Hazaengedték a barátnőjét bestiálisan kivégző elmebeteget, remek döntés volt – megölte az apját is

Hazaengedték a barátnőjét bestiálisan kivégző elmebeteget, remek döntés volt – megölte az apját is

Hazaengedték a barátnőjét bestiálisan kivégző elmebeteget, remek döntés volt – megölte az apját is

Jogerősen felmentette az emberölés bűntettének vádja alól és elrendelte a kényszergyógykezelését a Nyíregyházi Törvényszék annak a férfinak, aki 2018 januárjában több késszúrással megölte édesapját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tornyospálcán. A bíróság által kirendelt szakértők véleménye alapján a vádlott kóros elmeállapotú, elmebetegségben szenved, tette következményeit nem tudta felmérni.

Hírdetés

A tényállás szerint a férfi 2018. január 20-án, kora reggel munkásokat vitt Tornyospálcáról családja gyümölcsösébe, majd hazament. A házban az ágyban fekvő édesapjához lépett, majd egy késsel többször megszúrta. Az idős férfi a helyszínen életét vesztette.

A férfi a gyilkosság előtti héten az előírt gyógyszereinek a felét vette csak be, az utolsó két napban pedig teljesen elhagyta szedésüket, ami mentális egyensúlyvesztéshez vezetett. A bíróság megállapítása szerint a vádlott cselekménye büntetendő cselekmény; a hatályos jogszabályok alapján azonban a kóros elmeállapotú ember nem büntethető.

A kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyintézetben hajtják végre zárt, kórházi körülmények között. Az elrendelt intézkedés a szabadságvesztés büntetéshez hasonló, szigorú szabályok vonatkoznak rá, a vádlott az intézményt nem hagyhatja el, és folyamatos felügyelet alatt tartják.

A férfi nem először állt gyilkosság vádjával bíróság előtt, 2003-ban különös kegyetlenséggel 21 éves barátnőjét ölte meg.

Az orvosszakértői vélemény szerint kóros tudathasadásos elmeállapotára való tekintettel 2004 februárjában jogerősen felmentette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, amely egyben elrendelte kényszergyógykezelését is. A budapesti zárt intézetből a Fővárosi Ítélőtábla 2008 májusában otthonába bocsátotta.

A férfi azóta a szüleivel élt közös háztartásban.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »