Hatvan év után küldtek haza egy 1956-os magyar szabadságharcos menekültet a magát a szabadság földjének beállító Amerikából. A nyolcvanadik életévében járó Párdi Sándor jó eséllyel a legidősebb kiutasított az Egyesült Államok történetében. Elképesztő sztori egy pesti srácról, aki hiába fizette ötven évig az amerikai társadalombiztosítást, most azt is elveszítette.
Első hallásra nem hittem el a történetet, amikor megkerestek az Amerikából hazatoloncolt magyar férfi esetével. Párdi Sándor 1938-ban született Vésztőn, de a család hamar felköltözött a fővárosba, így kispesti srácként nőtt fel. Apa nélkül, mert édesapját kétéves korában elveszítette. Tizennyolc évesen az iskolatársaival együtt igazi pesti srácokként belekeveredtek az Üllői úti harcokba, így 1956 novemberében Szombathelynél ő is átlépte a magyar határt.
Osztrák oldalon, a traiskircheni menekülttáborban az amerikaiak asztalánál jelentkezett: szeretne az Államokba menni. Három hónap után utazhatott, és az amerikai magyarság egyik legnagyobb központjában, Clevelandben állt munkába mosogatófiúként, angol tudás nélkül. Rövid időn belül megkapta a zöldkártyáját, amelynek a hátoldalán ez állt: legal permanent resident, vagyis törvényes állandó lakos.
Teltek az évek, megtanult angolul, jogosítványt szerzett, átköltözött a Tennessee állambeli Knoxville-be, ahol 1967-ben megnősült. Egy amerikai nőt vett feleségül. Séfként dolgozott egy helyi étteremben, fizette az adót és a társadalombiztosítást, született egy fia és egy lánya. Magyarán élte az átlag amerikaiak életét. Amikor megkérdeztem a magyarul törve, angolul pedig választékosan beszélő idős férfit, hogy miért nem kért amerikai állampolgárságot, tömör és egyszerű választ kaptam tőle:
http://mno.hu/
– I was stupid (magyarul: hülye voltam – a szerk.). Szavazni nem akartam, a politika nem érdekelt, minden másra elegendő volt a zöldkártya. Még Mexikóba is át tudtam menni vele, voltam ott párszor – a határon elég volt felmutatni a jogosítványt és a green cardot – meséli.
65 évesen nyugdíjba ment. Arra számított, hogy olyan gondtalan öregkori évek várnak rá, mint amerikai társaira általában. Felesége és lánya időközben elhunyt, fia jól kereső programozó lett egy távoli városban. Nem volt mitől tartania, hiszen még Medicare biztosítással is rendelkezett, ami azt jelenti, hogy ha nagyobb orvosi beavatkozásra szorul, akkor a költségek nyolcvan százalékát fizeti a biztosító – ez jó aránynak számít arrafelé.
http://mno.hu/
2001. szeptember 11. után a Bush-adminisztráció elkezdte felülvizsgálni a zöldkártyásokat, és szigorúbban vették a letelepedési engedéllyel járó regisztrációs kötelezettségeket is. A törvény ugyanis előírja: akinek zöldkártyája van, annak évente be kell mennie egy hivatalba regisztrálásra, hogy tudják, hol lakik. Párdi Sándor viszont azt is olvasta annak idején az újságban, hogy aki régóta ott van, annak nem kötelező a regisztráció. Ráadásul ő nyugodt volt: a társadalom- és a nyugdíjbiztosítási díjakat rendszeresen fizette, és ezen intézmények a lakcímén érték el őt, tehát a hatóságok tudták a tartózkodási helyét. Soha nem kapott levelet arról, hogy bármit elmulasztott volna és emiatt fáradjon be egy hivatalba.
2014. december tizedikén négy fegyveres egyenruhás jelent meg a lakóhelyén. A helyi bevándorlási hivataltól jöttek, és az akkor 76 éves férfit azonnal letartóztatták mint illegális migránst. Louisiana államba vitték egy táborba, ahol négyezer latinó (döntő többségükben mexikói) volt és egyetlen magyar, vagyis ő. És még egy dologban kilógott a sorból: ő volt a legidősebb a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók közül.
