint az MSZP és barátai. Csak hogy tudjuk, miként kell szakszerűen fogalmazni, ha esetleg nem jobbikosok is megejtenek hasonló üdvözléseket. Ezek tehát, a legilletékesebbek megfogalmazásában:
náci karlendítésre emlékeztető mozdulatok.
Nem náci karlendítések (amivel nekünk egyébként nincs különösebb bajunk, csak kissé fura, hogy újabban ugyanígy vannak vele a "Dunába belelőttek" is), hanem csak arra emlékeztető mozdulatok, ami így már teljesen kóser. Bizony.
Zoom
2. frissítés: az LMP az egyetlen, amely őriz még nyomokban valamit az elvszerű politizálásból
Az MSZP és a DK továbbra is feltétel nélkül együttműködne a párttal az önkormányzati választásokon, közös jelöltet is állítanának Tarlós István ellen. Az LMP azonban következményeket vár az újabb esettől.
Varju László, a DK országgyűlési képviselője elutasítja a szélsőjobboldali megnyilvánulásokat, azonban azt nem jelentette ki, hogy ezután nem működnének együtt a Jobbikkal. Sneiderék megnyilvánulását a párt belügyeinek tartja.
Aki az MSZP szerint korrekt és vállalható...
Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint korrekt politikai partner és vállalható párt a Jobbik, amivel továbbra is együttműködnének az önkormányzati választások során. Horváth Csaba hozzátette, a Jobbikban új időszámítás kezdődött, amikor a Mi hazánk Mozgalom tagjai elhagyták a pártot.
"Azóta a Jobbik egy korrekt politikai partner, azok a mondatok, amik elhangoznak jobbikos politikusoktól, vállalhatók és támogathatók, és azt gondolom, hogy ma sokkal több dolog van, ami a Jobbikkal összeköt bennünket, mint ami elválaszt bennünket Orbán NER-jétől és a Fidesztől” – mondta Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje.
Akkor tartja elképzelhetőnek a további együttműködést az LMP a Jobbikkal, ha lesz következménye az ügynek - jelentette ki Csárdi Antal, a párt országgyűlési képviselője.
"Ha lesz bármilyen következménye, akkor, akkor és ezt is feltételes módban, akkor lehet együttműködés. Az egy nehezebb kérdés, hogy ha ez következmények nélkül marad, akkor ugye az egy újraértékelését teszi szükségesnek a kialakult helyzetben" – nyilatkozta Csárdi.
Korábban írtuk: Heller Ágnest újraélesztik, félárbócon a Spinoza zászlaja, Kunhalmi szomika: náci karlendítés a Sneider-lagziban
A Hír TV birtokába jutott felvételek szerint Sneider Tamásék lakodalmán voltak "rasszista és homofób" viccelődések is. Az eseményen megjelentek a párt vezető személyiségei. Portálunk nem hivatalos forrásokból úgy értesült, azóta Heller Ágnest újraélesztették, félárbócra eresztették a zászlót a Spinoza-házban, Kunhalmi Ágnes pedig nagyon szomika az összekovácsolódott baloldali ellenzék néppártjának (majdnem) elnöke miatt.
A két évvel ezelőtti felvételeken Sneider Tamás felesége, a Jobbiknak dolgozó jogász kétszer is a hitleri köszöntéssel pózolt a fotósoknak.
Az első karlendítés után jelezte a jelenlevőknek, hogy nem bánta meg a mozdulatot, és férje nyakában ülve még kétszer megismételte azt.
"Nehéz a hangját utánozni ennek a buzinak" – egy másik felvételeken pedig az látható, hogy Sneider Tamás és neje remekül szórakozott, amikor a lakodalomban egyik barátjuk egy ismert televíziós műsorvezető állítólagos nemi identitásán viccelődött - sopánkodott tovább a Hír TV.
A paródiát előadó vendég, az "afrikai származású" Fekete Pákót - ahogy gúnyoson fogalmazott -, Sneider Tamás "kedvencét" is utánozta, nagy sikert aratva.
"Ők voltak még akkor ez a vendégmunkás, te hogyan mondtad? Ez a nigger köcsög" – hangzik el a felvételen.
Az esküvőn a párt vezérkara is megjelent, ott volt Vona Gábor akkori (és mostani - a szerk) elnök, Mirkóczki Ádám pártszóvivő és Szabó Gábor pártigazgató is.
A vőlegény esküvői ültetési kártyája Sneider keresztneve helyett beceneve volt olvasható. A Jobbik elnöke még szkinhedként kapta a Roy nevet, a Hír TV szerint a párttagok ma is így hívják. (Bár akkor már elég ritkán hangozhat el ez a megszólítás.) Sneider az Eger környéki szkinhedmozgalom tagja volt, 1992-ben felfüggesztett szabadságvesztést is kapott egy cigány megverése miatt.
Sneider Tamás két fia ellen jelenleg is büntetőper folyik, közösség tagjai elleni erőszakkal vádolják őket.
Esküvője idején Sneider Tamás a Jobbik képviselője és az Országgyűlés alelnöke volt. Feleségének ügyvédi irodája szerződésben állt a Jobbikkal.
(Hír TV nyomán)
Frissítés: a volt szkinhed szerint a karlendítés bohóckodás
Az ATV Híradója megkereste Sneider Tamást, aki elmondta: felesége feljelentést tett a videó nyilvánosságra hozatala miatt.
A karlendítéssel kapcsolatban azt mondta: bohóckodás volt egy privát rendezvényen, nem pedig politikai véleménynyilvánítás.
Arra a kérdésre, hogy lemond-e az eset miatt csak annyit válaszolt: ez egy vicc.
A Mazsihiszt még nem győzte meg a néppártosodás
A Jobbik csak szavakban változtatott a politikáján, a párt bázisa továbbra is antiszemita és rasszista nézeteket vall a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke szerint.
"Ugye nem vagyok politológus, de az újságokat azért figyelem. Nyilvánvaló, hogy a Jobbik vezetése egészen más hangnemben nyilatkozik meg, mint korábban. De azt is érzékeljük, hogy a Jobbik mögötti bázis, az változatlanul nagyon sok rasszista, antiszemita nézetet hoz nyilvánosságra" – nyilatkozta Heisler András a HírTV-nek.
A Facebook még a bohóckodást sem szereti
Hétfő délelőtt a Facebook – mondván, hogy nem felel meg a közösségi alapelveinek – eltávolította a hírt a Hír TV oldaláról, és rövid időre még a szerkesztőt is kitiltotta:
Zoom
2. frissítés: ajvé, mi lesz az összefogással a TEV iránymutatásának fényében?
Bocsánatkérést várnak zsidó szervezetek a Jobbik elnökének újabb botránya után. A Tett és Védelem Alapítvány titkára a Hír TV-nek azt mondta, hogy emellett azt várják a közélet politikai és civil szereplőitől, hogy határolódjanak el a Jobbiktól.
"Egyértelműen el kell határolódni a Jobbiktól akár politikai pártnak, civil szervezetnek. Olyan megszólalásaiban neonáci jelszavakat hirdető párt, mint a Jobbik, nem lehet a magyar közéletben tartósan szereplő" – mondta Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára.
Szalai Kálmán szerint azoktól a civilektől és a pártoktól egyértelmű állásfoglalást várnak, akik jelenleg az együttműködés lehetőségeit keresik a Jobbikkal.
"Mást mondunk és mást cselekszünk, ez legutóbb a zsidó nő megverésével hencegő politikusokról derült ki, most pedig épp az elnökükről, aki egyébként sem volt makulátlan előéletű. Sokkal nagyobb problémának gondoljuk, hogy ez az esemény akkor történt, mikor ez az ember az Országgyűlés alelnöke volt. És ezen az eseményen ott volt az Jobbik teljes vezérkara. Nem azt gondoljuk, hogy ez egy egyedi eset, hanem ez maga a Jobbik, és azon sem lepődünk meg, ha ennél durvább esetek látnak napvilágot a közeljövőben" – tette hozzá Szalai Kálmán.
Hozzátette, amíg a Jobbik nem számol el és nem kér bocsánatot korábbi antiszemita tetteiért, addig nem lehet komolyan venni.
Fel a hegyre! - Sneider perrel fenyeget
Csak viccelődtek – így reagált a Jobbik elnöke karlendítős videójára. A párt szegedi politikusa pedig azzal magyarázta a felvételt, hogy "csak az látható rajta, hogy menjenek fel a hegyre". Sneider Tamás mindenesetre perrel fenyegette meg a hírtelevíziót és a felvételt közlő médiumokat.
A Jobbik hétfőn elnökségi ülést tartott, azt mondták, nem a botrány miatt ültek össze. A megbeszélésre érkező elnök szerint mindössze viccelődtek, és közölte: nem mond le.
"Ez egy bohóckodás, ezt mindenki látja a képeken. Magánéleti dolog, ami teljességgel ránk tartozik, nem politikai tevékenység" – mondta Sneider Tamás.
"Menjenek a hegyre fel!" – a szegedi Jobbik így magyarázza a karlendítést. A helyi szervezet elnöke szerint az asszony csak azt mutatta meg a férjének, merre menjenek a fotózáson.
"Ez semmiképpen sem egy náci propagandahangulatot idéző elképzelés lett volna. Vagy mondjuk ott az ízléstelen humoros esküvő részesei lettek volna, én ezt nem gondolom. Nyilván vannak egy ilyen rendezvényen rosszul sikerült mondatok, képek, én azt gondolom, hogy bárkiről bármikor meg lehet vágni olyan képet, hogy gyakorlatilag ilyen '37-es '38-as hangulatot idézzen" – nyilatkozta Tóth "Gatya" Péter.
Kapcsolódó: