Hadházy Ákos és az idealista illiberalizmus

Hadházy Ákos és az idealista illiberalizmus

Vannak a szorgalmasok, vannak az idióták, és vannak a szorgalmas idióták. A legnagyobb hibát azzal követhetjük el, hogy valakit e háromból nem a megfelelő kategóriába helyezünk. Hadházy Ákos esetében gyakran követjük el ezt a hibát.***

Hogy a momentumos színekben Zugló bevételére készülő képviselő valóban idióta lenne, azt komolyan senki sem gondolja. Azt pedig még kevésbé, hogy lusta lenne, hiszen ténykedéseinek se szeri, se száma, s ezt bizony Facebook-oldalának többezres megosztásai is bizonyítják. Mindezek tudatában a három jelző közül az utolsó kettő egészen biztosan nem igaz rá.

Lehetne ráaggatni továbbá egy egészen speciális titulust, mégpedig a hazaárulót, amin értelemszerűleg a gonoszul magyarellenes sátánfattyat értjük, csakhogy ez sem helytálló. Hadházy Ákos ugyanis egy egészen speciális esete a tömegszuggesztiónak.

Hogy ezt hogyan gondolom?

Nos, aki volt már valaha tagja egy szektának, avagy be tudta hálózni egy MLM típusú cég, az tudja, hogyan működik ez a fajta agymosás. Én például a Jobbik nevű szélsőjobboldali, antiszemita vállalkozás szimpatizánsa voltam, s úgy lettem egyik pillanatról a másikra részese az ottani eszmeáramlatoknak, hogy azt korábban magam sem hittem volna.

Tudni kell, hogy egy hálózat tagja sosem ismeri el a hálózati léten kívüli szereplők teljes értékűségét. Számára mindig szűklátókörű marad az, aki nem úgy gondolkodik, mint ő, illetve mint ők, mindannyian abban a bizonyos hálózatban. Ennek értelmében egészen biztos vagyok abban – s most egyesek számára hihetetlen dolgot fogok állítani -, hogy Hadházy Ákos jelenleg szentül meg van győződve a saját igazáról, s arról, hogy tevékenységével Magyarország felemelkedését szolgálja. Még a halálkampánnyal is. Még a keleti vakcinák elleni lobbival is.

Hogy a meglepetést tovább fokozzam, e megállapításom minden objektivitást nélkülöz, ugyanis én is egy eszmeáramlat követője vagyok, mégpedig egy homlokegyenest más eszmeáramlaté, mint amit Hadházy képviselő úr képvisel.

S itt álljunk meg egy pillanatra!

Valóban annyira más a két eszmeáramlat? Ehhez azt kell kiindulási pontnak tekinteni, amire az egész épül, ami az egész eredője, s meg kell említenünk a célt is, amit ezen eszmeáramlat követői kitűztek maguk elé.

Úgy látszik, ma meglepetést meglepetésre halmozok.

Ugyanis mind az eredő, mind a cél ugyanaz. A kiindulási pont ugyanis mindkét esetben a hazaszeretet, a cél pedig Magyarország felemelkedése.

Igen, ez egyesek számára meglepő lehet.

Hírdetés

De párhuzamos univerzumokban élünk. Hazánk felvirágoztatását az ellenzék az EU-hoz való még nagyobb kötődéssel képzeli el, egy alárendelt szerepben kiszolgálva a kontinensünk vezető erejének számító, politikainak álcázott gazdasági társulást, míg a kormány erős szövetségeket kíván kötni, kibékülni régi haragosainkkal, s kibillenteni az uniós status quot abból a magas lóról történő észosztásból, ami irányunkban különösen igaz.

Mondom még egyszer: nem vagyok elfogulatlan. Így az én igazságom csak egy a sok igazság közül.

***

A Hadházy-féle algoritmus pont azért tud tehát létezni, mert egyrészt mindkét irányból táplálva van, másrészt mindkét irány teljesen és tökéletesen bizonyos önmaga „jóirányságában”. Amivel nincs is baj. Hiszen aki nem hiszi, amit vall, az saját magát és követőit is becsapja. Akkor inkább már higgyen mindenben, amit mond, s cselekedjen hite szerint. A cselekvéseire érkezett reakciókat pedig fogadja méltósággal.

Még akkor is, ha Hadházy Ákos mostanában végzett tevékenységeinek többsége köszönőviszonyban sincs a jóízléssel.

Mert mit is tesz a képviselő úr?

A Momentum kiterjedt hálózatát felhasználva, ki tudja, honnan érkező pénzek segítségével kiépít egy országos besúgóhálózatot. Épp itt. Épp most. Épp a tétlenül bámuló, bamba szemünk előtt. Ezt ráadásul nemhogy nem tagadja, de egyenesen ki is meri jelenteni, igaz, nem ezekkel a szavakkal, hanem amolyan burkoltan okoskodó, européer köntösbe öltöztetve a lényegét lebontva házmestertempóra sarkalló felhívást. Ez a felhívás nem más, minthogy amennyiben a kedves Hadházy-követő bármilyen gazdasági, vagy más természetű anomáliát észlel szűkebb lakókörnyezetében, nosza, ne legyen rest, írjon neki (v.ö. jelentse fel), ő pedig majd intézkedik.

Mivel pedig a többi vezető politikus a fővárosra és a nagyvárosokra koncentrál, Hadházy egy eleddig nem annyira bolygatott terepet, a kistelepülések terepét einstandolhatta. Itt vetette meg a lábát, itt vált mostanra egyeduralkodóvá. Segítségére pedig boldogan sietnek az elégedetlenkedő, kirúgott alkalmazottak, a megbántott senkik, a meg nem választott, vagy újra nem választott egykori politikusok, de jobbára azok a gazdák, akiknek fájáról pont a fülemüle kedvelte ág lóg át a szomszéd portájára.

***

A nagy kérdés nem az, hogy miért vagy hogyan teszi Hadházy azt, amit tesz.

Az igazán nagy és jogos kérdés az, hogy mi, ezen az oldalon miért nem tesszük ugyanezt? Hiszen, ha ez ennyire prosperáló, akkor a „sárkány ellen sárkányfű” elvét követve bolondok lennénk nem mi is ezt csinálni.

Csakhogy jobbára bolondok vagyunk. Avagy inkább idealisták.

(Az idealista szó jelentése a választások előtt egy évvel azt jelenti: bolond.)

() VBT ()Kiemelt kép: Hadházy Ákos Facebook-oldala

The post Hadházy Ákos és az idealista illiberalizmus appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »