Heger: Matovič valóban adott egy forgatókönyvet a jobboldal egyesítésére, de nem teljesítettem

Heger: Matovič valóban adott egy forgatókönyvet a jobboldal egyesítésére, de nem teljesítettem

Igor Matovič előállt egy tervvel azzal kapcsolatban, hogyan kellene kiválnia Eduard Hegernek és Jaroslav Naďnak az OĽaNO mozgalomból. Eduard Heger megbízott miniszterelnök ezt a Na telo Plus műsorában erősítette meg, mondván, van egy üzenet is, amit Matovič ezzel kapcsolatban küldött Hegernek.

  „Adott nekem egy forgatókönyvet, majd amiatt kritizált, hogy nem teljesítettem“

– mondta Heger, hangsúlyozva, hogy nem úgy valósította meg a forgatókönyvet, ahogy azt az OĽaNO elnöke szerette volna.

„Nem az ő tervét valósítom meg. Más utat választottam”

– zárta gondolatait.

Ezt nemrég maga Matovič is megerősítette, aki új politikai szubjektum alapítását javasolta Hegernek Ján Budaj Változások alulról (Zmeny zdola) platformján keresztül. Heger azonban úgy döntött, hogy összefog Miroslav Kollár Kék Koalíciójával (ma Demokraták), amelyet a közelmúltig Spolu pártnak hívtak. Heger szerint így „lényegesen liberálisabb utat választott“.

A Demokraták megalakulása után Igor Matovič annak az ötletnek a szerzőjeként prezentálta magát, melynek célja a kis jobbközép pártok összefogása Eudard Heger vezetése alatt.

Hírdetés

Nemrég egy sajtótájékoztatón kifejtette, hogy nem áll a Ddemokraták projekt mögött, és hozzátette, ha így lenne, akkor nem jelentek volna meg a pártban olyan emberek, mint Rastislav Káčer külügyminiszter és Karel Hirman gazdasági tárcavezető.

„Szeretnék véget vetni azoknak a találgatásoknak, hogyan alakult meg a Demokraták története. Nem én vagyok a szerzője”

– jelentette ki Matovič. Ugyanakkor hozzátette: ő volt az, aki felvetette, hogy az OĽaNO-nak “lehet, hogy le kell vágnia a lábát”, és ezzel olyan közeli embereket bátorított, akik képesek összefogni a kisebb pártokat a szavazatvesztés megelőzése érdekében.

Magának a Demokraták pártnak a megálmodója Heger – mondta az OĽaNO vezetője.

„Azt szeretném kérni, hogy ne csináljanak Eduard Hegerből Matovič-bábot. Eduard Heger önállóan, saját forgatókönyve szerint alkotta meg ezt a történetet”

– szögezte le Matovič, hozzátéve, hogy szerinte Heger volt az egyetlen konzervatív a Demokraták első sajtótájékoztatója során.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »