Háború a Közel-Keleten – sorsdöntő kérdés vagy "szemita belügy"?

Háború a Közel-Keleten – sorsdöntő kérdés vagy "szemita belügy"?

Még jó pár évvel ezelőtt egy kedves egyetemi tanárom azt mondta, hogy a magyarok nagy része – még az értelmiségiek jelentős része is – "Szentgotthárd és Biharkeresztes között gondolkodik", ami pedig ezen kívül esik, az sokak számára olyan, mintha nem is létezne. Valóban, sokan közülünk egyáltalán nem, vagy csak elvétve foglalkoznak külpolitikával, ami – főleg ebben az átglobalizált világban (ez, hogy jó-e vagy rossz, mindenki döntse el maga) – igen súlyos hiba. Ilyetén a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban szándékosan két ilyen "szélsőséges" véleményt állítottam szembe egymással a főcímben, ugyanis mindkettőre rengeteg példát láttam, az úgynevezett "nemzeti körökön" belül is.

Utóbbiba persze rögtön bele is lehet kötni, hogy a "szemita" kifejezés vajon mennyire helytálló megnevezés a Közel-Kelet összes népét górcső alá véve, de az egyszerűség kedvéért ezt a vonalat most hanyagolni fogjuk, valamint a nagyobb letisztultság kedvéért a gondolataimat ismét pontokba szedtem.

1. Vélhetően azon senki sem lepődött meg, hogy az egyik leghosszabb nyelvvel "megáldott" Szijjártó Péter szinte elsőként állt ki teljes mellszélességgel Izrael mellett, gyakorlatilag anélkül, hogy erre bárki felszólította volna (az igazán jó helytartó már azelőtt tudja gazdái parancsát, mielőtt azok kiejtenék a bűvös szavakat). Bizonyára megkapja majd érte a jutalmát. A neokonzervatív vonalat erősítő, Biden győzelme óta parkolópályán pihenő exelnök, Donald Trump sem tett másként, nyilván szeretne még visszatérni a Fehér Házba, ehhez pedig "Isten ajándékaitól" várja a feltétlen támogatást. Tény, ami tény, hogy Donald Trumphoz képest a Biden-adminisztráció valóban kissé visszafogottabban Izrael-barát, mint a végtelenül lelkes Trump, de természetesen Joe Biden viselkedésébe sem kell semmilyen "antiszemita szabadságharcot" belelátni, ebben a politikai rendszerben az Egyesült Államok MINDIG Izraelt fogja támogatni.

2. A filoszemitizmus átkával nem elvakított emberek számára persze a dolog már messze összetettebb, s szemlélje az ember akárhogy az eseményeket, tagadhatatlan, hogy ebben a történetben bizony Izrael volt az agresszor. Ez nem jelenti azt, hogy mostantól kezdve minden hazai radikális jobboldalinak palesztin kendőben kell rohangálni, de a tények azok tények maradnak, az igazságot pedig mindig minden körülmények között le kell írni, el kell mondani.

Hírdetés

Az sem elhanyagolható, hogy Magyarország az egyértelmű Izrael melletti elköteleződéssel hozzákapcsolja magát egy szövetségi rendszerhez, a Kállay-kettősbe pedig maga Kállay Miklós is csúnyán belebukott. Példának okáért – elméletben – jó viszonyt ápolunk az Erdogan vezette Törökországgal, miközben "a szultán" már messze nem úgy értékeli a történteket, mint Szijjártó. Az ember ilyenkor joggal érezheti úgy, hogy ha Izraelről van szó, a magyar kormány minden külpolitikai józanságot sutba dob, és kérdés vagy feltételek nélkül áll ki Izrael mellett, ha kell, ha nem. Ez mindamellett, hogy erkölcsileg is elfogadhatatlan, a magyarság jövőjét is veszélyezteti.

3. Érthető, hogy európaiként az ember kissé távolságtartóan figyeli a közel-keleti eseményeket, de mindenképpen figyelemreméltó, hogy vannak, akik ténylegesen felveszik a harcot Izraellel, és megmutatják, hogy minden arcátlanságnak van egy bizonyos határa. Ez a mostani ellenállás a Hamász-rakétaesőkkel mintha jóval erősebb lenne az elmúlt időszakhoz képest, s, hogy maguktól fejlődtek-e ennyit haditechnikában, vagy komolyabb mecénások állnak mögöttük, érdekes kérdés lehet. Persze mindezt a globális zsidó média úgy tárja elénk, mintha ők lennének a feltétlen áldozatok, a másik oldalon meg kizárólag gyilkos terroristák állnának, akik mást sem akarnak látni csak minél több vért. Jelen sorok írója csupán annyit tett fel a Neokohn nevű magyarországi zsidó lap Facebook-oldalán, hogy az egyoldalú tájékoztatás után majd beszámolnak-e az izraeli agresszióról is? Mivel rohamosan nőtt a hozzászólásomra adott "lájk-mennyiség", ezért gyorsan törölték is azt, engem pedig többedmagammal kitiltottak az oldalról. S, még a neokonok mondják, hogy a demokraták üldözik a szólásszabadságot… Hiába, ami összetartozik, az itt is összeér.

4. Aki úgy gondolja, hogy a közel-keleti helyzet kizárólag zsidó-muszlim ellentét lenne, annak feltétlenül ajánlom ezt a cikket és videót. Noha ez a keresztények sanyarú soránál fogva kevesebb figyelmet kapott, de lényegében ugyanaz történik, mint a mostani konfliktus forrását jelentő Al-Aksza mecsetnél. Ha másért nem is, legalább ezért érdemes lenne minimum csendben maradnia a magyar külügynek, ha Izrael mellé kellene állni.

Összességében elmondhatjuk, hogy a közel-keleti események a világ fokozott átglobalizáltsága miatt nem csak a konkrét térséget érintik. Magyarország egyértelműen – s idejekorán – felhelyezte magát a külpolitikai térképre, kiknek az oldalán áll, ez pedig több, korábban már említett okból is hiba. Hogy a konfliktus végül hogyan végződik (ha beszélhetünk-e egyáltalán végződésről ebben az esetben), nehéz megjósolni, mint ahogy azt is, hogy a belső problémákkal is terhelt Izrael mennyire tudja megőrizni a hegemóniáját, amit eddig sem a csekély népességszáma, hanem az aránytalanul erős haditechnikája és a mögötte álló USA (akarom mondani, Nagy-Izrael) tudott számára biztosítani. "Rossz nyelvek" szerint könnyen az lehet a sorsuk, mint az európai fehér civilizációé. Nemes egyszerűséggel annyira túlszaporodják őket az ott élő egyéb népek, hogy nem lesz rakétaelhárító rendszer vagy Merkava tank, ami segíthet rajtuk.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »