Pazar kivitelezésű, kemény borítós, fehér és tejeskávészínű krétapapírra nyomott könyvet hozott a minap a posta, amely a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum gondozásában jelent meg, s Haynik Géza első világháborús naplóját tartalmazza. A takaros külső sajnos ugyancsak hányaveti módon előkészített belsőt takar, s a kiadót nem menti az sem, hogy felkiáltójeles kijelentést tesznek a kötet végén, hogy a tartalomért a szerzők felelnek, s a kötet nyelvi ellenőrzésen nem ment át.
A Gömör-Kishonti Múzeum munkatársuk, Kerényi Éva jóvoltából sokat foglalkozott az elmúlt évtizedben a nagy háborúval (1914-1918), több pazar kiállítás is megörökítette az első világháború gömöri eseményeit, s Kerényi Éve a nagyhaboru.blog.hu oldalon több gömöri hadifogoly naplóját (Danis Jenő, Habán János, Koszka Gyula) naplóját is közkinccsé tette. Most könyvalakban Csősz Géza, vagyis Haynik Géza naplója került magyar és szlovák nyelven kiadásra.
A könyv külalakja parádés, s ezért is nagy kár, hogy az alkotók meglehetősen hitvány munkát végeztek. Vonatkozik ez a magyar változatot jegyző Kerényi Évára, ahogy a naplót szlovákra fordító Babróczky Ilonára és Kerepesi Igorra is.
s ahogy valahol Csősz Géza, vagyis Haynik (Hajnik) Géza írja, elkelt volna „jó magyarán” fogalmaznia az átírónak.
Nagyon sok helyen szerepel az „olvashatatlan” kitétel, van, ahol a település nevét cirill betűkkel közli a jegyzet, nem tudtam meg, mi lehetett 1916-ban a laptop, amely 100 koronába került, a háborús események keverednek a naplóíró napi számadásaival, az egyszerű elírásokról nem is beszélve. „Nem a nyomor képesít élvehalásra” – olvashatjuk a magyar változatban, ez szlovákul így hangzik: „Nie je to chudoba, ktorá spôsobí smrť hladom…” – s minél előbbre jutunk a naplóban, annál több a félreolvasás, s ugyan Bartók Béla (az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára tiszteletből választhatott volna megkülönböztető jelet becses, s elhíresült neve elé) egy rövid cikkecskében próbál magyarázatot fűzni az 1917-es eseményekhez, de ez nagyon kevés.
Egy közönséges, a történelem iránt érdeklődő átlagolvasónak ez nem segít felfejteni Haynik Géza naplóját. A szlovák változat sokkal kellemesebb és pontosabb olvasmány, itt viszont kimaradnak részletek. Haynik Géza például naplójában felsorol egy rakás közmondást és szólást (A tornyot árnyékával, az ember értékét rágalmazóinak számával mérjük; vagy A magyar a nyelve hegyén hordja a szívét), a fordítók viszont a kényelmesebb megoldást választják, a közmondások és szólások egy részét nemes egyszerűséggel kihagyják a fordításból.
A végeredmény így meglehetősen felemás, talán jobb lett volna a 2014-ben közzétett kiállítás anyagát megspékelni a fentebb említett naplókkal, esetleg Bresztovszky Ernő és Ede 1919-ben kiadott világháborús novelláinak felidézésével, hisz minden adottnak tűnt egy, az alkalomhoz méltó, reprezentatív kötet kiadásához. S nem véletlenül említem Bresztovszkyékat, Bresztovszky Ernő Rimaszombatban született, s 1919-ben megjelent Miért? című, a Népszava Világosság Könyvtár sorozatában megjelent kötetében több novella (A zsákmány, Tegnap, A koponya és a fej) idézi meg a háborúban súlyosan megsebesült fiatalember élményeit, sőt a kötet tartalmazza a halálos beteg újságíró-író zsoltárait is. De az első világháború az alapélménye öccse, Ede A halál birodalma c. kötetének is. Ő testileg túléli mind az első, mind a második világégés borzalmait, bátyja nem.
– ezek Bresztovszky Ernő utolsó sorai davosi magányában, amit viszont papírra vetett Ady Endre barátja, az örök mementó a nagy háborúról. Mintha csak A zsákmány c. novellája ihlette volna Jean-Jacques Annaud világhírű francia filmrendező első filmjét a Fekete-fehér színesben-t, amely ugyanazt a végtelen cinizmust meséli el, amit Bresztovszky Ernő. Mekkora cinizmus is kell ázsiai és fekete bennszülötteket egymás ellen uszítani, hogy megismételjék az európai háború borzalmait kicsiben. Bresztovszky pápua új guineai hőse Európában harcol az angolok érdekeiért, anélkül, hogy halála pillanatáig rájönne, mi is a tétje a vérengzésnek. Ahogy nem tudta ezt az európai áldozatok túlnyomó többsége sem. Mi tudjuk, úri huncutság, semmi más.
Visszatérve Haynik Géza naplójához, s magához a szerzőhöz, Haynik Géza Losoncon született 1885-ben született Haynik Imre és Geduly Ilona gyermekeként, Nyíregyházán és Debrecenben tanult, majd Rimaszombatban a Gömör-Kishont c. lap szerkesztője lett. Innen vonultatták be a Besztercebányán székelő Magyar Királyi 16. honvédgyalogezred kötelékébe, amelynek keretén belül 1914 július 10-től 1918 november 1-ig teljesített frontszolgálatot.
Ez utóbbi 1934-ben arról számolt be, hogy Haynik nem kapta meg a Gömör-Kishont Múzeum Egyesület felügyelői állását, amely helyet csak három évvel később foglalhatott el. Haynik aktívan politizált helyi szinten, előbb a Magyar Nemzeti Párt rimaszombati titkára lett, majd átigazolt a Csehszlovák Szociáldemokrata Pártba.
A városban családot is alapított, feleségül vette Gasko Helént, s három gyerekük született. Kerényi Éva nem tud a család második világháború utáni sorsáról, lánya, Haynik Adrienne 1945 után Miskolcon tanult, s valószínűleg Kazincbarcikán telepedett le (ez már a szerző megjegyzése).
Emiatt, s az egyoldalú politikai állásfoglalásai miatt az átlagolvasónak kevéssé érdekes, s mintha a szerkesztő is megfáradt volna a hibás bejegyzések egész sorát tartalmazó jegyzetek kibogozásakor, ahogy haladunk az időben, úgy válik egyre pontatlanabbá, hiteltelenebbé és élvezhetetlenebbé a napló.
Sokat akart a szarka – foglalhatnánk össze cinikusan az ismert közmondással. De ne tegyük, mert a naplóban vannak ennél frappánsabb közmondások és szólások is, ráadásul nem biztos, hogy lenne, aki lefordítsa szlovákra. Tény viszont, hogy az Egy hadifogoly naplója nagyságrendekkel többet ígér, mint amit végül kapunk. S ez nem kizárólag a naplóíró, Haynik Géza hibája.
(Juhász Dósa János/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
