Harvardi professzor: 2017-ben idegenek jártak a Naprendszerben

Harvardi professzor: 2017-ben idegenek jártak a Naprendszerben

A Harvardi Egyetem kutatója, Avi Loeb szerint a 2017-ben észlelt első Naprendszeren túlról származó üstökös, az Oumuamua valójában egy idegen űrhajó volt.

A kijelentés erősen megosztja a tudományos közösséget – írja az Origo.

Új könyvében (Földönkívüli: Egy idegen civilizáció első nyomai) Loeb arról ír, hogy az Oumuamua nem természetes,

hanem mesterséges objektum, egy „távoli idegen civilizáció” alkotása.

A rejtélyes objektumot 2017 októberében figyelte meg először a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemének egyik munkatársa.

Több okból sem hasonlított egyetlen korábban detektált kozmikus képződményre sem: különös, szivar formája, szokatlanul száraz felszíne volt. 2018 januárjában a teleszkópok szem elől vesztették.

A több mint háromszázezer kilométer per órás sebességgel haladó objektumot először aszteroidának vélték, majd tulajdonságai alapján átminősítették üstökösnek. A nagyjából 800 méter hosszú Oumuamua származási helye bizonytalan.

Hírdetés

Egyes elméletek szerint a Földtől 17 000 fényévre lévő W51 katalógusjelű csillagfelhőből érkezett.

Egy korábbi tanulmány alapján az Oumuamua részben vagy egészben molekuláris hidrogénből (H2) áll.

Ha ez igaz, az példátlan lenne, hidrogénüstökösöket ugyanis a mai napig nem találtak a szakemberek. 

Loeb vitatja az utóbbi teóriát, és még egzotikusabb elmélettel állt elő: az objektum valójában egy olyan idegen űrhajó vagy szonda lehet, ami fényvitorla segítségével közlekedik.

Vagyis a csillagok fénynyomása hajtja a szerkezetet. 

A kutató szerint ezt támasztja alá az a megfigyelés is, hogy az Oumuamua a Nap közelébe érve váratlanul felgyorsult.

Loeb tisztában van vele, hogy állításait tudóstársai erős szkepticizmussal fogadják, ugyanakkor ő kitart elmélete mellett. Szerinte erősen elavult nézet, hogy különlegesek és egyediek vagyunk a világegyetemben, és a kutatások hatékonyabbá tétele érdekében ezt a szemléletet mihamarabb el kellene vetni.

Az Oumuamuát felfedező csillagász, Robert Weryk szerint Loeb felvetése vad spekuláción alapul, amit nem lehet komolyan venni.

2019 augusztusában egy másik csillagközi objektum, a 2I/Borisov is meglátogatta a Naprendszert.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »