A sepsiszentgyörgyi Modern House cég immár harminc éve a helyi építőipar egyik állandó szereplője. A cég neve összenőtt alapítójával és a mai napig vezetőjével, Bálint Józseffel, akit a megtett út beteljesüléseiről és nehézségeiről kérdeztünk. Arról, hogy ebben az ágazatban miként tud a sorozatos válságok közepette is fennmaradni, sőt, fejlődni egy vállalkozás.
– Az építkezés olyan tevékenység, amely az embert története során végigkísérte – mondja Bálint József. – Hozzátartozik alapvető szükségleteinkhez, hogy tető legyen a fejünk fölött, ráadásul olyan, ami a szó legközvetlenebb értelmében munkahelyet, otthont biztosít számunkra. Erre mindig szükség lesz, így az, aki ezt megteremti, mindig talál magának munkát. Nem kell feltalálni semmit, de mindig kell dolgozni, és ha jól dolgoztunk és jól számoltunk, akkor nem veszíthetünk, hanem megélünk belőle.
Több lábon állás
– Mégis van egy kemény versenykörnyezet. Hogyan változott ez az elmúlt három évtizedben, és abban hogyan találta meg a helyét a Modern House?
– Tényleg nem sok cég tudott folyamatosan a piacon maradni, a hullámzást pedig egyik sem tudta elkerülni. Nekünk is voltak jobb időszakaink, voltak gyengébbek, de a családdal együtt ez volt a megélhetésünk, és nemcsak magunknak, hanem a velünk dolgozóknak is lehetőséget teremtettünk az itthon maradásra. Egyértelmű, hogy nem lehet egy lábon maradni, vagyis lehetőleg teljes körű építkezési szolgáltatást kell folytatni. Valamikor még építőanyagot is forgalmaztunk, de az már a múlté, hiszen vannak erre szakosodott cégek, de ebben a szakmában a teljes körű szolgáltatás biztosítására törekedtünk. Alapvetően új épületekkel vagy a régiek felújításával foglalkozunk, az újakat akár meg is tudjuk tervezni. Ez a több lábon állás azt is jelenti, hogy folyamatosan, egész évben kapunk munkát, elvégre a fa nem fagy meg. Ugyanakkor a több lábon állás azt is jelenti, hogy dolgozunk magán személyeknek, cégeknek, de költségvetési intézményeknek is. Mikor, hol több a lehetőség, a forrás.
Néha a veszteséget is be kell vállalni
Fontos ugyanakkor, hogy az árakat mindig olyan szinten kell tartani, hogy legyen megrendelő. Ez persze azt is feltételezi, hogy vannak olyan időszakok, amikor ez ráfizetés-közeli, sőt, veszteséges, de fel kell vállalni.
– Melyek voltak ezek a nehéz időszakok?
– Az első a kilencvenes évek végén következett be, amikor már elég nagy létszámmal dolgoztunk. Nagyobb volumenű beruházásokat vállaltunk, és a ’97-ben elvégzett munkák egy részét a megrendelők nem fizették ki. Ezek főként helyi és központi költségvetésből finanszírozott megrendelések voltak, ahol egy idő után rengeteget késtek az elszámolással. Arról nem beszélve, hogy mire megkaptuk a pénzt, a következő munkálatra az anyagot sem tudtuk megvenni belőle. S mivel ezt egy komoly fellendülés előzte meg – csapatot tudtunk bővíteni és kialakult a cég szerkezete –, nagyon rosszul érintett. Aztán a kétezres évek közepétől néhány év ismét nagyon jó időszak volt, sőt, a nagy pénzügyi válság is egy kicsit később ért utol. Az volt a szempont, hogy a csapatot meg tudjuk tartani, mert tényleg jó munkaközösség alakult ki, de erre a tartalékaink java ráment, nagyon sok embert akkor veszítettünk el, amikor már látszott a válság vége.
– A közéleti szerepvállalásod, hiszen nemcsak ellenzéki helyi politikus, hanem egy ciklus erejéig alpolgármester is voltál, mennyire befolyásolta a cég működését?
– Jelentősen, hiszen eleve esett egy sor helyi közpénzből finanszírozott megrendelés, például az iskolák karbantartása. Aztán nagyon sok időt vett igénybe a hivatali munka, jóval kevesebb jutott a cégre. Ugyanakkor hozott egy szélesebb ismertséget, ami kisebb, de stabil vevőkört is jelentett.
Szakembert nevelni
– Hogyan változott a csapat létszáma?
– Mindig arra törekedtem, hogy a szakiskolából kikerülő fiatalokat fogjuk meg, hogy itt váljanak a gyakorlatban is jó szakemberekké, a kölcsönös megbecsülés jegyében. A pénzügyi válság azonban azáltal is, hogy időben késleltetve ért utol, a nálunk kinevelt jó szakembereket is lépésre kényszerítette. Ez a legtöbb esetben a külföldet jelentette, a külföldi munkából visszafelé pedig nagyon ritkán vezetett út. Hogy számokban is érzékeltessem, a közel negyvenről tíz főre csökkent az állandó alkalmazotti szám, s vissza kellett nyúlni a korábban, húsz évvel ezelőtt bevált módszerhez: a szakiskolából érkező, ott tanuló fiatalokat gyakorlatoztatni, vagyis megtanítani a szakmára, a helytállásra. De próbálkoztunk felnőttképzéssel, inasképzéssel. Azok közül megmaradtak, akik bírták az iramot, s tavaly ismét a harmincas létszámnál voltunk.
– Akkor nem osztod azt az általánosító véleményt, hogy a mai fiatalok gyengébbek…
– Aki ezt mondja, elfelejti, hogy a mai fiatalokat mi neveljük, az oktatási intézmények, a vállalkozások, a társadalom. Ha kritikával élnénk, az oktatásban még mindig túlsúlyban van az elméleti, a gyakorlati képzéssel szemben. S ebből következik az egészségtelen és aránytalan szelekció. A túlzott liberalizmusról nem is beszélve…
Átlátni a folyamatokat
– A hullámzó, ám mégis folytonos működésnek van-e titka?
– Úgy építettem fel a cég szerkezetét, hogy nekem, de az egyes résztevékenységeket irányító munkatársaknak is megfelelő rálátásuk legyen a folyamatokra. Egy nagyobb méretű családi vállalkozásként állítottuk össze a rendszert, egyébként más hasonló cégekhez mérten kicsik vagyunk, de mégis egyszerre akár hat-hét munkaponttal is lehet működtetni. A termelékenységet pedig a gépesítéssel, az új technológiák bevezetésével értük el. Bizonyos mértékig megfeleltünk annak az elméleti megközelítésnek, hogy egy cégnek mindig kell fejlődnie, új célokat kell kitűzni. De ez ne menjen az átláthatóság kárára. S ami legfőképpen megtartott minket, az a szavahihetőség. Ha valamit megígértünk, azt szerződésbe foglaltuk, azon csak ha változott az igényszint, akkor módosítottunk. Bevállalva az esetleges veszteséget is. Inkább veszítsünk anyagiakat, mint a becsületet. Ennek köszönhetően egy nagyon stabil megrendelői körünk van, akiknek évtizedek óta dolgozunk, s általuk bővül ez a kör. Ez födi le a kapacitásunk akár felét is, a másik felére kell megrendelőt keresni. De az könnyebb, ha vannak felmutatható referenciák.
– Ezek szerint nem is akartak „nagyra nőni”…
– Nem, s néhányan, akikkel együtt indultunk, saját lábra álltak, lehet másképpen képzelték el a fejlesztés tempóját, mint én. Itt gyakorlatilag a családom, húgom és immár több mint tíz éve a fiam az, aki rengeteget segített és segít. S ha a válságos időkben csak nagyon szűk területeket tudtam átadni, egy-két éve immár jóval többet irányítanak a fiatalok. S ez immár fokozottabban így lesz…
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
