Harmadik bajnokiját is megnyerte a címvédő HC DAC

Harmadik bajnokiját is megnyerte a címvédő HC DAC

Továbbra is hibátlanul menetel a MOL Liga címvédője, a HC DAC. Harmadik bajnokijukon a dunaszerdahelyi lányok a cseh Zlín csapatát is legyőzték.

A címvédő sárga-kékek számára nehezen indult a mérkőzés, ugyanis a cseh gárda a találkozó elején háromgólos előnyre tett szert. A Zlín a hetedik percben már négy góllal is vezetett. Egy időkérést követően a házigazdák összekapták magukat, négy perc alatt lefaragták négygólos hátrányukat, sőt a 11. percben már a dunaszerdahelyi lányoknál volt az előny.

Hírdetés

Szünetről visszatérve a DAC tovább fokozta az iramot, ami hatékony támadójátékkal és jó védekezéssel párosult. A második játékrészben a cseheknek már nem volt esélye, mivel a sárga-kékek komoly előnybe kerültek. Tíz perc játék után Bízikék megduplázták előnyüket és nyolc góllal vezettek, de ezzel még korántsem volt vége. A címvédő DAC előnye folyamatosan nőtt, negyedórával a vége előtt már 29-20-ra vezetett a csallóközi együttes.

“Elég nehezen indult ez a mai mérkőzés, mert rosszul álltunk bele. Ez néha elő szokott fordulni, nem koncentrálunk, nem figyelünk oda, talán úgy érezzük ilyenkor, hogy erősebbek vagyunk az adott csapatnál és ez nem egy jó tanácsadó soha. Rögtön időt kellett kérnem, rendezni kellett a sorokat és egyből feljavult a védekezésünk és a támadójátékunk. Könnyű gólokat tudtunk lőni és tulajdonképpen az első félidő végére jelentős előnyt építettünk ki. A második félidőben még fokoztuk az iramot, a védekezésünk nagyon hatékony volt, a csapat együtt dolgozott, s ez meghozta eredményét. Rengeteg gólt tudtunk lőni indításból és mikor már megnyugtató volt az előny, akkor támadásban is szép dolgokat tudtunk végrehajtani. A végén magabiztos győzelmet arattunk, örülünk a sikernek” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző a lefújást követően.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »