Nem véletlen, hogy február 24-én a háború első napján az azóta kilőtt Moszkva cirkáló és a Vaszilij Bikov járőrhajó tűz alá vettek egy aprócska földdarabot a Fekete-tengeren, nem messze az ukrán partoktól. Furcsa lehet, hogy egy alig 0,17 km2-es kis szigetecskének ekkora figyelmet szentelnek, de ahogy az embert, úgy a szigetet sem a méret teszi. A Kígyó-sziget jelentősége messze túlmutat kiterjedésén.
A korábban legfeljebb csak igazán jól képzett földrajzosok és második világháborúra szakosodott történészek által ismert Kígyó-sziget az orosz-ukrán háború első napjainak sztárja lett. A halál torkában is szenvtelen ukrán katonák („hé orosz hajó, b#zd meg magad”) története végül tulajdonképpen hepienddel ért véget, nagy részük előbb fogságba, majd haza került, de a sziget, bár a médiafigyelem eltűnt, így is a háború fókuszában maradt.
Az oroszok 126 napig tartották megszállás alatt, szakértők szerint elsősorban fekvése miatt. A sziget gyakorlatilag a Fekete-tengeren keresztül vezető kereskedelmi útvonalak közepén fekszik (nézzünk rá a Google Maps-ra, a Várna és Odessza közti tengeri folyosó kellős közepén trónol), a kiemelten fontos Budzsák régiótól gyakorlatilag egy kőhajításnyira, a Duna-delta közelsége miatt ráadásul orosz-NATO relációban is értelmezhető jelentősége van a szigetnek.
A Kígyó-sziget legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy június harmincadikán, azaz több mint négy hónnappal a megszállás után, az orosz katonák kivonultak onnan.
Nem csoda, az orosz „uralom” 126 napja alatt folyamatosak voltak az ukrán támadások. Miután az ukránok a megfelelő nyugati haditechnika birtokában eredményesen vonták ki a háborúból a sziget körül cirkáló orosz hadihajókat, sziget védőinek dolga egyre nehezebbé vált. A korábban tengeri úton biztosított ellátmányok nem vagy csak késve érkeztek meg, ráadásul állandó veszélyben voltak az ukrán rakétáktól. Kijevi források szerint egy április végi többnapos rakétatámadásban legalább negyven orosz katona vesztette életét. A Törökországtól vásárolt ukrán Bayraktar-drónok is folyamatosan támadták a szigetet, több orosz rakétakilövőállást, raktárt és járművet megsemmisítettek. A kivonuláshoz egy júniusi támadás adhatta meg a végső lökést: 17-én két Harpoon-rakéta telibe találta az orosz Vaszilij Bekh vontatóhajót, majd pár nappal később az ukránok szétlőtték a sziget üzemanyagraktárait is. Mindeközben ráadásul megérkeztek Amerikából az M142-es HIMARS rakétavetők, amelyek simán belőtték (volna) a szigetet.
Az ukránok óriási győzelemként tálalják az orosz kivonulás tényét, ami érthető is, hiszen az elmúlt hetekben nem sok babér termett számukra a felőrlő orosz tüzérségi tűzben.
Moszkva ezzel szemben folyamatosan azt kommunikálja, csak „jószándékának kifejezése”, hogy a szigetet feladva nem blokkolják egy ukrajnai „gabonafolyosó” létrehozását a Fekete-tengeren.
Ahhoz, hogy eldöntsük, ki mond igazat, érdemes röviden átvennünk a sziget stratégiai jelentőségét. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő szavait idézve, a Kígyó-sziget stratégiai, hosszútávú szempontból az egyik legfontosabb pont a Fekete-tengeren. A Kreml talán nem is hazudik nagyot, amikor azt állítja, jelen pillanatban az oroszoknak nincs szüksége a szigetre, nincs taktikai indok a maradásra, de hosszútávon, stratégiai szempontból ez az állítás nem állja meg a helyét – véli Castel.
Castel szerint a sziget sorsa tulajdonképpen a háború alakulásának egyik „barométere” is lehet, hiszen, ha az ukránok képesek a sziget ellen hatékonyan alkalmazni az új nyugati fegyvereket, arra máshol is képesek lehetnek – és vice versa. A szakember azt mondja, a nyugati fegyverekkel az ukránok tulajdonképpen hozták a kötelezőt, a nyugati fegyvertámogatás létjogosultságát, sőt a háború jövőjét kérdőjelezte volna meg, ha az ukránok itt képtelenek eredményeket elérni.
Ez a sziget egy fontos laboratórium volt Ukrajna számára!
Castel egy érdekes egybeesésre is felhívta a figyelmünket. A jelek szerint napok kérdésre a megegyezés Oroszország és Litvánia között a Suwalki-folyosó ügyében.
Castel, bár maga is hangsúlyozza, bizonyíték erre egyelőre nincs és talán soha nem is lesz, de elképzelhető, hogy a sziget kiürítése és a litván-orosz megegyezés között összefüggés van.
Amennyiben a feltételezés helytálló és a dolog mögött egy quid pro quo alku áll fenn, az egy remek hír. Egy kicsit olyan mint a kubai rakétaválság lezárása: az oroszok kivonták a rakétáikat Kubából, az USA meg Törökországból. Nyilvánosan akkor és azóta sem kapcsolták össze a dolgot. Ha ez a helyzet a sziget és a Suwalki-rés kapcsán is, akkor van minek örülni. Az azt jelenti, létezik még párbeszéd a felek között!
– zárta gyorsértékelését Robert C. Castel.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
