Hat nap sötétség?

Sokkoló hír járta körbe bolygónkat az elmúlt napokban, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok országos repülésügyi és űrhajózási hivatala (NASA) bejelentette: decemberben hat olyan nap lesz, amikor az egész Föld sötétségbe borul – olvasható az Evenimentul Zilei cikkében.

Azt mondják, a jelenségre egészen pontosan december 16. és 22. között kerül sor, amikor egy napviharnak köszönhetően szép új világunk napfény nélkül marad az űrben keletkező hatalmas pornak köszönhetően, amely 90%-ban akadályozza meg, hogy fényhez jussunk.

A NASA vezetője, Charles Bolden szerint semmi ok a pánikra, fontos, hogy mindenki megőrizze nyugalmát, pusztán csak annyiról van szó, hogy az utóbbi 250 év legnagyobb napvihara elé nézünk.

Hírdetés

A NASA hivatalosságai azt nyilatkozták, hogy bolygónkon nem lesznek komoly fennakadások és zavarok. „Kizárólag a mesterséges fényre leszünk utalva ezekben a napokban, ám ez nem jelent problémát” – mondta Earl Godoy, a NASA egyik tudósa.

A hírnek hatalmas visszhangja volt a világban, több százezer ember osztotta meg a különböző közösségi oldalakon. Minden a Huzlers.com portálról indult, amely elsőként posztolta az információt. És bár az oldal egyebek mellett kitalált híreiről ismert (mi sem vettünk, ön se vegyen mérget a dologra) az egészen biztos, hogy a legutóbbi napviharra-napkitörésre szeptemberben került sor, ám akkor a központi csillagunkból mintegy kispriccelő részecskék túlnyomó hányada elkerülte a Földet.

Még mielőtt teljesen kétségbe esnénk (vagy nem) tegyük hozzá, hogy azért ennek a jelenségnek pozitívuma is van: a napkitörés keltette mágneses viharnak köszönhetően a sarki fény látványos jelenségében lehet gyönyörködni. Meglátjuk mi lesz decemberben. Addig még van egy választás. Az is előfordulhat, hogy jóval hamarabb eljön a totális sötétség.

Amennyiben fontosnak tartod oldalunk létét, és módodban áll, megköszönöm, ha támogatod munkámat havonta egy liter tej árának megfelelő, vagy tetszőleges összeggel. Erre az alábbi oldalon van lehetőséged: http://emberiseg.hu/emberiseg/featured-articles-2/ Köszönettel!


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »