A római Santa Maria in Trastevere-templom plébánosa, a Sant’Egidio közösség lelkipásztora, Marco Gnavi atya meggyőző erejű elmélkedést tett közzé néhány évvel ezelőtt A szegények dicsérete (Elogio dei poveri) címmel. A kötet annak a szegényszolgálatnak a jelentőségét világítja meg, amelyet az említett közösség fél évszázada végez a római nincstelenek között.
A keresztény tanúságtétel eleven ereje, amely a legszegényebbek szolgálatában mutatkozik meg, a világjárvány idején különösen megrázó magyarországi tapasztalatokat is hozott akkor, amikor például a Sant’Egidio magyar önkéntesei „éjszakai őrjáratra” indultak télen, hogy a legszegényebbekről gondoskodva Krisztusról gondoskodjanak. Gnavi atya könyvének egy rövid részletét idézi Facebook-oldalán a Vigilia szerkesztősége.
„A szeretet vértanúsága a remény jele a világ számára. Tájékozódási pont a szétszórtságban, még a legsötétebb éjszakában is, amely világosan jelzi az élet jóságát. A hitvallók, az Egyház és a keresztények közösségei a szeretet útjára terelik az emberi szívet, amikor megmutatják, hogyan kell beszélni hozzá. Ez a boldogmondások horizontja, amelyben a kicsinyek a legkedvesebbek.
A szegénység sokféle formában kíséri a világ történetét, s ennyiben
Ez a szív és az értelem elszáradása, amely képtelen az együttérzésre és így a világ javainak megőrzésére. Az emberiség legtörékenyebb gyermekeiben megmutatkozik az ember Istenhez való hasonlóság, amely megtisztítja az emberiséget.
A szegények iránti szeretet olyan bölcsesség alapelve, amely Isten arcának szemlélésében és a kereszthez való ragaszkodásban kezdődik, és a testvér iránti szeretetben folytatódik, méghozzá leginkább akkor, ha az sebesült, mezítelen, fogságban lévő, vigasztalásra vár vagy kétségbeesetten békéért kiált… Valójában a szegények iránti szeretet dimenziója a Jézus iránti szeretetből indul és oda tér vissza. Ez a bölcsesség, hiszen saját gyengeségünk végső képe tükröződik a szegényekben. Ha megtanuljuk szeretni őket, önmagunkat is szeretjük. El kell rugaszkodnunk az önzéstől, hogy közbenjárókra találjunk Istennél. Ez kihívást jelent a hitünk számára, hiszen a szegényekben megmutatkozó Messiásnak – amint az Isten szenvedő szolgájáról szóló negyedik énekben olvashatjuk Izajásnál – »nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt« (Iz 53,2).
Az Egyház és a keresztények, még ha teljesen fegyvertelenek is, és nem rendelkeznek a szegénység sokféle megnyilvánulására adható előzetes válaszokkal, fel tudják használni az évszázadok során a keresztény hagyományban letétbe helyezett szentség és bölcsesség poggyászát, valamint a hit tanúságát.
A keresztény szeretet prófétai erejű megnyilatkozása nem más, mint a törődés, az emberiség sebeinek gyógyítása, melyek olyan nyilvánvalóak a szegények testén.”
Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Fotó: Vatican News; Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
