Hazai győzelemmel és új klubrekordokkal búcsúzott a szezontól a DAC

Hazai győzelemmel és új klubrekordokkal búcsúzott a szezontól a DAC

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) zárófordulójára került sor szombat este. A tabella második helyén végző DAC a szezon utolsó bajnokiján hazai pályán búcsúzott a szezontól és panamai játékosuktól Eric Davistől.

Mint ismert, a Slovan megvédte címét, pedig a dunaszerdahelyiek sokáig harcban álltak az aranyéremért, így a klubtörténelem harmadik ezüstszezonját hozta a DAC számára az idei bajnoki idény.

A DAC számára ugyan az utolsó mérkőzésnek már komolyabb tétje nem volt, de a csallóközi együttes győzelemmel szerette volna zárni a bajnokságot.

A sárga-kékek gólkirályi címhez szerették volna segíteni támadójukat, Nikola Krstovićot, aki a fordulót megelőzően 17 góllal állt a Fortuna Liga góllövőlistájának élén. Adrian Guľa a házigazdák mestere az előző Zsolna elleni kezdőhöz képest öt helyen is változtatott a kezdőcsapat összeállításán. Hosszú idő után bekerült a kapuba a magyar U21-es válogatott hálóőre Veszelinov Dániel, de ott volt a kezdőben a nyolc év után távozó panamai Eric Davis, aki ráadásul ezen a mérkőzésen a DAC csapatkapitánya is volt. Ott volt a kezdőben az eltiltását letöltő Kalmár Zsolt és Alex Pinto is. A kezdő sípszót megelőzően pedig a dunaszerdahelyi sárga-kékek átvették a bajnoki ezüstérmeket is.

A szezon utolsó bajnokija jó iramban kezdődött a MOL Arénában, ahol kiváló időben igazi futballünnep várta a csapatokat.

Az első komolyabb lehetőség a vendég Dukla előtt adódott, de Veszelinov a helyén volt és szögletre mentett. Nem sokkal később a 11. percben a sárga-kékek is megvillantak, Andzouana próbálkozását védte Hruška. Az első negyedóra végére a hazaiak beszorították a Besztercebányát, de a vendégek tartották a gól nélküli állást.

Hírdetés

A vendégek legveszélyesebb játékosa a DAC-tól kölcsönben éppen Besztercebányán szereplő Andrija Balić volt, aki több ízben is remek pontrúgásokkal veszélyeztette Veszelinov kapuját. A horvát játékosnak júniusban lejár a szerződése Dunaszerdahelyen, és egyelőre nincs hír a hosszabbításról.

Pár perccel később Dimun került helyzetbe, de lövése elkerülte a kaput. A találkozó 31. percében az egész stadion felállva tapsolta a DAC-tól nyolc év után búcsúzó panamai Eric Davist, aki ma játszotta utolsó mérkőzést sárga-kékben.

A hajrában is akadtak lehetőségek mindkét oldalon, az első játékrész hajrájában a DAC válogatott játékosa, Kalmár fűzött be három vendégjátékost, de a befejezés már nem sikerült a magyar futballistának. Négy perccel a szünet előtt ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a csallóközi együttes, amit a búcsúzó Eric Davis vállalt el, de a panamai csak a sorfalat találta telibe. Az első játékrész végén még a Besztercebánya is helyzetbe került, de Hanes próbálkozása a léc fölé szállt, így egygólos hazai vezetéssel zárult az első játékrész.

Szünetről visszatérve a DAC került elsőként helyzetbe, az 53. percben Kružliak fejesét a vendégek kapusa hárította.

Pár perccel később a vendégek hálója másodszor is zörrent a találkozón Krstović révén, de mivel Káčer lesen volt, érvénytelenítették a sárga-kékek második gólját.

Egy óra játék után pedig kis híján kiegyenlített a Dukla, miután Franko lövése a felső lécen csattant. A folytatásban is inkább a DAC előtt akadtak lehetőségek, de csak nem akart beakadni a sárga-kékek második gólja, pedig a DAC két védője Kružliak és Muhamedbegović is gólt szerezhetett volna. Hét perccel a vége előtt Krstović került sokadjára is helyzetbe, de ezúttal is Hruška védett nagy bravúrral.

Ami a többi eredményt illeti, eldőlt az is, hogy a jövő héten rendezendő rájátszásban az Aranyosmarótnak kell megküzdeni az Eperjessel az élvonalbeli tagságért.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »