125 éve, 1895. december 13-án halt meg Győrben Jedlik Ányos természettudós, akadémikus, az „elektromótor”, „a csöves villamszedő”, a „dinamo” és még jó néhány „készület” feltalálója. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk nagy része tőle ered, ő vezette be például a dugattyú, eredő, összetevő, huzal, merőleges, nyomaték, vetület szakszavakat.
Jedlik István néven 1800. január 11-én született a Komárom megyei Szimőn (ma Zemné, Szlovákia). Tizenhét évesen lépett be a Szent Benedek-rendbe, ahol az Ányos nevet vette fel.
1822-ben Pesten doktorált bölcsészetből, 1825-ben áldozópap lett. Pannonhalmán, majd a győri gimnáziumban tanított fizikát, később a pozsonyi királyi akadémián, illetve a pesti tudományegyetemen adott elő – rövid ideig az egyetem rektora is volt.
1878-ban – összesen 53 éves tanári pályafutás (ebből 37 és fél év a pesti tudományegyetemen) után – nyugalomba vonult, és visszatért Győrbe, ott halt meg 1895. december 13-án.
1858-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes, 1873-ban tiszteletbeli tagja, 1867-ben tanácsosi címet és Osztrák Császári Vaskorona-rendet kapott. Számos tudományos szervezet, egyesület munkájában vett részt.
Jedlik legismertebb felfedezése az „egysarki villámindító”, azaz az első unipoláris gép. Az ezzel való kísérletezései során fedezte fel a dinamó-elektromos elvet, hat évvel megelőzve Siemenst.
Találmányának leírását 1861-ben elküldte egy német lapnak, amely visszautasította, mondván: a gondolat nem új, és az olvasók nem is fogják megérteni. A kedveszegett Jedlik ezután nem publikált külföldön, ezért világszerte Siemenst tekintik a dinamó feltalálójának.
Elkészítette a „villanydelejes forgonyt”, az első, tisztán az elektromágneses hatás alapján működő elektromotort, cáfolva az akkoriban közkeletű véleményt, hogy elektromágnesek kölcsönhatását nem lehet forgó mozgás keltésére felhasználni.
E találmányát sem ismertette, mert megfelelő áramforrás hiányában nem tulajdonított neki gyakorlati értéket, s feltételezte, hogy már mások is megvalósították, mert annyira „kézenfekvő”.
A „csöves villámszedőkből alkotott villámfeszítője” a feszültségsokszorozó lökésgenerátorok előfutára volt, ezzel több mint félméteres elektromos ívet tudott létrehozni.
Megszerkesztette a világ akkor legtökéletesebb fénytani rácsait – ez olyan üveglap, amelyre hajszálvékony párhuzamos karcokat húznak, így a ráeső fehér fényt a prizmához hasonlóan színekre bontja.
„Rezgési készülékével” bonyolult, a papírpénzeken látható biztonsági rajzolatokat lehetett készíteni. Foglalkozott galvánelemek tökéletesítésével, készített áramszabályozót ívlámpához és villamos forgonnyal hajtott kiskocsit.
Legelterjedtebb és mindenütt jelen lévő találmányát, szikvízgyártó berendezését fiatalon, mintegy mellékesen konstruálta. 1826-ban a rendházban arról beszélgettek, milyen jó lenne ebéd után friss ásványvizet inni.
Jedlik hamarosan előállt a „bökősvíz” készítésére szolgáló eszköz terveivel. Az első szikvízüzem 1829-ben létesült a tervei alapján. Jedlik nem szabadalmaztatta találmányát: „nem gyáros vagyok, hanem tanár” – mondta.
Jedlik Ányos volt az első, aki a pesti egyetemen 1848-tól magyar nyelven adott elő fizikát. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk nagy része tőle ered, ő vezette be például a dugattyú, eredő, összetevő, huzal, merőleges, nyomaték, vetület szakszavakat.
Amikor közeledni érezte halálát, állítólag így búcsúzott rendtársaitól: „Hamarosan a Teremtőm előtt fogok állani, és végre megtudom, mi a fény és elektromosság.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
