Halálra késelte a feleségét – a főügyészség az ítélet súlyosításáért fellebbezett

Halálra késelte a feleségét – a főügyészség az ítélet súlyosításáért fellebbezett

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetést indítványozott azzal a férfival szemben, akit a bíróság a felesége megölése miatt 14 év szabadságvesztésre ítélt.

Hírdetés

A Szolnoki Törvényszék ítélete szerint a férfi a feleségével egy jászsági településen élt, a kapcsolatuk konfliktusmentes volt. 2021. december 30-án azonban a lakásukban összevesztek, amelyet a délelőtt folyamán tovább folytattak. Ezt követően, miután a férfi nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet, az ágyról felkelt és a szobában tartott konyhakést felvette a polcról, azt a felesége felé nyújtotta és felszólította, hogy a sértett ölje meg őt, vagy ő öli meg. A nő a kést a férfitól elvette és azt a földre dobta. A férj a kést felvette, és azzal a feleségét teszterte, számos alkalommal megszúrta, amelynek következtében a sértett a helyszínen meghalt.

A férfi az asszony holttestét a szobában elrejtette, majd a szoba ajtaját bezárta és a helyszínről távozott. A férfi hozzátartozói délután elkezdték keresni a sértettet, felfeszítették az ajtót, majd ezt követően találtak rá az áldozat holttestére.

A Szolnoki Törvényszék a férfit bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, ezért 14 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A bíróság ítélete ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség a kiszabott szabadságvesztés tartamának lényeges súlyosítása céljából jelentett be fellebbezést azzal, hogy azt fegyházban kell végrehajtani.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú átiratában az ügyészség fellebbezését fenntartotta, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a vádlott szabadságvesztés büntetésének lényeges súlyosítását indítványozta azzal, hogy azt fegyházban kell végrehajtani.

A letartóztatásban lévő férfi ügyében másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »