Monumentális szerkezet szállt 1931. március 29-én Budapest fölé. Mintegy harmincezer ember vonult ki a csepeli reptérre, hogy megcsodálhassa a hatvan tonnás, hatalmas „ezüst szivart”, a Németországból érkező Graf Zeppelint. A léghajózás közel négy évtizede azóta sem múlt el nyomtalanul.
Milliók izgalmas érdeklődése várta 1931. március 29-én, pontosan 87 éve a légi óriást. Az egek ezüst vándora este fél tízkor indult a németországi Friedrichshafenból. Hazánkba látogatott a Zeppelin vállalat LZ-127 jelzésű, Graf Zeppelin nevű léghajója, amely az akkori idők legnagyobbjának számított. A 10 filléres Magyarország aznap címlapon hozta: „Négyszer láthatja holnap Budapest népe a Zeppelint”.
„A Zeppelin ma este 9 óra 36 perckor startol Friedrichshafenból Budapest felé” – írja a Magyarország tudósítója 1931. március 29-én. – „Az óriás léghajó és rajta lapunk megbízásából Karinthy Frigyes, lassú éjjeli menetben teszi meg az 1100 kilométeres utat.” Az újság szerint az útvonal viszont csak München felett dőlt el. A BZ127 hajnali három órakor küldött szikratáviratot a csepeli rádióállomásra, és ebben jelezte az út tényleges irányát. A nagy légikalandba reggel hat órakor bekapcsolódott a magyar rádió is, amely öt percenként tájékoztatta a rádióelőfizetőket a Zeppelin haladásáról.
A hatalmas égi érdekesség végül leszállás nélkül haladt a München-Salzburg-Bécs útvonalon, a magyar légtérbe a Fertő-tónál lépett be. Pápa, Tihany és Székesfehérvár érintésével érkeztek Csepelre. A korabeli híradások szerint egy kicsit elidőztek a Balaton fölött reggel fél hét körül. Tették mindezt azért, nehogy túl korán érjenek a budapesti célállomásra. A leszállást ugyanis március 29-én vasárnap reggel 8 órára időzítették. Addigra legalább 30 ezren vonultak ki a Weiss Manfréd Művek saját repülőterére.
Magyar Miklós, a léghajó egyik utasa így ír a Budapest felett töltött percekről: „Pár perc múlva már jó magasra jutottunk és Buda felé fordultunk. A Gellért-hegy olyan volt, mint egy természet alkotta hatalmas tribün, amely feketéllett a nagyszerű látványosságra összesereglett embertömegektől. De a Dunát szegélyező budai hegyek, a Várhegy, a Rózsadomb mind, mind feketéllett az emberektől. Tisztán láthattuk felülről, hogy közeledésünkre a sokaságok megmozdultak és karjaikat fellendítve zsebkendővel, kalappal integetnek felénk üdvözletet. Csodálatos, hogy innen felülről milyen tökéletes, majdnem geometrikus rajznak látszik a város és milyen szép. A por és füst ide nem jut fel, a kristálytiszta légben úszunk és előttünk nincsen sehol akadály.”
A Zeppelin összesen hatvan tonnát nyomott, és első ránézésre erősen emlékeztetett egy repülő, ezüst szivarra: impozáns látványosságnak számított a harmincas években a maga 236,6 méteres hosszával és 30,5 méteres átmérőjével. A légi óriás összesen 115 kilométeres óránkénti sebességre volt képes, ám utazás közben általában maximum 70 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Így minden idők legegyenletesebb és legsimább útját garantálta a fedélzetén utazó húsz utasnak. Ennyi volt ugyanis a Graf Zeppelin teljes kapacitása.
„Az utasok kiszolgálásáról és a léghajó kezeléséről 40-45 fős személyzet gondoskodott. Az utasok a hengeres test alatti gondolában helyezkedtek el, a személyzet az alumíniumvázú, vászonborítású test belsejében lévő hidakon és létrákon közlekedhetett a 17 gáztartály között – mutat rá a Budapest Anno Blog. – „A léghajó mozgását 5 darab egyenként 540 lóerős, 12 hengeres motor segítette.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
