Három meccsen épp csak egy pont

Három meccsen épp csak egy pont

Amíg a múlt héten a gömör-nógrádi csapatoknak csak két döntetlenre futotta, ezen a hétvégén sikerült ezt az eredményt is alulmúlniuk. A losonciak és a rimaszombatiak kikaptak, mindössze a fülekiek tudtak Lovinjuk utolsó pillanatban lőtt góljával legalább egy pontot szerezni a bajnoki címért küzdő héthársiak ellen. Március utolsó hétvégéjén folytatódnak a küzdelmek a IV-VI. ligában is.

Igaz, ha beszámítjuk a Losonctól pár kilométerre található kálnói (Kalinovo) csapatot is, akkor már nem is olyan rossz a mérleg. A kálnóiak ugyanis egy kifejezetten rossz őszi idény után remekül kezdték a tavaszt, három mérkőzésükből (pedig ebből kettőt idegenben abszolváltak) a megszerezhető kilenc pontból hetet meg is szereztek. Ezek közül is a legértékesebb a hétvégén óriási meglepetésre a listavezető iglóiak otthonában Viktor Koták két góljának köszönhetően begyűjtött három pont.

De térjünk vissza a másik három csapatra, amelyek közül egyedül a fülekiek ((Páriš–Balázs, Kurunci A. (87. Csík), Krstich (37.  Kurunci K.), Köböl, Lovynjuk, Elizeuš, Kristóf Ciceu, Urbančok, Ciprus, Šulek (56. Yusiniu Tangiri)) játszottak odahaza, akik a táblázat második helyén álló héthársiakat (Lipany) fogadták.

Hírdetés

A rimaszombatiak ((Gregor–Koóš (58. Langa), Petrán, Krištof, Oluwaseun Japhet–Juhász, Iboš, Halabrín (81. Lupták L.), Gembický, Oláh (58. Ľupták)–Vujošević)) a sorsolás szeszélye folytán a harmadik tavaszi fordulót is idegenben abszolválták, s egy győzelem, s egy döntetlen után szinte törvényszerűen következett a vereség. Az sem volt túl kedvező előjel a batyiak számára, hogy a felsővízköziektől (Svidník)  – amely az eperjesi Tatran fiókcsapata –, ősszel odahaza súlyos, 5:1 arányú vereséget szenvedtek. Ráadásul ezúttal csak két rózsahegyi játékos állt a rendelkezésükre, Halabrín és az első rimaszombati mérkőzését játszó, mindössze 19 éves Krištof.

A losonciak is folytatták az utóbbi időben megszokott rossz formájukat, Vízteleki János legénysége ezúttal Veszelén (Oravské Veselé) hagyta a három pontot, s lassan, de biztosan közeledik a kiesőhelyek felé. A csapat eddig megszerzett 17 pontjával a hétvégi forduló után visszacsúszott a 12. helyre, ezúttal a rimaszombatiakat legyőző felsővízköziek előzték meg őket. Mivel az iglóiak váratlanul kikaptak, a Füleken döntetlenező héthársiak utolérték őket pontszámban (42-42), ahogy a poprádiakat nagy csatában legyűrő bártfaiak is megelőzték a rimaszombatiakat, előbbieknek 32, utóbbiaknak 30 pontjuk van. A tabellát továbbra is a fülekiek zárják 11 ponttal.

S ne feledjük, elkezdődnek a küzdelmek a IV-VI. ligában is, az V. liga 14. fordulójában március 26-án, 15.00 órai kezdettel a tótgyarmatiak a ragyolciakat, az ajnácskőiek a ladomérmindszentieket (Ladomerská Vieska) fogadják, míg a tornaljaiak Nagykürtösre utaznak. A VI. ligában  már szombaton sor kerül a felediek losonctamási vendégjátékára, másnap az óváriak a nagyrőceieket, az ipolybalogiak a nyustyaiakat, míg a lukanényeiek a csábiakat fogadják, az ipolynyékiek Alsósztregovára, míg a bussaiak Tiszolcra látogatnak. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »