Van egy hegység valahol Zemplén és Ung vármegye határvidékén, amely már csak a neve miatt is igen régóta képzeletbeli célkeresztünkbe került. Vihorlát. Mennyi szépséget, mennyi kalandot sejtet e név! Ideje volt hát, hogy 2014 nyarán közelebbről is megismerjük az Északkeleti-Kárpátoknak az Alföldbe félszigetszerűen benyúló hegyláncát.
Annál is inkább, mert a Dunakanyarból induló vulkanikus hegyek ugyan a Börzsönynél két ágra szakadnak, ám a két vulkáni láncolat a Vihorlátban újra egyesül. A hegység sűrű erdőkkel borított tűzhányóroncsa meredek lejtőivel, mint egy sziget, úgy emelkedik ki a nagy magyar Alföldből a Ciróka, a Laborc és az Ung folyó völgyei fölé. Kincses sziget ez, hiszen az 1000 méteres magasságot alig meghaladó középhegység tetejét a markáns Szinnai-kő koronázza, míg a kráterében csodás tengerszem csillog.
A történelmi Zemplén és Ung vármegye határhegységének egykor virágzó turistaságát Trianon elhervasztotta, majd a kommunizmus évtizedeiben nagy részét elzárták a látogatók elől. A vulkáni romokon a Drugethek, a Sztárayak és az Andrássyak egykori birtokai, várromok és kastélyok emlékeztetnek a régi magyar világra.
Túránkat ott kezdtük, ahol az Alföld északon elnyújtózva a Vihorlát kúpjába ütközik: a Laborc partján, Nagymihályon. Itt még az Árpádok korában vízivár őrködött, melynek első urát, mit ád isten, éppen Nagy Mihálynak hívták. Az ősi Kaplony nemzetségből származott, és királyi adományul kapta a birtokot vitézségéért. Aztán a vár elporladt, csak körtemplomának alapfalai maradtak meg, s Nagy Mihály utódai, a Sztárayak a maradékaiból a XVII. században kastélyt építettek, ahonnan hatalmas felső-magyarországi birtokaikat igazgatták.
A míves épület valahogy átvészelte a husziták és a törökök dúlásait, máskor meg megyegyűléseknek adott helyet. Aztán 1944-ben jött a muszka, jött az új világ, amelyben nem volt helye se uraknak, se hagyománynak. A 100 éve még magyar többségű Nagymihályban ma már nem hallani magyar szót. Az új állam vette birtokba a kastélyt, és vele együtt a Sztáray család több tízezer kötetes könyvtárát is. Emlékül csak a címer maradt a kastély homlokzatán és a felirat a XIV. századi Szűz Mária születése plébániatemplom falán.
Nagymihálytól keletre, a Vihorlát jellegzetes vulkáni hegysége tövében azt a bizonyos új világot hirdeti a Széles-tó víztároló is, amelyet az 1960-as években alakítottak ki a fürdőzők, a vízi sportok kedvelői és a horgászok számára, no meg elsősorban áramtermelés céljából. A 11 km hosszú, 3 km széles és alig 4 méter mély tó keleti végén elcsendesedik, ez már egy valóságos ornitológiai rezervátum, ahol közel száz vízimadárfaj él.
Remetevasgyár érintésével érkeztünk fel a hegység leghíresebb attrakciójához, a 613 méter magasan fekvő Tengerszemhez. Maga a tó patakelzáródással keletkezett, és természetesen fokozottan védett. A tó partján egy régi kis üdülőház emlékeztet arra, hogy a Sztáray család segítségével már az 1870-es években megkezdődött a Vihorlát turisztikai feltárása, ekkortól épültek az első menedékházak, utak és jelzések.
Mi a sárga jelzésű turistaúton egy másik tó, a Kis-Tengerszem érintésével indultunk fel az ősbükkös vadonban, hogy igen meredek kaptató után felérjünk a Szinnai-kő andezitszikla ormára, az egykori vulkán peremére. A kilátás természetesen pazar: délre a párába vesző Borsod-Zempléni-síkság nyújtózik, nyugat felé az Eperjes–Tokaji-hegység vulkáni láncai tűnnek fel a messzeségben, míg alattunk a kaldera 400 méteres mélyedésében a Szinnai-tó tükröződik. Szemben a Vihorlát legmagasabb csúcsa is kikandikál, amely évtizedekig katonai terület volt, így el volt zárva a turisták elől.
A hegység északi lejtőjén leereszkedve már a Drugethek ősi birodalmába érkezünk. Az Árpád-kori Szinna például már a XIV. századtól a Drugeth család birtoka volt. Kastélyát 1781-ben a Drugeth-leszármazott Dernáth Teréz építtette. A grófnő halála után, 1799-ben a gömöri nagybirtokos Rholl család vásárolta meg, akik szívükön viselték a környék fejlődését. 1841-ben a szomszédos Zemplénhámorban vasművet építtettek, itt öntötték a kastély előtt ma is látható Herkules-szobrot.
Érdemes benézni még a XVIII. században épült, s azóta modern külsőt kapott katolikus templomba is, amely Szinna utolsó magyar emlékdarabját őrzi: a Magyarok Nagyasszonya-szentképet a címerrel és a koronával. Szinna egyébként 1939-ben nagyon várta a magyar csapatok bevonulását, de a németek végül leállították a magyar hadsereg előrenyomulását a Ciróka völgyében. Szinna Szlovákiában maradt, ahogyan a Ciróka-völgy többi települése is Szinnától nyugatra.
Homonna is a Drugethek idején élte első fénykorát; már 1449-ben állt a város ma is legimpozánsabb épülete, a kastély. 1619-ben a város határában vívott véres csatát Drugeth György I. Rákóczi Györggyel. A várkastélyt 1619 és 1641 között újjáépítették, 1787-ben bástyáit lebontották. Ekkor Homonna fejlődése megtorpant, és csak a XIX. században indult meg újra, amikor új urai az Andrássyak lettek. Manapság már csak néhány magyar él a városban, így a magyar emlékek megtekintése után gyorsan tovább is álltunk a közeli Várjeszenőre, amely felett ott emelkednek Jeszenő várának romjai. A Drugethek Árpád-kori erősségét 1644-ben
Rákóczi György erdélyi fejedelem rombolta le, maradék falai azóta porladoznak odafent. Pár heggyel odébb egy másik vár ékesíti a Vihorlát nyugati végét.
Vinna, vagy másik nevén Tarna várát a XIII. században a Kaplony nembeli Nagymihályiak építtették. A Sztáray család uradalmának részeként évszázadokig őrizte a Tisza mentéről Lengyelországba vezető Magna Via kereskedelmi útvonalat. Mint oly sok Kárpát-medencei erősséget, ezt is a császári seregek rombolták le a kuruc szabadságharc idején, de az ezt megelőző időkben akadtak legendás urai. Eödönffy István uram például ördöngös boszorkánymester hírében állott. Egyszer maga Wesselényi nádor is felkereste Sárospatakról. Jól elbeszélgettek, majd eljött a búcsú ideje és Eödönffy minden jóval ellátta a nádort. Ám amikor Wesselényi kíséretével hazafelé tartott, úticsomagja úgy ahogy volt, kővé változott. Úgy tartották, hogy a vinnai vár ura maga volt az ördög, akitől az Ördögfy család is származik.
Vinna várából mára csak rom maradt, amelyet azonban szorgos civilek igyekeznek megóvni a további pusztulástól. Magyar–szlovák koprodukcióban nemcsak Vinna várát, hanem további zempléni várakat is próbálnak megmenteni, a falakat konzerválni. A vár legmagasabb falairól pazar kilátás nyílik a Széles-tóra, Nagymihályra és környékére, de nyugatról feltűnnek a Szalánci-hegyláncok és a zempléni Sátor-hegyek is. Elégedetten tekintünk végig a tájon, a Drugethek, a Sztárayak és az Andrássyak egykori birtokain, hiszen hála nekik, bőven van miért hazajárnunk ide, a Vihorlát vidékére is.
A Hazajáró sorozat Vihorlátról szóló része megtekinthető ITT>>>.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/15. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