Nem volt pénze drága ügyvédre, saját magát védte. Utólag nem bánja, hogy nem költött dollárezreket – egyik sorstársa, egy mexikói férfi, akinek szintén amerikai felesége, öt gyereke és egy jól menő üzlete volt az Államokban, majd harmincezer dollárt költött jó nevű ügyvédekre, de hiába, mert végül így is kitoloncolták.
Párdi Sándor nem tudta elhinni, hogy kiutasíthatják: életének több mint háromnegyedét az Államokban élte le, Magyarországon nincs senkije (édesanyja rég meghalt, testvére nem volt, távoli rokonokról nincs tudomása). A fia Amerikában él: legutóbb, mikor meglátogatta őt a táborban, tízpercnyi beszélőt engedélyeztek számára.
Az immár nyolcvanadik életévében járó férfit júliusban két hatósági ember közrefogta, felültek vele egy Európába tartó gépre, majd július tizenharmadikán Ferihegyen átadták a magyar hatóságoknak. Az amerikai idegenrendészeti hivatal a washingtoni magyar nagykövetségtől kért egy ideiglenes útlevelet a férfi számára, azzal léptették be őt Európába. Búcsúzóul kezet fogtak vele, és sok szerencsét kívánva elköszöntek. Amerikai iratait, vagyis jogosítványát, zöldkártyáját és Medicare-igazolványát nem adták vissza.
A magyar hatóságok alaposan átnézték a csomagját, kihallgatták, majd szélnek eresztették. Amerikában élő fia egy hétre foglalt neki szállást a belvárosban, de aztán jött a Forma–1, és nem tudta meghosszabbítani a foglalást, mert a szobákat már korábban eladták másnak. A férfi pánikba esett, csomagjával együtt kivillamosozott Kispestre, ahol felnőtt. Ott egy roma pár segített ötvenezer forintért havi kvártélyt ígérve neki. A Keleti pályaudvar mellé mentek, egy szörnyen lelakott lakásba, ahol első éjjel ellopták a pénztárcájából az összes pénzt, majd reggel – teátrálisan felháborodva azon, hogy őket gyanúsítja lopással – kirakták a lakásból.
http://mno.hu/
Párdi Sándor újra Kispestre ment, mert azt érezte az otthonának. Órákig ült a városháza előtt, amikor jóérzésű emberek megtalálták. Végül egy kispesti família fogadta be.
Amikor a családfőt, Antal Pétert megkérdeztem, miért tették, azt mondja: nemcsak vasárnap kell kereszténynek lenni, hanem a hétköznapokban is. Most megpróbáljak elintézni neki a magyar iratait, ezért kikérték a születési anyakönyvi kivonatát is Vésztőről, hogy újra legyen személyi igazolványa. Amíg nincsenek papírok, addig a férfi nem tud magyar bankszámlát nyitni sem, így nem tudja a fia átutaltatni neki a nyugdíját Amerikából. Semmije sincs – lakást vagy öregotthont is kell találnia, ahol eléldegélhet.
Csütörtök délután, amikor találkoztam a bottal járó idős férfival, arra panaszkodott, hogy esténként elviselhetetlen fájdalmat érez a hasában. Elvittem magammal, hogy a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese, dr. Varga Éva megvizsgálja. A laboreredmények nem mutatnak kóros elváltozást – valószínűleg az őt ért stressz és a teljesen felborult étrend okozza ezeket a tüneteket. Kiváltottam neki a gyógyszereket, remélve, hogy jobban lesz tőlük.
Éjfél volt, mire végeztünk a vizsgálatokkal. Hazafele az autóban azon gondolkodtam: miután elköltöttünk 14,6 milliárd adóforintot az 1956-os emlékévre, és fenntartunk tucatnyi alapítványt és egyéb szervezetet a szabadságharc tüzének életben tartására, vajon jut-e (netán jár-e?) egy igazi Pesti Srácnak, Párdi Sándornak Magyarországon, egy öregotthonban naponta egy tál leves, orvosi ellátás és egy szoba, ahol megpihenhet.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
