A közkedvelt magyar női magazin cikkében a Massachuses Technológiai Intézet (MIT) “szakértőjének” véleményét idézve fejteti ki a feminista szerzőnő, hogy hamarosan az idősebb nők fogják irányítani a világot, mert ők azok, akik az egyre inkább növekvő élethosszban és a társadalom átalakulásában képesek felismerni a saját hasznukra fordítható üzleti potenciált és a hatalom lehetőségét.
A feminista szerzőnő szerint a most középkorú nőkre “már jelenleg is sok felelősség hárul, akár szeretnék, akár nem”. Cikkében a MIT vezető kutatóját, Dr. Joe F. Coughlin-t citálva kifejti, hogy “leginkább a nők hozzák meg a családot érintő egészségügyi döntéseket, menedzselik akár 3-4 generáció mindennapi jóllétét, vezetik a háztartást, tartják számon a kiadásokat és felügyelik a megtakarításokra szánt összegeket”. – Ami a pénzkötését illeti, abban aligha akad ok a vitára; valóban több kutatás is azt mutatja, hogy a férfiak egyre inkább átengedik saját jövedelmeik felett is a rendelkezési jogot a nőknek. A nők költik el a férfiak pénzét is? – tette fel a költői kérdést már jóval korábban a Férfihang.hu szerzője is.
Meglepő fordulat, afféle szereptévesztés a Dívány.hu cikkében, hogy miközben az idősödő nők egész világot irányító erejéről álmodozik a szerzőnő, azért talán mégsem érzi olyan közelinek ezt az irányítói hatalmat, hogy ne panaszkodna egy jóízűt az elesett, üldözött nők szerepében:
De mindez cseppet sem akadályozza meg a szerzőnőt abban, hogy egy szomszédos bekezdésben Dr. Joe F. Coughlin-ra hivatkozva olyan úttörőknek kiáltsa ki az idősödő nőket, akikre érdemes lesz mindenkinek odafigyelnie a jövőben. A MIT “AgeLab” részlegének igazgatója azt igyekezett vizsgálni állítása szerint, hogy a globális demográfia, a technológia, a folyamatosan változó generációs viselkedési trendek miként alakítják át a jövőben társadalmat és a gazdaságot. Joe F. Coughlin néhány évvel ezelőtt megjelent könyvében egyenesen azt állította, hogy az 50 év feletti nők azok, akik az innováció jelenleg leginkább alulértékelt forrásai, de ez nem lesz már sokáig így. Mindez leginkább egy ügyes Müller Péteri szólamnak tűnik, amelynek a lényege, hogy meséld be a nőknek, hogy mennyire ügyesek, erősek és tökéletesek, mondhatni az Isteni teremtés mindenek felett álló csodái (akiknek egyenesen a kezébe kellene adni a világuralmat) és máris annyi picsa fogja megvásárolni a könyvedet, hogy abból remekül el lehet éldegélni, akár a kiöregedett nők világuralma után is. – Nincs a világon nagyobb mozgatóerő (és jövedelmezőbb dolog) a női hiúságnál. No de, tekintsük át mélyebben, hogy miként is építi fel az idős nők világuralmáról szóló vízióját Dr. Joe F. Coughlin.
Napjainkban a nagy számok szintjét tekintve a nők képzettebbek, mint eddig bármikor a világtörténelemben – állítja Coughlin. Ezen a ponton máris közbevetheti a kétkedő kritikus, hogy vajon a nyugati világban eszement mértékben megszaporodott “büfé-ruhatár” szakos diplomák valóban elegendőek lesznek e a világuralomra vagy csak a “képzettség” üres illúziójával kábítanak. Coughlin szerint az egyetlen gondot mindeddig az okozta, hogy a nők, “nyilvánvalóan” sosem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy minden kapacitásukkal a munkájukra koncentráljanak. “Nyilvánvalóan” a “hülye család” tartja távol őket a világuralomtól. Véleménye szerint emiatt sok nőben felgyülemlett egyfajta “kognitív éhség”. (Frusztrált hataloméhség?) Coughlin úgy hiszi, a nők nagy jártasságot szereztek egy sor olyan feladat ellátásában, amit a társadalom sajnálatos módon nem tekint munkának, viszont valójában komoly szervezői készséget igényel a napi szintű ellátásuk, és ez adhat alapot arra, hogy a nők irányító és önérvényesítő képességének nagy jövőt jósolhasson.
Coughlin szerint a csodálatos irányítói képességeken túl a legtöbb nő ráadásul magabiztosan mozog az online térben, bármilyen információt képes megtalálni az interneten. Nyilvánvalóan arra akar célozni, hogy a nők az információk magabiztos urává váltak. – Megjegyzem, ha valaki képes az interneten felkutatni a legújabb divat és illatszer trendeket, és a Facebookon a rég nem látott “barinőket”, az korántsem biztos, hogy a világuralomig fogja őt repíteni. Ahogyan azt az erősen nőkritikus Esther Vilar már sok évtizeddel ezelőtt is kifejtette: a nőknek már régen nem az szab korlátokat, hogy el vannak zárva az információktól, az oktatástól, hanem sokkal inkább az, hogy a ruhákon, divaton, parfümökön és egyéb hívságokon-hiábavalóságokon túl alig érdekli őket valami, és mindazoknak a megszerzéséhez sem a tanulást, innovációt, vállalkozást tartják a legcélravezetőbb eszköznek, hanem a férfiakon való élősködést.
Coughlin közlése szerint immár a korábban hagyományosan a férfiak által bonyolított vásárlások nagy része is a nők kezébe került, így például manapság már az autóvásárlási döntések jelentős részét is a nők hozzák meg, illetve maguk bonyolítják le a tranzakciókat. Mindemellett már régen minden egészséggel, jóléttel kapcsolatos termékre, szolgáltatásra elköltött 1 dollárból 80-90 cent felett szintén csakis a nők rendelkeznek. – Nyilván ide érthetjük az ilyen-olyan természetgyógyászati “csodaszereket”, a fitnesst, a wellnest, és a mindenféle illatos, színes varázskencéket… – Coughlin szerint tehát
Dr Coughlin ezzel a kijelentésével azonban valójában semmilyen látnoki képességről nem tesz tanúbizonyságot, merthogy ez már évmilliók óta így van: azok a nők, akik a férfiakkal szemben mindig önmaguk biztonságára, jólétére és kényelmére törekedtek, akik a másik fél erőforrásait is a maguk hasznára fordították, azok mindenféle történelemhamisító feminista állítás ellenére a múltban is nagyobb biztonságban, jobb életminőségben és hosszabb ideig éltek, és ez nyilvánvalóan így lesz a jövőben is.
Coughlin kifejti, hogy amikor férfiakkal beszélget arról, hogy mit várnak a nyugdíjas évektől, szinte mindig azt hallja tőlük, hogy pihenni szeretnének és több időt tölteni a feleségükkel. A nők viszont rendre arról számolnak be, hogy tulajdonképpen nem is ismerik azt a férfit, aki “a korábbi munkája helyett most mindennap itt ül a kanapén, és a feleségét kérdezgeti arról, hogy mihez kezdjen magával”. – Vessük közbe: egy kicsit sem vet jó fényt a nőkre, ha nem ismerik a saját férjüket, hiszen akkor nagyon kevés energiát fektettek a megismerésbe, legfeljebb mint igavonó baromra tekinthettek rájuk évtizedeken keresztül… – A társadalomkutatások tanúsága szerint a férfiak a nőknél lényegesen több időt töltenek munkával, túlórával, másodállással, távol a családjuktól, leginkább a nőkről és a gyermekekről való gondoskodás érdekében; ergo nincs abban semmi meglepő, hogy idős korukban inkább a családjukkal és a pihenéssel szeretnének több időt tölteni, mégis a napi rutinjaik, a munkájuk nélkül talajvesztetté válnak. Persze Coughlin is tudja ezt, mert ha lesajnáló éllel is, de arra figyelmezteti a férfiakat, hogy ne szűkítsék le az életüket a munkájukra, akkor sem, “ha ez kiváltság” (szép kis kiváltság) és a kenyérkeresői szerephez kapcsolódó társadalmi elvárás. Ha évtizedeken keresztül nem fordítanak időt arra, hogy ápolják az emberi kapcsolataikat és a munkán kívüli is legyen “jelentésteli” tevékenységük, akkor a nyugdíjba vonulással könnyen légüres térben találhatják magukat, ami elmélyítheti a szakaszváltással járó krízist. – Azért annak a kifejtését nyilván sokan szívesen látnánk, hogy miféle “jelentésteli” tevékenységet kellene még folytatnia annak, aki a lelkét kitéve gürcöl a családjáért. Coughlin intelmét leginkább talán így lehetne közérthető és hasznos mondatokra fordítani: vigyázzon minden férfi, mert amint az egész életében végzett családfenntartói munkája megszűnik, egy pillant alatt megfeledkezhet mindenki a meghozott áldozatokról, a korábbi érdemekről és nagy ívben leszarhatja az egész családja azt a tökismeretlen embert, aki évtizedeken keresztül leginkább csak arra volt való, hogy haza lapátolja a zsetont…
Coughlin szerint az emberek fiatalkorukban általában csatlakoznak egy nagyvállalathoz és elfogadják a játékszabályokat: kicsit fulladoznak a hierarchiától, de azért elkezdenek egyre feljebb kapaszkodni a szamárlétrán. Véleménye szerint, viszont amikor a nők 40, 50, 60 évesen szeretnék megvalósítani a saját ötleteiket, “miután felneveltek egy egész családot, vezettek egy egész háztartást, több diplomád és üzleti tapasztalatot is szereztek” (nyilván mindezt egyedül csakis ők valósították meg saját természetfeletti erejükből), akkor se idejük, se energiájuk nem lesz már relatíve alulról kezdeni. Ráadásul a cégek sem kapkodnak az idősebb női munkavállalók után, ami egyébként Coughlin szerint óriási hiba a részükről. Tehát szerinte ezek a folyamatok azt eredményezik majd, hogy az idősebb nők más utakat választanak a céljaik elérésére: saját kreatív vállalkozásokat hoznak létre, ahol a maguk urai leszek és azokkal fognak együtt dolgozni, akikkel ők szeretnének. – Mi mást lehetne erre mondani: Hajrá!!!
Konklúzióként Coughlin azt javasolja a nőknek, hogy halmozzanak fel annyi kapcsolati és anyagi tőkét, amennyit csak képesek. – Valószínűleg egyébként ezt mondani sem kellene nekik, mert a nők valójában ebben sosem voltak rosszak. Coughlin azt tanácsolja, készüljenek fel, mert az 50 feletti nők várhatóan nagyobb szerepet kapnak a jövőben. Közbevetőleg azért megjegyzi (jó feminista módjára), hogy egy kicsit a férfiak szerepeit is át kell alakítani (minél inkább házimunkára fogi őket) és megvárni amíg a gyerekek kirepülnek, de véleménye szerint a nők felkészültebbek az időskori kiteljesedésre. A nők a rájuk háruló gondozási feladatok ellátásából adódóan jobban ismerik az öregedéssel járó speciális nehézségeket, és ők azok, akik jóval tovább élnek, mint a férfiak, ráadásul általában rengeteg ötletük van és ki vannak éhezve az önmegvalósításra. A nőknek 60 évesen jó eséllyel még az életük egyharmada hátravan – mondja – így nem kell lehúzniuk a rolót, hanem szélesre tárhatják a kapukat az új lehetőségek előtt. – Megjegyzem, csökött egy gondolkodás az, amely ennyire nem lát tovább a saját buta, feminista hablatyolásánál: én azért megnézném azokat az idősödő nőket, akiket a jó eséllyel bekövetkező korai megözvegyülés sem tántorít el az időskori önmegvalósítástól… – Bár lehet, hogy csak bennem él valamiféle felesleges idealizmus a nőkkel kapcsolatban, és oktalanul feltételezem, hogy kicsit talán hazavághatja az időskori wellnest egy kiadós megözvegyülés… Lehet, hogy valójában nem is annyira nehezen kiheverhető világfájdalom az, ha az a tökismeretlen fazon egyszercsak lezuhan a kanapéról… – Kirepültek a gyerekek, megdöglött a kivénhedt, haszontalanná vált igavonó, lehet nekilátni az önmegvalósításnak! – Vegyük észre, mennyire kínos, önleleplező feminista, férfigyűlölő akcióterv az, amit a férfiak kihalására alapoztak! Mennyire kínos és szégyenteljes, hogy a férfiak korai halálozásának megakadályozása még csak kósza gondolatként sem merül fel ezekben a feminista fejekben…
Nos így jön majd el az a korszak Coughlin és a feminista újságírónő állítása szerint, amikor az időseb nők irányíthatják a világot. A sok mellébeszéléssel és a jövőbe helyezett karrier- és hatalmi kilátásokkal szemben az igazság az, hogy számos társadalmi vonatkozásban a nők hatalma koruktól függetlenül már régen megvalósult. Valahogy mégsem látjuk, hogy kellőképpen elégedettek lennének; annak ellenére sem, hogy kevesebbet dolgoznak, de mégis nagyságrendekkel többet költenek a saját egészségükre, jóllétükre, kényelmükre, szórakozásukra, mint a férfiak, és ennek megfelelően sokkal tovább is élnek. Nem fogalmaztam pontosan, amikor fentebb a női hiúságot nevezetem a világ legnagyobb hajtóerejének. Van annál nagyobb és elvakultabb erő is: a nők hatalomvágya – és főként az idősödő feminista újságírónők és olvasóik hatalomvágya. Ha nem így lenne, akkor ilyen kétes értékű cikkek sem születnének, amelyeket aztán milliónyi idősödő, hataloméhes, idióta nő olvasgat lelkesen. Alapvetően úgy tűnik, hogy a korunkban egyre telhetetlenebbé és önzőbbé váló nőket talán csak a korlátlan világuralom tehetné boldoggá – illetve valószínűleg még az sem…
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
