A teljesen felújított és kibővített hangszeren az utolsó munkafolyamatok zajlanak. Január második hetében Kulcsár Dávid veszprémi főszékesegyházi káplán és Dankos Attila, a Szent Mihály-főszékesegyház zeneigazgatója Pécsre látogattak, ahol Budavári Attila ezüstkoszorús orgonaépítő-mester, a manufaktúra ügyvezetője fogadta és vezette körbe őket a műhelyben.
Budavári Attila a manufaktúra épületeiben bemutatta a különböző munkaállomásokat, folyamatokat, gépeket, nyersanyagokat. Elmondta, hogy egy-egy síp elkészítése akár több napi munkát is igényelhet, a székesegyház orgonájában pedig közel 2500 síp van.
Mostanra a hangszer gyakorlatilag elkészült, így megkezdődik a szétbontása és elemenkénti becsomagolása. A szakemberek eddig 10-15 ezer munkaórát fordítottak a hangszerre. Hátra van még nagyjából két-háromezer munkaóra, a helyszíni telepítés, szerelés, hangolás és szabályozás. Két héten belül a hangszer minden elemét összepakolják, s egy utolsó tisztítás után, becsomagolva készen áll majd arra, hogy hazatérjen Veszprémbe.
A felújítás első lépéseként, amikor elkezdték a hangszert bontani Veszprémben, majd felmérni, illetve megrajzolni, egy, két, majd három fő foglalkozott az orgonával. A kezdő létszám később egészen ötven emberig emelkedett, aztán elérkezett az az állapot, amikor ismét egy kisebb létszámú szakmai csapat foglalkozik a végső munkálatokkal. A legvégén pedig, amikor a templomban az összeszerelt hangszert intonáljuk, hangoljuk majd, akkor az már csak egy- vagy kétszemélyes munka lesz – mondta el a manufaktúra vezetője.
„Elsőként egy műemléki orgonaszakértő és egy nemzetközi organ-expert bevonásával alakult a leendő hangszer hangképe, vagyis, hogy milyen sípsorokból álljon az orgona. Itt nemcsak a stílus, hanem a befogadó tér is fontos. Első a tervezés – egy tervező megrajzolja a hangszer mindhárom metszetét –, majd ahogy kész vannak a tervek, egyre többen szállnak be a munkába. Fasípkészítők, fémsípkészítők, szélládakészítők, a szekrény restaurálásán dolgozó asztalosok. Volt, amikor ténylegesen az egész műhely ezen a hangszeren dolgozott hetekig, hónapokig” – osztotta meg a részleteket Budavári Attila.
A folyamatok során a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a közel 2500 darab sípot „be kellett varázsolni” a műhelybe. „Amikor ezt a sok-sok sípot el kell helyezni a tervben egymás mellé – az új és a régi sípokat együtt –, az egy nagyon komoly, szép és látványos munka. Amikor egy ilyen hangszer hangzása megszületik, és finoman be kell mindent szabályozni, majd meghangolni és meghallgatni a sípokat, az mind-mind nagyon érdekes és egyedi munkafolyamat.” A korábban is többször átépített orgona ráadásul most nemcsak megújul, hanem bővül is.
„Ahhoz képest, amilyen az előző állapot volt, egy sokkal karakteresebb, sokkal több zenei irány előadására alkalmas hangszer született, melyben változatosabb hangszínek, tágabb hangfekvés, erőteljesebb és teltebb basszusok, illetve a finom színezőregiszterek is megjelentek, méltón egy egyházmegyei főtemplom orgonájához. Gondolhatunk itt akár a nyelvsípok vagy mixtúrák sokaságára is” – magyarázta a manufaktúra vezetője.
A hangszer a bővítést követően mintegy háromszorosára növekedett. A tervek szerint a helyszíni összeszerelése február elején kezdődhet el a helyszínen. A napi 10–14 órát igénybe vevő hangolás és a pontos, tiszta intonáció beállítása három-négy hét technikai összeszerelés után következhet. A hangszer telepítése és intonálása április végére fejeződhet be.
Az orgona legnagyobb sípjai öt méter hosszúak, ezek között fém- és fasíp is található. Négymanuálos, tehát négy billentyűsora van a kézi játékhoz, és egy pedálsor a lábjátékhoz. A hangszerhez két játszóasztal (klaviatúra) tartozik, amelyet így nemcsak a karzatról, de a templomtérből is meg lehet szólaltatni. Az oldalkarzaton elhelyezendő pár regiszteres ládaorgona nemcsak önállóan, hanem a nagy hangszer távműveként is használható lesz, ugyanis úgynevezett echoműként meg lehet majd szólaltatni az egyik billentyűsorról. Ezzel egy sajátos és színes effektus jön létre: a ládaorgona visszhangszerű, távolból megszólaló hangot képez, a nagy orgona pedig közelről dominánsabb hangként jelenik meg.
„Sok orgonaépítő mondja, hogy mire egy hangszer elkészül, annyira magáénak érzi, hogy nagyon nehezen engedi el. Én ezzel pont fordítva vagyok; szeretném végre a helyén meghallgatni. Műhelykörülmények között sosem tud egy száraz akusztikában úgy megszólalni a hangszer, ahogyan tervezéskor a templomtérbe álmodtuk meg. Végül mégiscsak a templom lesz a hosszú távon az ő helye, a lakhelye, az otthona, ott fog igazából szolgálni akár évszázadokon keresztül a zene nyelvét használva. Én már nagyon várom azt a pillanatot, amikor a helyszínen teljesen összerakva és teljesen tisztára hangolva hallgathatjuk és használhatjuk a liturgikus- és a zenei alkalmakon a Veszprémi főszékesegyház új orgonáját” – mondta a látogatás végén Budavári Attila ezüstkoszorús orgonaépítő-mester.
Az érsekség rövid videós összefoglalóját a látogatásról az alábbi videóra kattintva tekinthetik meg:
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
