Hát persze hogy Izraeltől is bocsánatot kell kérnie Trump "színes brigádjának"

Az amerikai elnök szerint bocsánatot kell kérnie az Egyesült Államoktól és Izraeltől annak a négy demokrata képviselőnőnek, akit ő az elmúlt napokban többször bírált, mert kifogásolták kormánya és Izrael politikáját.

Az amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében kifejtette: nem hiszi, hogy a képviselőnők – Omar Ilhan, Alexandria Ocasio-Cortez, Rashida Tlaib és Ayanna Pressley – "képesek szeretni" az Egyesült Államokat.

"Bocsánatot kell kérniük Amerikától (és Izraeltől) a szörnyű (gyűlöletes) dolgokért, amit mondtak. Tönkreteszik a Demokrata Pártot, de ők gyenge és bizonytalan emberek, akik sosem tudják tönkretenni a nagyszerű nemzetünket!" – írta Trump.

Az elnök arra utalt, hogy a négy képviselőnő keményen bírálta az amerikai kormányt, némelyikük pedig Izraelre is tett "egyesek által antiszemitának minősített" megjegyzéseket.

A négy képviselőnőt érintő, egy hete folyó vitát az elnök azzal a Twitter-üzenetével robbantotta ki, amelyben úgy fogalmazott: azoknak a "progresszív demokrata törvényhozó nőknek", akik "hangosan és rosszindulatúan" bírálják a kormányt, vissza kellene menniük azokba az országokba, amelyeknek "a kormányai katasztrofálisak, a világon a legrosszabbak, legkorruptabbak és alkalmatlanok, ha egyáltalán van működő kormányuk".

Az elnök nem nevezte néven a képviselőnőket, de az amerikai politikusok és a sajtó "azonosította" őket: Ilhan Omarról, Alexandria Ocasio-Cortezről, Rashida Tlaibról és Ayanna Pressley-ről van szó. Valamennyien az Egyesült Államokban születtek, kivéve Ilhan Omart, aki Szomáliából "menekültként" érkezett 1992-ben az Egyesült Államokba. Ocasio-Cortez felmenői Puerto Ricóból származnak, Rashida Tlaib palesztin gyökerű, Pressley pedig néger.

Az elnök össztűz alá került, és amikor a héten egy Dél-Karolinában tartott nagygyűlésen visszatért Ilhan Omar minnesotai képviselőnőre, a résztvevők azt skandálták: küldd haza őt! Trump másnap elhatárolódott ettől, de aztán megváltoztatta a véleményét, és "remek embereknek" nevezte a nagygyűlésen skandálókat.

Trump megjegyzéseiről a szokásos vasárnapi televíziós politikai vitaműsorokban is folytatódott a polémia. Egy néger, Elijah Cummings marylandi demokrata párti képviselő az ABC televízió Ez a hét című műsorában úgy vélekedett, hogy az elnök "kétségtelenül rasszista".

Hírdetés

A zsidó Adam Schiff kaliforniai demokrata képviselő pedig a CBS televízió Szemben a nemzettel című műsorában azt állította, hogy Donald Trump "úgy döntött, hogy a rasszizmus jó politika".

Mercedes Schlapp, a Fehér Ház volt stratégiai kommunikációs igazgatója, aki jelenleg az elnök újraválasztási kampányának munkatársa, szintén az ABC televízióban fejtette ki, hogy Trump szenvedélyes ember, de nem rasszista, aki politikájában külön figyelmet fordított a kisebbségekre.

"Ha a tényeket nézzük, akkor látjuk, hogy a munkanélküliek száma az afroamerikaiak körében most a legalacsonyabb, a spanyolajkúak körében most a legalacsonyabb, vagyis ezzel azt akarom mondani, hogy (Trump) az eredményekre összpontosító elnök, aki azon van, hogy minden amerikai, beleértve a feketéket és a spanyolajkúakat is, jobban éljen" – fogalmazott Schlapp.

Liz Cheney wyomingi republikánus képviselő úgy fogalmazott: a dél-karolinai nagygyűlésen a tömeg skandálása ugyan "abszolút helytelen volt", de nem fajgyűlöletről, a nők hátrányos megkülönböztetéséről vagy vallásról szólt. Cheney a CBS televízióban hangsúlyozta: az elnök által bírált képviselőnők – de szerinte nemcsak ők – "alapvetően olyan politikában hisznek, amely veszélyes erre a nemzetre", és amely ellen a republikánusok harcolni fognak.

(MTI nyomán)

Előzmények:

Trump a "színes brigád" kapcsán is összevissza beszél

Trump a színes brigádról: ők azok, akik miatt a samponokra is használati utasítást kell tenni

Hát persze hogy rasszista lett Trump, amiért hazaküldte származási országukba a demokrata hisztérikákat

Trump néhány demokrata migránsnak: "Miért nem mennek vissza oda, ahonnan jöttek?"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »