Háború Európában: Mariupol elesett, de az utolsó védők még kitartanak. Reménykedni azonban nincs okuk

Háború Európában: Mariupol elesett, de az utolsó védők még kitartanak. Reménykedni azonban nincs okuk

A Mariupolt védő 36. ukrán tengerészgyalogos dandár parancsnoka kvázi utolsó beszédét intézte a világhoz. Elmondta, hogy az ellenség 10-szeres túlerőben van, ők pedig kifogytak a munícióból. Közben lejárt a megadásról szóló orosz ultimátum határideje.

A város utolsó védői a mariupoli hatalmas acélgyár komplexumában barikádozták el magukat, állítólag a katonákon kívül több mint ezer civil tartózkodik ott. A komplexum jól védhető, a föld alatt kiterjedt labirintusrendszerrel, alapterülete 10 négyzetkilométer. Úgy becsülik, mintegy 500 védő állhat szemben az oroszokkal.

Az oroszok várhatóan nem emberi erővel fogják megostromolni az acélgyárat, hanem erős “bunkerromboló” bombákat dobnak majd le, amelyek áttörik a vastag acélpáncélokat is, és kifejezetten föld alatti védőállások megsemmisítésére alkalmasak.

Megoszlanak a szakértői vélemények arról, hogy Mariupol eleste milyen jelentős orosz erőket szabadít fel. A BBC közlése szerint az Ukrajnában jelenleg harcoló 76 orosz zászlóaljból 12 jelenleg Mariupolnál van.

Zelenszkij megfenyegette az orosz parancsnokokat

Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háború 56. napján elmondott napi videós beszédében kijelentette, hogy a háborús bűncselekmények kapcsán “felelősségre fogják vonni az orosz parancsnokokat”, és “mindent meg fognak találnak”.

“Minden vezetéknevet, minden lakcímet, minden bankszámlát – mindent meg fogunk találni”

fogalmazott.

Hírdetés

Elismételte az orosz olajembargóra vonatkozó felhívást. Az EU berkeiből a húsvéti ünnepek alatt kiszivárgott, hogy Brüsszelben már készítik a hatodik szankciós csomagot Oroszország ellen, ami tartalmazná az orosz olaj teljes embargóját is. A tervezet jelenlegi formájában több tagállamnak elfogadhatatlan lehet – köztük Németországnak és Magyarországnak is.

A szankciós csomag sikere vagy kudarca ellenére a legtöbb országban energiaügyi megszorításokról beszélnek, a lakosságot takarékosságra szólították fel.

A britek közben bejelentették, hogy Vlagyimir Putyin a második világháborúban nácik felett aratott szovjet győzelem emléknapjára, május 9-ére készül, és ezért sikereket akar felmutatni a háború menetében.

A háború a nyár végéig is eltarthat

Jelenleg is folyik a mozgósítás Kelet-Ukrajna szakadár népköztársaságaiban. Az oroszok igyekeznek minél nagyobb katonai túlerőt összpontosítani. Szakértők szerint papírforma szerint a támadó félnek háromszoros túlerőre lenne szüksége. Minden jel szerint ez az orosz offenzíva jóval erőteljesen lesz, mint az első hullám volt, ugyanis nem jól védhető városi régiókban zajlik majd, hanem a sztyeppén, ahol érvényesülni tud az orosz túlerő.

Ugyanakkor szakértők felhívták a figyelmet, hogy ez sem garancia az áttörő orosz sikerre, mivel Ukrajna már nyolc éve erősíti a kelet-ukrajnai területeket egy offenzíva ellen, kvázi létrehozva egy saját Maginot-vonalat. Ez azonban azt is jelenti, hogy az orosz nyugati irányú előrenyomulást egy ukrán védvonalat bekerítő hadművelet is megindulhat. Mindez azonban egyelőre csak elmélet.

A háború jelenlegi állás szerint legalább hetekig, hónapokig, akár a nyár végéig is eltarthat.

Az ISW térképe szerint jelentős harcok folytak április 20-án a kelet-ukrajnai Donbasz régió térségben, valamint Mikulajiv közelében, a Krímtől nyugatra. Ez utóbbi azért fontos az oroszoknak, mert ezen a ponton keresztül halad a vízellátás a Krím felé, amit az Ukránok a félsziget orosz elfoglalása után elzártak.

Körkép.sk, AP, AFP, BBC


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »