Az emberiséggel az a legnagyobb baj, hogy folyton utópiákat gyárt magának (az utópiák álmodóit egy tisztességes világban agyonverik), majd az álmaihoz akarja erőszakolni a valóságot.
A legújabb valósággal szembe menetelő elmebaj, az un. ultrajobboldalság (nem összekeverendő a szélsőjobboldalisággal). Az ultrajobboldali – hasonlóan a bolsevikhoz, vagy a liberálishoz -, nem az emberből indul ki, hanem álmodik egy teóriát, s ahhoz kezdi igazítani a valóságot.
Épp ezért az ultrajobboldali első számú pejoratív címkéje – minden utópista címkézik – is roppantul ismerős: „nacionalista”.
Az ultrajobboldali tudniillik éppúgy internacionalista, mint egy SZDSZ-szóvivő, csak másra hivatkozik. Náluk nem a „nagybetűs ember”, meg a „nemzetközi munkásmozgalom” a hivatkozási alap, és fétistárgy, hanem a „Habsburg dinasztia”. Ők a dinasztiához hűségesek, a „birodalomhoz”, nem a magyarsághoz.
Ha hinne az ember az összeesküvés elméletekben – melyre minden oka megvan -, azt mondaná: azok az ultrajobboldaliság terjesztői, akik felismerték, hogy a Marxi, vagy Cohn Benditi szövegekkel már nem lehet több embert a saját fajának szolgálatától eltéríteni, így a másik irány felől támadnak.
Az egyik ultrajobboldali oldalon látható egy ábra, mely bemutatja a világot – minden forradalmár szereti a valóságot táblázatokba erőltetni – a legbaloldalibbtól, a legjobboldalibb univerzumig, és e kis táblázat szerint a legitimizmus „jobboldalibb” mint a „nemzeti királyság”. (Ferencz József jobboldalibb, mint Szent László?)
Értsd: ha egy kultúra a saját közösségéből emel valakit vezetővé, az „alacsonyabb rendű”, „kevésbé tradicionális”, „kevésbé jobboldali”, mintha a szomszéd utcából.
Kár, hogy a természeti népeknél ez sosincs így, és nincs az az indián törzs, amelyik eszerint élne, holott náluk nem volt francia forradalom.
Hogy a magyarnak – ha nem a saját fajtáját -, voltaképp kit is kéne szolgálnia, nincs nyíltan kimondva, de a Habsburg dinasztián kívül a Német-római és pángermán mitológia összes alakja követendő. Ellentétben Hunyadi Mátyással, aki az egyik legfőbb ellenségkép.
Mielőtt bárki legyintene. Nem ötvenfős gittegyletről beszélek! Az egyetemisták körében úgy terjed ez az agymosás, mint a pestis, és politikai hátszele is van. Pont ezért veszélyes, mert ma füvező libsi csak a nemzet számára amúgy is hasznavehetetlen idiótákból lesz, de ez a szépre-jóra áhítozó magyar fiatalságot kondicionálja át.
A jelenség kártékonyságát csak úgy tudom illusztrálni, hogy sok éve ismert, intelligens, magyar érzelmű festő barátom, aki pár éve még Szabó Dezső rajongásban szenvedett, legutóbb átszellemült arccal a Gotterhaltét énekelte otthon, egy magát legitimistának valló ifjonc pedig nyíltan kijelentette: A teljes magyar irodalmi arcképcsarnok nem ér annyit, mint egy osztrák hivatalnok vigyázzban állása.
(Ha alaposabban akar valaki tájékozódni, keressen rá Baranyi Tibor Imre, és László András munkásságára. Náluk Haynau az ikon.)
A mozgalom elsőszámú dogmája így szól: A nacionalizmus XIX. századi találmány. Balos. Forradalmi. (Nacionalizmus alatt ők nem azt értik, hogy valaki megkülönböztet másik embert az identitása, származása miatt, hanem azt, hogy valaki egyáltalán számon tartja!) Szerintük 1848. III. 14-én egy ember nem tudta, hogy magyar, német, vagy zsidó, ámde 15-én reggel felébredt, kidörzsölte szeméből az álmot, s így kiáltott fel: „Hopp, én magyar vagyok!”.
Igen. Ez maga a nagybetűs élet. A hús-vér realitás.
Holott a valóság a következő: A nacionalizmusra „hivatkozó” politikát találták fel a XIX. században – mindig a féligazságok a legveszélyesebbek -, nem pedig magát a nemzeti kötődést, éppúgy ahogy a munkásra hivatkozó politikát a XX. században, nem pedig magát a munkást. (A francia forradalomért pedig az abszolutizmust kell hibáztatni. Az volt a kiváltó ok, és a baloldali előzmény.)
Aki nem hiszi, hogy a nemzeti kötődés nem XIX. századi találmány, annak ajánlom Pázmány Péter, Zrínyi Miklós és más XVII. századi, katolikus – és udvar hű – gondolkodók írásait a témában.
A nemzetekfelettiség ellenkezik az ember természetes ösztöneivel – tehát baloldali, utópista -, éppúgy, mint a gender, a melegházasság, vagy a vegán mozgalom. Hogy idézzem a konzervatív és katolikus, remek tollú G. K. Chestertont. „Nézzük az embert. Ezt a sörivó, pletykás, de azért szerethető lényt. Amelyik társadalom erre épít, működni fog. Amelyik nem, az bukásra van ítélve.”
(A Magyar Hírlapban, 2014 február 19. megjelent írás bővebb verziója)
Forrás:pozsonyiadam.blogspot.com
Tovább a cikkre »
