Heger: A kormány a NATO-val és az EU-val együttműködve segít Ukrajnának az önvédelemben

Heger: A kormány a NATO-val és az EU-val együttműködve segít Ukrajnának az önvédelemben

“A világ mától más lesz” – jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő azután, hogy Vlagyimir Putyin kiadta a parancsot Ukrajna megtámadására. Heger szerint ez Oroszországtól “megbocsájthatatlan barbár tett és a nemzetközi jog durva megsértése”.

Heger elmondta, hogy a szlovák kormány elítéli Putyin és kormánya cselekedeteit.

“Minden áldozat, amelyet ez a háború okoz, az ő áldozatai lesznek és a világ előtt ő fogja viselni érte a felelősséget.”

mondta Heger azzal, hogy Szlovákia a NATO-szövetségesekkel és az EU-val közösen segíteni fog Ukrajnának az önvédelemben.

Hírdetés

“A béke megteremtése abszolút prioritás. Ma azonban tudjuk, hogy ez csak akkor valósítható meg, ha a demokratikus országok katonai fölényben lesznek a diktatúrákkal és despotákkal szemben (…). A kormány biztosítja Szlovákia polgárait, hogy az Észak-atlanti Szövetségben szövetségeseivel minden szükséges lépést megtesz a szomszédunkat sújtó háború elhárítása érdekében”

tette Hozzá a kormányfő.

A Kormányhivatal bejelentette, hogy csütörtökön rendkívüli ülést tart a Biztonsági Tanács.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »