Három irodalom klasszikusa – Grendel Lajos

Három irodalom klasszikusa – Grendel Lajos

Három irodalom klasszikusa volt a címe a Múzeumi Szalon legújabb beszélgetésének, amelyre a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek polgári társulás szervezésében került sor stílusosan a múzeum Grendel olvasótermében. Grendel Lajos volt ugyanis a témája annak a beszélgetésnek, amely során Tóth László József Attila-díjas író, költő, akadémikus Karol Wlachovský műfordítóval, irodalomtudóssal, egyetemi oktatóval, a Grendel-művek szlovákra fordítójával beszélgetett.

A beszélgetőpartnerek elsősorban arra a kérdésre próbáltak választ találni, valóban három irodalom – a szlovákiai magyar, az egyetemes magyar és a szlovák irodalom – klasszikusa volt-e Grendel Lajos, amint azt Németh Zoltán költő, irodalomtörténész egy Grendel Lajosról szóló pályaképében írta. „Azt hiszem, hogy Grendel Lajos és Wlachovský Karol neve nemcsak szlovák kontextusban, hanem az összképet tekintve is szorosan összekapcsolódik.

Ha Grendel Lajos értelmezését nézem, Karol az egyik legfontosabb tanúja és elemzője a grendeli életműnek, annál is inkább, mivel szerintem a fordítás is egyfajta elemzés”

– mondta a beszélgetés elején Tóth László. A beszélgetés során a továbbiakban szó esett arról is, mikor és hogyan ismerkedtek meg a beszélgetőpartnerek Grendellel, mik voltak Wlachovský és Grendel életében a közös vagy legalábbis hasonló szálak, illetve hogyan vélekedtek egyes irodalmi és társadalmi kérdésekről.

Hogyan lett egy szlovákból a magyar irodalom fordítója?

Wlachovský elmondta, tulajdonképpen már felnőtt korában tanult meg magyarul, amikor egyetemista volt, elsősorban a Stájerországból származó nagyapja szorgalmazására, aki a budapesti ELTÉ-n tanult természettudományokat. Egyetemistaként aztán dékáni engedéllyel bekerült a Slovenské pohľady szerkesztőségébe, ahol neki jutott a csehszlovákiai magyar irodalom, így került kapcsolatba az itteni magyar írókkal.

Tulajdonképpen ennek köszönhetően a csehszlovákiai magyar írókkal kezdte a fordítói pályáját, majd fokozatosan eljutott a magyar polgári írókhoz: Mészöly Miklóshoz, Mándy Ivánhoz vagy Ottlik Gézához is. Ennek az oka részben az volt, hogy nem szeretett volna szocialista írókkal foglalkozni, a szlovák irodalomból viszont hiányzott ez a polgári szál.

A műfordításnak pedig sohasem csak az a feladata, hogy más kultúrákat megismertessünk a saját nyelvünkön, hanem hogy a saját kultúránk szükségleteit is kielégítsük azzal, amit más kultúrákból be tudunk hozni”

– tette hozzá Tóth László.

A beszélgetés során kiderült az is, hogy Wlachovský személyesen csak a 70-es évek közepén ismerkedett meg Grendel Lajossal, annak ellenére, hogy korábban már fordította őt. „Érdekes az is, hogy egy magyarországi írótársaság kellett ahhoz, hogy egy szlovák műfordító és egy szlovákiai magyar író találkozzon és megismerjék egymást, és életfogytiglan kikössön egymás mellett, nevezetesen Mészöly Miklós” – fogalmazott Tóth László. „Ehhez hozzátartozik, hogy az akkori Smena könyvkiadó kötelességének tartotta, hogy foglalkozzon a fiatal magyar írókkal.

Akkoriban jelent meg a fiatal szlovákiai magyar prózaírók első antológiája, a Fekete Szél, amelyben Grendel nem szerepelt. Ezért a hasonló szlovák antológiába bekerült ő is, miután lefordítottam”

– fűzte hozzá Wlachovský.

Hogyan született a szlovák nyelvű Grendel-trilógia

Hírdetés

Amikor aztán a Tatran könyvkiadóba átkerült, egy épületbe került Grendellel, hiszen ott volt a Madách Kiadó szerkesztősége is, így egy iső után személyes kapcsolat is kialakulhatott közöttük. „A Tatrannak volt egy sorozata, amelyben a kortárs irodalmat igyekeztek kiadni. Nekem akkor már le volt fordítva Lajos két regénye, de karácsony tájt elhozta nekem a harmadikat is, amit aztán úgy fordítottam, hogy Lajos még írta a könyvet” – emlékezett vissza Wlachovský. A harmadik regényt azonban már nem lehetett másként kiadni, csak úgy, hogy hozzácsatolják az első kettőhöz és trilógia lesz belőlük.

A trilógiát (Éleslövészet, Galeri, Áttételek, a trilógia szlovák címe: Odtienené oblomky – szerk. megjegyzése) lényegében én találtam ki, hogy ki tudjuk adni a könyvet, nem gondolati összefüggés okán, hanem csupán gyakorlati megoldásból”

– mondta a műfordító hozzátéve, de sietni kellett vele, és praktikákat kitalálni, mert közben bejelentették, hogy a második regény francia fordítása hamarabb megjelenik, mint a trilógia.

Wlachovský szerint az sem ment egyszerűen, amikor a Madách Kiadó bejelentette, hogy Grendel Áttételeit javasolják Madách-díjra, az Irodalmi Alapba beneveztek három olyan szlovákot, akik el tudták a magyar könyvet olvasni: Rudolf Chmelt, Wlachovskýt és Karol Tomišt. Tomiš azonban nem javasolta az Áttételeket Madách-díjra, így Chmel is azon a véleményen volt, hogy akkor ne foglalkozzanak a könyvvel.

Az ülés után azonban Rudi Chmel kért tőlem tíz példányt a könyv szlovák kiadásából, mert szét akarta osztani azokat az Írószövetség választmányában”

– mondta Wlachovský hozzátéve, ennek az eredménye aztán az lett, hogy Grendel megkapta az akkori Írószövetségtől a legjobb prózáért a díjat, ő meg a fordításért a legmagasabb műfordítói díjat, a Hollý-díjat. És ennek nagy jelentősége volt abban, hogy Grendel bekerült a szlovák írók tudatába.

Hatvan fordításból 15 Grendel-mű

Wlachovský összesen 60 magyar könyvet fordított le szlovákra, abból 15 Grendel-könyv volt. Ez azért is jelentős szám, mert

semelyik szlovákiai magyar írónak, sőt kortárs írónak sincs lefordítva ennyi könyve más nyelvre”,

mondta Wlachovský, aki szerint ez hozzájárult ahhoz is, hogy a magyar irodalomkritika is elkezdett foglalkozni vele. „Még Prágában is felfigyeltek erre, a kéthavonta megjelenő cseh folyóirat, a Světová literatúra is, mert Grendel Lajos az egyetlen szlovákiai magyar író, aki megjelent a folyóirat hasábjain” – tette még hozzá Wlachovský.

Az az érdekes kérdés is felvetődött a beszélgetés során, hogy hatással volt-e Grendel Lajos prózája a szlovák posztmodern próza kialakulására,

többek szerint ugyanis a valóban európai rangú író Pavel Vilikovský is, aki a szlovák posztmodern prózairodalom klasszikusa, Grendel Lajos prózáin tanulta meg a posztmodern látás- vagy írásmódot. „Egy közös kötetük is megjelent, amelynek olyan sikere volt, hogy lefordították olasz nyelvre is, úgy hiszem a szlovák írók közül ő volt legközelebb Lajoshoz, és nagyon élvezte az írásait” – fűzte hozzá Wlachovský.

Grendel olyan tekintetben is az egyetlen szlovákiai író, mondta Tóth László, hogy szlovák nyelvű negatív irodalomkritika nem jelent meg róla a szlovák irodalmi sajtóban.

A beszélgetőpartnerek abban is megegyeztek, hogy a lefordított Grendel-művek nagy része a szlovák irodalom része lett, és Grendel Lajos ténylegesen a három említett irodalom klasszikusának számít.

Jarábik Gabriella múzeumigazgató elmondta azt is, a beszélgetésből kisfilm is készül, amelyet a múzeum Grendel olvasótermében bárki meghallgathat, visszanézhet majd a későbbiek során.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »