Harminc éve nem tapasztalt, mélyreható átalakítás előtt áll az amerikai hadigépezet vezetési rendszere. A reformokra a hivatalos indoklás szerint azért van szükség, mert a Pentagon legfelső vezetése alkalmatlan az olyan államok kihívását kezelni, mint Oroszország, Irán és Kína.
Jelenlegi tervezésünk, szervezeti felépítésünk, és ami a legfontosabb, vezetésirányításunk nem alkalmas az ilyesfajta háborúkra, jelentős változtatásokra van szükségünk – mondta nemrégiben Joseph Dunford tengerészgyalogos-tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki hagyományosan az elnök legfőbb katonai tanácsadójának szerepét is betölti, illetve együttműködik a védelmi miniszterrel. Az „ilyesfajta háborúk” alatt az olyan bizonytalan, „szürke” gazdasági, energetikai és katonai tevékenységet értette a Defensenews szakportál szerint, amely éppen csak elmarad a nyílt provokációtól, illetve keresztezi a jelenleg regionálisan körülhatárolt amerikai parancsnokságok felelősségi körzeteit. Hogy elérjék céljukat, a vezérkari főnöki testületet és elnökének hatáskörét egyszerre erősítenék meg és „áramvonalaznák”, azaz racionalizálnák és rugalmasabbá tennék működését. Másfelől az a cél, hogy a regionális parancsnokságokról érkező információ már integrálva kerüljön eléjük és a miniszter elé, ne kilenc külön képet kapjanak, mint most. Bár a hibrid hadviseléssel szemben az egész kormányzatra, minden területre kiterjedő összefogásra lenne szükség, a Pentagon reformja mindenekelőtt a katonai dimenzió átalakítását célozza, hogy az jobban meg tudjon felelni az új kihívások közepette.
Az amerikai törvényhozásban már egy ideje napirenden van a jelenlegi struktúrát létrehozó, 1986-ban megszavazott Goldwater–Nichols-törvény reformja. Felvetődött a stratégiára fókuszáló német vezérkari modell átvétele, bár ellenérv volt annak jelentős mérete és hatásköre – láthatóan nincs nagy étvágy a regionális parancsnokságok részeinek leválasztására és a washingtoni vezérkar alá rendelésére. A lehetőségeket az is behatárolja, hogy a jelenleg érvényben lévő intézkedéseknek megfelelően a vezetési elemekben 25 százalékos létszámleépítést hajtanak végre, így Dunford arra tett ígéretet, hogy az egyesített vezérkar sem nő a jelenlegi négyezer főnél nagyobbra, de az ott nem feltétlenül szükséges feladatokat (hozzátartozók, hadirokkantak, veteránok ügyei) leadnák a Pentagon más szerveinek.
Ashton Carter védelmi miniszter terveit a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában (CSIS) ismertetve a múlt héten közölte: tisztázni akarja a vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének szerepét (kívül tartva magát a vezetési láncolaton mint a civil döntéshozók legfőbb tanácsadója), szűkítené a négycsillagos tábornokok körét, ugyanakkor nagyobb önállóságot adna a beszerzésekben a haderőnemi vezérkari főnökök számára. Legfőbb érvként ő is azt hozta fel, hogy míg a Goldwater–Nichols a hidegháború végén egy irányba fókuszált (Szovjetunió), addig ma egy „drámaian megváltozott biztonsági környezettel” szembesülnek. Regionális parancsnokságokat nem vonnak össze, de az egyes funkciók (logisztika, hírszerzés) ellátását integrálhatják, és lehet, hogy növekvő jelentősége miatt ugyanerre a vezetési szintre emelik a kiberparancsnokságot.
A kongresszuson sok múlik, a tervezetet ugyanis a 2017-es védelmi költségvetés részeként tárgyalják a közeljövőben. A fegyveres erők bizottságának elnöke, a republikánus John McCain annyit árult el, hogy van átfedés az ő terveivel, de ő jóval tovább menne, s ez nem biztos, hogy tetszeni fog a Pentagon vezetésének.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 13.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
