Mindennek van határa. Ez persze közhely, tudom. De valahogy mégsincs ez így, mert némely államnak mintha mégsem lenne határa. Schengen – ó igen, ott eltörölték. Csakhogy nem a határokat, hanem az átjutás bürokráciáját. Természetesen föltételekkel – ezt azért ne feledjük.
Tehát van, aki simán átmehet a határ másik oldalára, mert egy EU-s ország állampolgára, s föltételezik róla, van munkája, bevétele, lakhelye, s békés szándékkal utazik.
Itt van például az ukrán határ. Aki csak teheti, jön onnan. Egyértelmű a helyzet: a háború elől menekülnek sokan (bár ez sem szabály). Megkapnak mindent, ami csak kell, sokan nem mennek tovább abban a reményben, hogy majd visszamehetnek, de sokan szétszóródnak a világon.
Valami egészen más történik a szerb-magyar határon. Nem titok, bár sokan szívesen tagadnák, hogy ott javarészt nevenincs emberkék jönnének át, akiknek semmi hivatalos papírjuk nincs, legföljebb (bemondásra) származási országuk, van viszont más vallásuk, eltérő, az európaival nem rímelő szokásuk, kultúrájuk, viselkedésmódjuk. Ami nálunk (és egész Európában) nem elfogadott, sőt. Ráadásul erőszakkal jönnének valami furcsa kilátások végett, azt hitették el velük ugyanis, hogy errefelé Európában milyen csoda jó élet vár rájuk, kész paradicsom, amit viszont alkalmanként jogos támadni, sőt a jövőben majd megsemmisíteni. Olyan hely az, ahol jogos késsel támadni, gyilkolni, robbantgatni, meg hasonlókat cselekedni.
Az erőszak, ami a szerb-magyar határon történik, iszonyatos, újabban a csempészeknek nevezett emberkereskedők már fegyverrel is jönnek. A magyar oldalon pedig kerítéssel, rendőrökkel védik óvatosan a határt, nehogy már az erőszakoskodók jogai sérüljenek.
Hogy létezik, hogy ennyi migráns bejut Szerbiába, hogy a szerb taxisokat senki nem hátráltatja és az illegális migránsokat jó pénzért a magyar határhoz hozzák, aminek következtében a határmenti helységek lakosait a rémületbe kergetik, a szerb kormány pedig lényegében ezt képtelen megakadályozni. Az sem világos, honnan van e szegény, háború és ínség elől menekülő ártatlan migránsoknak többezer eurójuk, hogy a hosszadalmas utat s a csempészeket finanszírozni tudják.
De ott nem engednek át senkit, pedig ott is arab, muszlim testvérek élnek. Miért nem engedik be?
Több föltételezés van: az egyik az, hogy maga a Hamász nem engedi az embereket oda, állítólag gátolják a menekülni kívánó embereket az övezet elhagyásában. Rossz nyelvek szerint azért, hogy élő pajzsot képezzenek az izraeli támadások alatt. Nem is annyira rossz pletyka ez, volt már erre példa. Merthogy a rakétakilövő bázisokat tudatosan a lakóhelyek, kórházak, mecsetek mellé/alá telepítik, s ha az izraeliek lőnek, és sok civil is az áldozatok között van, akkor ugyan ki a vétkes? Izrael hiába figyelmezteti a civileket, hogy bombázni fognak, – de kit érdekel ez a balliberális hordószónokokon kívül? Mert a Hamászt nyilván nem. Úgy látszik, az ENSZ-t sem, csak mossa kezeit, „csak” elítéli a civillakosság áttelepítését – ha több hősi palesztin halott lesz, azt nyilván jónak tartja. Nehezen érthető.
Egy másik indoklás szerint Egyiptom nem akarja beengedni a palesztinokat, mert akkor a Hamász harcosai is belekeverednek a sorba, abból viszont Egyiptom nem kér. Ez ugyan érthető, de érdekes,hogy a gázai-egyiptomi határátkelőnél nincsen tülekedés, nincs erőszakos határátlépési kísérlet – legalább nincs róla hír. Ennek vajon mi az oka? Gondolom, ha Németországgal volna határos Gáza, nem volna ilyen probléma, hiszen „megoldjuk”, mondta még annakidején a német kancellár. Bár azért már ott sem örülnek maradéktalanul ennek a zömében gazdasági jellegű népvándorlásnak. Már aki: aki nem akarja látni a nehézségeket, problémákat, sőt jól is keres ezáltal (ha pénzt közvetlenül nem, de legalább politikai presztízst, előnyt), az miért ellenkezne? Attól tartok, többen vannak ilyenek.
De persze másnak is van határa. Van például intim, személyes és társadalmi zóna, amit illik betartani, de van határa a viselkedésnek, az eszméknek is. Egy-egy mozdulat nem mindenütt jelenti ugyanazt, s a viselkedés módozatainak is van kultúrája. Nem mindenütt értelmezik ugyanúgy a szabadság fogalmát sem. Vagy a demokráciát. Az ilyeneket ma már mindenki a maga szája íze szerint alakítja, ahogy éppen megfelel. A szabad véleménynyilvánítás nevében azonban szinte minden gondolat határa megszűnt. Európában a zsidók házaira, üzleteikre ismét horogkeresztet mázolnak, a zsidókat gázba küldenék, Izraelt kitörölnék a föld színéről.
A gyűlölködést egyszerűen összekeverik a véleménynyilvánítással. Hihetetlen zengzetes szólamok hangzanak el a semmit- (vagy „mindent-”) mondást leplezve, alig lehet követni őket – s ebbe nem csupán Irán szállt bele. Csak halmozódik a gorombaság, egyre hangosabb a bosszú, a halálba küldés, a megtorlás, a fenyegetőzés. Aki pedig békéért kiált, azt lefasisztázzák, mert azzal megsért (!) ilyen-olyan jogot.
Ez az, amiből a civilizált kultúrvilág nevében nem kérünk. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. A határokat – a szubjektív és objektív világ határait – a közös megértés és együttélés érdekében be kell tartani. S a fogalmakat is jó volna eredeti értelmük szerint használni.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
