Hajhúzás, káromkodás, ökölcsapás – Összeverekedett a pozsonyi éjszakában a szlovák parlament két képviselőnője, Cigániková és Tabak

Hajhúzás, káromkodás, ökölcsapás – Összeverekedett a pozsonyi éjszakában a szlovák parlament két képviselőnője, Cigániková és Tabak

Hiszti, ordibálás, hajhúzás, ökölcsapás – így írta le az egyik érintett, Jana Cigániková (SaS) a nem mindennapi esetet, mely Pozsonyban történt.

A parlamenti képviselők közti verekedés eredménye, hogy Cigániková, aki egyébként a törvényhozás egészségügyi bizottságának az elnöke, feljelentést tett a rendőrségen parlamenti kolléganője, Romana Tabakkal (Sme rodina) szemben.

Az esetről beszámolva Cigániková közösségi oldalán azt írta, hogy a kínos közjáték az egyik pozsonyi bárban történt, ahol az SaS politikusa férjével és barátaival volt.

Ott futottak össze már az éjjeli órákban Tabakkal, akire Cigániková korábban a médiában többször gyalázkodó, vállalhatatlan dolgokat mondott, értelmi képességeit ragozva.

Cigániková elmondása szerint a bárban éles szóváltásba keveredtek, majd az SaS politikusa lekapta Tabak fejéről a baseball sapkáját.

„Mivel e mögé bújt, lekaptam neki, hogy mindenki lássa, milyen „intelligencia“ képviseli a választóit a parlamentben,“

magyarázta Cigániková saját cselekedetét. Erre fel elmondása szerint Tabak sem hagyta magát.

Hírdetés

„Mint egy állat elkezdte húzni a hajamat és szitkozódott,“

– írta le Cigániková, hozzátéve, hogy ő maga végig ülve maradt és nem viszonozta a támadást.

Állítólag folyamatosan nyugtatni próbálta Tabakot, kérve, hogy eressze el a haját.

„Az emberek egymást túlharsogva kiabáltak, hogy álljon le, próbálták őt elválasztani tőlem, de ne tudott uralkodni önmagán. Percekig tartott az egész, majd elment. Néhány perc múlva visszatért, és jobbal lekevert nekem akkorát, amekkorát csak bírt“

– zárta az eset elbeszélését Cigániková. Ezt követően Cigániková felkereste a sürgősségi osztályt, mert állítólag bedagadt az arca és fájt a feje, illetve a nyaka, majd feljelentést tett a rendőrségen.

Tabak egyelőre nem kommentálta az esetet, így nem tudni, hogy az ő szempontjából hogy történt az egész. Az biztos, hogy kettejük konfliktusát negatívan befolyásolta, ahogy élő vitaműsorokban Cigániková többször karaktergyilkolta Tabakot. Ennek reakciója lehetett a verekedés.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »