Hamarosan elkezdődik a lévai Juhász Gyula Alapiskola életveszélyessé vált tornatermének felújítása. Az intézmény, illetve a lévai magyar közösség hosszú évek óta harcolt azért, hogy a város által fenntartott iskola tornaterme megújuljon, s így biztonságosan használhassák a lévai magyar fiatalok.
Mint Ján Krtík, Léva polgármestere hivatalos közösségi oldalán tett bejegyzésében olvasható: „Aláírtam a szerződést, hamarosan elkezdődhetnek a Juhász Gyula Alapiskola tornaterme rekonstrukciójának és korszerűsítésének munkálatai.
A munkálatok kivitelezője a lévai székhelyű TOSTV vállalat. A fejújításra a Környezetvédelmi Alaptól 300 174 euró támogatást kaptak. Az összköltség meghaladja a 340 ezer eurót.
Az építési területet a szerződés hatálybalépését követően, legkésőbb írásbeli kérésünktől számított 5 napon belül adjuk át a kivitelezőnek.”
A támogatásból a több mint 60 esztendős épület külső homlokzati és tetőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése valósul meg. Ugyanakkor egy napenergián alapuló energiahordozó telepítésére is sor kerül.
A Jesenský utcai ingatlan 1962-ben épült. Az épületkomplexumba a 2008/2009-es tanévben költözött a város egyetlen magyar alapiskolája. Már akkor rossz állapotban volt a tornaterem, az első évben nem is tudták használni. Ekkor történt némi felújítás, azonban az állaga továbbra sem megfelelő.
A mára már életveszélyessé vált épület felújítása elkerülhetetlenné vált. Az elmúlt években a lévai magyar szervezetek aláírásgyűjtéssel is igyekeztek hangot adni az áldatlan állapotok miatti elégedetlenségüknek.
A munkálatok folyamán nem csupán a tornaterem korszerűsítése megy végbe, hanem egyfajta közösségi tér is létre jön az iskolán belül. A munkálatok befejezése október közepére várható.
A lévai Juhász Gyula Alapiskola tornaterméről ITT, ITT és ITT írtunk.
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


