Havi 30-50 ezer forintos lakhatási támogatást biztosítanának a bajba jutott albérlőknek

Havi 30-50 ezer forintos lakhatási támogatást biztosítanának a bajba jutott albérlőknek

Különösen nehéz gazdasági helyzetbe került magyar családok ezreinek nyújtana életmentő segítséget a Jobbik Mi Várunk programon belüli lakhatási támogatási javaslata, mert egy „szerencsétlenkedő, tötymörgő kormányunk van, ami a válságkezelést elképesztő módon elbaltázza” – erről Z. Kárpát Dániel beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Jobbik alelnöke szerint miközben az Orbán-kormány komoly pénzeket fordít vadászati kiállításra, űrkutatásra vagy éppen gazdag vállalkozó barátok megsegítésére, nem gondol teljes gazdasági ágak problémáira, az azokban dolgozó magyar fiatalokra.

Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság miatt már megjelentek a magyar piacon olyan fiatalok, akik kényszerű lakáseladással tudják csak fenntartani magukat, a bevételkiesésük miatt albérletbe kényszerülnek.

„Olyan magyar családok kerültek nehéz helyzetbe, akik nem tudnak mást pénzzé tenni, így az otthonukat adják el”

A Jobbik egy állami alap létrehozását javasolja, az erre fordított pénzre a lakhatási válsággal küzdő személyek tarthatnának igényt. A szisztéma szerint az albérleti szerződés bemutatása, az adott régió ingatlan- és albérletárainak figyelembevétele, valamint a család bevételének és jövedelmi szintjének vizsgálata után havonta 30-50 ezer forint lakhatási támogatást utalnának ki.

Hírdetés

Emellett a Jobbik továbbra is javasolja, hogy az állam pótolja a tiltások miatt kieső bérek 80 százalékát, de ezt eddig a magyar kormány nem támogatta. Z. Kárpát Dániel rámutatott, az állami támogatási program fedezete pusztán a több mint 2400 év alatt megtérülő Budapest-Belgrád vasútberuházás hazai önrészéből, több tízmilliárd forintból megoldható lenne. A jobbikos politikus szerint ugyanakkor a kormány inkább a kínai megahitellel terhelt multiberuházást, és a mögötte álló barátokat választja a magyar fiatalok támogatása helyett.

A jobbikos politikus emlékeztetett a Mi Várunk program bérlakás-építési programjára is, amit ugyancsak évek óta szorgalmaznak, de a kormány nem biztosította támogatásáról. Ennek értelmében évente több ezer olyan lakás felépítését vállalják, aminek bérleti díja a piaci árazás felén-harmadán állna, majd 6-8 problémamentes bérlés után az ingatlan bérlői bekerülési értéken tulajdonjogot szerezhetnének az ingatlanra, magyarul kivásárolhatnák.

Z. Kárpát Dániel úgy látja, a program fedezete rendelkezésre áll a költségvetésben, a kivitelezését pedig minősített magyar vállalkozókra bíznák, így az építőipari szektor erősödésével is járna.

Jelenleg a magas ingatlanárak miatt egy fővárosi, vagy vidéki nagyvárosban élő fiatalnak gyakorlatilag elérhetetlen cél egy saját ingatlan megvásárlása, sőt, még egy banki hitelhez szükséges 30 százalékos önerő is sokmilliós összeget jelent, amit havi 100-150 ezer forintos albérletárak mellett lehetetlen összespórolni. A Jobbik javaslata ezt a „mókuskereket” akarja megállítani az egy állami bérlakás-építési, valamint albérlet-támogatási programmal.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »