Hangokat hallott a fejében és zavart elméjű volt a párizsi rendőrmészáros – mellesleg áttért az iszlámra

Hangokat hallott a fejében és zavart elméjű volt a párizsi rendőrmészáros – mellesleg áttért az iszlámra

Mickaël Harpont zavart viselkedésű és elméjű ember volt – legalábbis a felesége szerint. Mellesleg nemrég áttért az iszlámra.


Mickaël Harpon (kép: 1984 Magazin)

Zavaros volt a viselkedése és pszichotikus epizód tüneteit mutatta az a férfi, aki csütörtökön késsel támadt rá a rendőrökre a párizsi rendőr-főkapitányságon – idézi a késelő feleségét a BBC. A nő szerint a rendőrként dolgozó férje hangokat hallott a fejében az esetet megelőző napon.

Hírdetés

A 45 éves Mickaël Harpon feleségét ugyan őrizetbe vették, de a párizsi ügyészség szerint nem emeltek vádat ellene. Most megpróbálják megállapítani, mi vezethette a férfit a gyilkosságra.

A hatóságoknak a felesége elmondta, hogy a férfinak munkahelyi konfliktusai voltak, nem értett egyet a főnökével, úgy érezte, nem becsülik meg a munkáját. A nő azt közölte, hogy Harpon 18 hónapja tért át az iszlám vallásra, és egyébként 70 százalékban süket.

A férfi a rendőrszakszervezet szerint IT-sként dolgozott a hatóságnál tizenhat éven át.

Másfél éve áttért az iszlám hitre, és az utóbbi időben már nem beszélt a kolléganőivel, ám arra nem mutatott jel, hogy radikalizálódott volna.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Harpon késsel támadt rendőrökre a párizsi rendőr-főkapitányságon. Az első hírek szerint öt rendőrt késelt meg a szintén rendőr támadó, négyen meghaltak, egy rendőr megsebesült. A támadót lelőtték.

(HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »