Hanju útja az örökkévalóságba

Hanju útja az örökkévalóságba

Hatvanhat év után született újra címvédés férfi műkorcsolyázásban az olimpián. Dick Button után most Juzuru Hanjunak sikerült a bravúr, de Javier Fernández és Nathan Chen is történelmet írt Pjongcsangban.

„Voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, soha többé nem fogok tudni korcsolyázni.” Meglepő szavak egy olimpiai bajnoktól. A japán Juzuru Hanju, a címvédő világbajnok és immár kétszeres ötkarikás győztes azonban majdnem lemaradt a pjongcsangi játékokról.

November elején a négyfordulatos lutz gyakorlása közben bokaszalag-szakadást szenvedett, és felépülése hosszú ideig elhúzódott. Hanju a sérülés miatt visszalépett a japán bajnokságtól is, három hónapig szinte senki nem tudott róla semmit.

A sajtó ezért edzőjén, Brian Orseren és annak másik kiváló tanítványán, a spanyol Javier Fernándezen keresztül szeretett volna információkat szerezni Hanju állapotáról. Az a néhány távol-keleti újságíró, aki ott volt a moszkvai Eb-n, szinte csak Hanjuval kapcsolatos kérdéseket tett fel a sajtótájékoztatókon. Hiába. Orser és Fernández is hallgatott.

„Mindenki engem faggatott, hogy mit gondolok, készen fog-e állni Juzu az olimpiára. Én pedig arra gondoltam: de hát ezt nem tőlem kell megkérdezni! És egyébként is, hogy ne állna készen, hiszen ő Juzu!” – mesélte a pjongcsangi rövidprogram után Fernández, aki Hanjuval együtt edz Torontóban.

Pjongcsangba érve Brian Orser már nem hallgathatott tovább, de korrekt módon akart eljárni. „Küldtem egy üzenetet Juzurunak, hogy adhatok-e rövid nyilatkozatokat a sajtónak az állapotáról – mondta Orser, aki maga soha nem lett olimpiai bajnok, 1984-ben és 1988-ban is ezüstérmes volt. – Juzuru pedig válaszolt: Csak nyugodtan, épp most olvasom őket.”

Hanjut több tucat újságíró és fotós fogadta a szöuli reptéren. Első hivatalos sajtótájékoztatójára alig fértek be az érdeklődők a Kangnung Jégcsarnok sajtótermébe. Fernández ezzel szemben a torontói klub egy másik edzőjével, Tracy Wilsonnal kettesben érkezett, senkitől nem zavartatva.

Hanju igazi szupersztár. Megőrülnek érte a rajongók, egy-egy programja után Micimackók százai repülnek a jégre. Hanju ugyanis évek óta egy micimackós papírzsebkendő-tartóval jár a versenyekre. Az olimpián a szigorú szabályok miatt nem rakhatta ki a palánkra, de programjai befejeztével elborították a jeget a Micimackók.

„Általában még a verseny helyszínén odaadományozom őket egy jótékonysági szervezetnek” – felelte Hanju, amikor azt kérdezték tőle, mit csinál ennyi plüssmackóval. De gyorsan sietett hozzátenni, ez nem azt jelenti, hogy ne értékelné a rajongók ajándékait, de amit örökre magával visz, azok a lelátókról kapott érzelmek.

Fordítva is így van ez. Hanju elképesztő energiákat mozgat meg a korcsolyázásával, kűrjei közben szinte vibrál a csarnok.

Pjongcsangi rövidprogramja előtt senki nem tudhatta, milyen állapotban van. Az edzéseken jónak mutatkozott, de így volt ezzel az amerikai Nathan Chen is, akit 18 évesen kikiáltottak kvadkirálynak. Az amerikai bajnokságon már futott olyan kűrt, amelyben öt négyfordulatos volt, de a tavalyi helsinki vb-n többször is hibázott. Az olimpiai csapatversenyben sem hozta, amit vártak tőle.

Aztán az „igazi” verseny rövidprogramjában ismét összeomlott, egyik ugráseleme sem volt tiszta.

Hanju ezzel szemben egy Chopin-ballada felemelő dallamára, tökéletesen koncentrálva hibátlanul futott, és 111,68 ponttal meg is nyerte a rövidprogramot.

Hírdetés

A verseny azonban nem dőlt el, Fernández mintegy négy, a japán Soma Uno hét, a kínai Bojang Tyin nyolc ponttal maradt csak el Hanjutól. A jelenlegi pontozási rendszerben, ahol minden négyfordulatosnak tíz pont fölötti az értéke, és a jelenlegi trendek mellett, ahol mindenki, aki számít, legalább három, de inkább négy négyfordulatossal próbálkozik, ez minimális különbség.

Nathan Chen másnap a kűrben megmutatta, hogy ha nincs vesztenivalója, akkor igenis ő a kvadkirály. Szabadprogramjában összesen hat (!) négyfordulatost – két flipet, két salchowot, egy toeloopot, és egy lutzot – ugrott, korábban senki még csak a közelében sem járt hasonlónak. Hatalmas technikai pontokat kapott, és bár a rövidprogram után a 17. helyen állt, a mezőny legjobb, 215,08 pontos kűrjével sokáig vezetett, és végül ötödik lett.

„Az elrontott rövid után már nem volt rajtam semmilyen nyomás. Annyira visszaestem, hogy már nem kellett arra gondolnom, hogy az aranyéremért harcolok” – nyilatkozta Chen.

fernandez

A szocsi olimpia nem túl fényes színvonalú férfikűrje után a pjongcsangi verseny igazi ínyencfalat volt a rajongóknak.

A favoritok közül Hanju korcsolyázott elsőnek. Erre a szezonra visszavette rendkívül sikeres Szeimei-kűrjét, amivel két évvel ezelőtt űrpontszámot ért el. Akkor azt írtuk róla: „A 900-as években született Szeimei a japán ezoterikus csillagászat művelője volt, tanácsadóként foglalkoztatták a császári udvarban. Alakját legendák, csodálatos történetek övezik – a közhiedelem szerint Abe no Szeimei nem volt teljesen ember. Mostani kűrje után ugyanebbe a kategóriába lépett Juzuru Hanju is.”

Két hónap kihagyás után így korcsolyázni – Hanju Pjongcsangban újfent bizonyította kiválóságát. Négy négyfordulatost ugrott, de az egyikből nem ideálisan érkezett le. Ez a kűr nem veszélyeztette a világcsúcsot, becsúsztak apró pontatlanságok, de irgalmatlanul nagy akarás és hátborzongatóan sok érzelem volt benne. A kűr végén a síró-nevető Hanjuból minden feszültség kiszakadt.

„Visszatértem” – ujjongott a palánk mellett álló Brian Orserrel.

„Ha tisztán megfutom a kűrömet, a három négyfordulatos is elég lesz” – állította még Moszkvában, hatodik Európa-bajnoki címe megszerzése után Javier Fernández, amikor arról faggatták, nem zavarja-e, hogy ellenfelei mind legalább négy négyfordulatossal készülnek.

Fernández azonban hibázott, a harmadik négyfordulatosából csak dupla lett.

Brian Orser az új pontozási rendszer nagy ismerőjének számít, aki pontosan ki tudja számolni, mi kell a győzelemhez. Most is kimatekozta.

Ha Fernándeznek megvan az a négyfordulatos salchow, megközelítőleg 12 ponttal kapott volna többet, mint a duplával. A végelszámolásnál 12,61 pont hiányzott neki az aranyéremhez. Így a bronzot vihette haza.

Spanyolország így is első érmét szerezte műkorcsolyában az olimpiák történetében, s összesen a negyedik dobogós helyét érte el a téli játékokon.

Japán utoljára az 1972-es olimpián tudta megszerezni egy számban az első két helyet – síugrásban, normálsáncon. Most ismét megismételték ezt a teljesítményt, mert Soma Uno egy eséssel indult, de aztán tökéletesen végrehajtott kűrrel ezüstérmes lett.

„Ha nincs Javi, akkor nem lennék itt. Akkor nem bírtam volna ki az olykor nehéz helyzeteket Torontóban” – mondta végtelen tisztelettel és hálával a sajtótájékoztatón Juzuru Hanju, amikor arra kérték, mondjon néhány szót klubtársáról.

Fernández, akinek a dobogón kissé erőltettnek tűnt a mosolya, most szívből elmosolyodott. A torontói környezet mindkettőjüknek rengeteget ad. „A nap az olimpiai kűr másnapján is felkel.” Fernández azt mesélte, Brian Orser egyszer ezzel nyugtatta meg, amikor a pjongcsangi olimpia előtt kicsit kiakadt.

Az örökkévalóságba Hanju írta be magát a címvédésével, de Fernándezre is a sportág legnagyobbjai között fogunk emlékezni.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »