A halál torkától a küzdősportig – egy újrakezdés története Vataščin Péter2024. 11. 27., sze – 17:25 Komárom |
A 45 éves Jakab Zsolt bő hét éve olyan súlyos fejsérülést szenvedett, ami miatt szó szerint két milliméterre volt a haláltól, egyre pedig a végleges megnyomorodástól. Azonban nem adta fel, s mire felépült, a komáromi Wolf Fight Club-ban (WFC) kötött ki. Ma már versenyszerűen műveli a dzsúdzsucut.
Ha jól számolom, harmadszor lépek be úgy egy komáromi küzdősport klub edzőtermébe, hogy majd aztán arról írjak, hogyan változtatta meg a sport valakinek az életét. Eddig azonban csak fiatalokkal beszélgettem erről, legyen szó akár az akkoriban még birkózó, ma már bokszoló Lakatos Imréről vagy az MMA-s Fazekas Kristófról. Most azonban idősebb az alanyom: a csallóközaranyosi származású Jakab Zsolt története csalt el ismét a komáromi WFC-be.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
A 2013 óta birkózó, többszörös korosztályos országos bajnok, a komáromi Lakatos Imre nemrég fejezte be alapiskolai tanulmányait, és egyike a szlovákiai birkózósport legnagyobb reménységeinek.
A hamarosan 16 éves Lakatos Imre életébe meglehetősen spontán, de annál természetesebb módon épült be a birkózás. Még alsó tagozatos korában az egyik osztálytársa mutatott meg neki olyan fogásokat, amiket ő az edzések során tanult meg a komáromi Spartacus birkózóklubban, s ez annyira elnyerte Imre tetszését, hogy végül ő is a tréningeken kötött ki. Innentől kezdve egészen máig gyakorlatilag nem volt megállás, az elmúlt 7 év során módszeres és szorgalmas munkával jutott el oda, hogy két serdülő és egy kadett egyéni országos bajnoki cím birtokosa. Kúr Károly klubelnök szerint is gyorsan ráérzett a mozgásforma ízére. A szorgalmára sosem volt panasz, ha 17 órakor kezdődött az edzés, ő már 30 perccel hamarabb megérkezett.
Csak a birkózás
Más mozgásformákkal sem előtte, sem utána nem próbálkozott meg Imre, olyannyira testhezállónak érzi a kötöttfogású stílust. „Először is arról szól ez a sportág, hogy másoknak példát mutassunk – és hogy harcoljunk. Tegyünk azért, amit akarunkˮ – állítja olyan egyszerűen és természetesen, ami önmagában is jól mutatja az elhivatottságát. S hogy mi a cél? „Hogy Európa-bajnokságon dobogóra léphessekˮ – hangzik a válasz. Ezen a héten a budapesti Honvéd birkózóegyesület jóvoltából ceglédi edzőtáborban vehet részt, de emellett a magyarországi színtér eleve inspiráló hatással van rá. A járvány előtt hetente egy-egy alkalommal a tatabányai klubbal és a magyar válogatottal edzhetett Budapesten. A Jókai Mór Alapiskolából ballagott el nemrég, s eredetileg pincérnek szeretett volna továbbtanulni Magyarországon, amelybe a tatabányai klub is segítségére lett volna, de a dolgok jelen állása szerint egyelőre Komáromban folytatja tanulmányait a Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában.
Árral szemben
Megtapasztalta már azt is, amikor egy-egy bíró önkénye miatt úsztak el pontok, mérkőzések vagy akár bajnoki címek és nemzetközi versenyekre szóló kvalifikációk. Hasonló keserűséget okoztak neki a koronavírus okozta korlátozások is, ugyanis a birkózást lehetetlen testközelség nélkül művelni, ami pedig különösen kockázatosnak minősült az elmúlt hónapokban, így otthoni edzésekre kényszerült. „Hiányzott a kontakt, a fogások gyakorlása, a csapattársakkal való összhang. Most úgy érzem, hogy rengeteget kell edzenemˮ – mondja, ami részéről nem annyira panaszként, mint inkább erős belső motivációként hangzik. Közvetlenül a járvány előtt egy horvátországi nemzetközi versenyre volt hivatalos, amellyel kvalifikálhatta volna magát az Eb-re, de végül ezt a megmérettetést is törölték.
Támogatja a város is
Lakatos Imre életét az sem könnyítette meg, hogy az őt nevelő keresztanyjával, Beke Edittel hosszú ideig nehéz körülmények között éltek Komárom külterületén. Mindkettőjüknek nagy segítséget jelentett, hogy a város a komáromi képviselő-testület – elismerve a fiú sport- és tanulmányi eredményeit – jóváhagyásával ezekben a hetekben önkormányzati lakást utalt ki a részükre. Még bútorokra van szükségük ahhoz, hogy berendezzék új lakhelyüket, amelyhez felajánlásokat is szívesen fogadnak. Az önkormányzat azonban nem csak így ismerte el a fiú erőfeszítéseit: Lakatos Imre még 2017-ben az év legjobb komáromi sportolóknak kijáró elismerést is megkapta az önkormányzattól.
Egy brutális sérülés
Zsolt élete szinte két nagy egységre bontható, amit egy konkrét nap, 2017. május 12-e vágott félbe, még 38 éves korában. E nap éjszakáján ugyanis egy csallóközaranyosi bálon megtámadták, s egy baltával olyan súlyos fejsérülést okoztak neki, hogy az életéért kellett harcolnia. Ennek oka mindössze az volt, hogy a helyi kultúrház előtt várakozó csoport egyik tagját, aki egy baltával érkezett a helyszínre, megpróbálta elküldeni. Ekkor tört ki a dulakodás, amelyből még megpróbálta kivonni magát.
„Mentem befele, és a testvérem – akit szintén megsebesített – kiabált, hogy »vigyázz!«
Az volt a szerencse, hogy nem hátul találta el a fejemet a baltával, mert [bök oda az ujjával] itt van a kisagy. Ha ez történik, akkor vége. Ide csapott, oldalra”
– mutatja a feje baloldalát Jakab Zsolt, ahol még most is tisztán látni a penge által okozott vágást.
A szilánkosra tört koponyacsont és az agysérülés miatt végül az érsekújvári kórházba vitték. Az életmentő műtét után az orvosa azt mondta neki, megnyerte „az élete lottóját“. Ugyanis ha a balta egy milliméterrel mélyebb sérülést okoz, akkor végleg lebénul a teljes jobb oldala – ha pedig egy kicsivel még beljebb hatol a penge, akkor meghal.
Kapcsolódó cikkünk Komárom/Pat |
A várakozások ellenére a legelső meccsen lesérült a 16 éves Fazekas Kristóf az Abu Dhabiban megrendezett ifjúsági MMA világbajnokságon (IMMAF). Most néhány hetet pihen, aztán újult erővel fog dolgozni azon, hogy nemzetközi téren is megugorja az áhított mércét.
Akár siker koronázza, akár kudarc jellemzi egy sportoló fontos versenyét, az utólagos számvetés hangulata mindig nagyon hasonló. Persze sokkal kellemesebb a jó eredmény hátterét firtatni, de ahogy Fazekas Kristóffal, az edzőjével és édesapjával végigbeszéljük a tapasztaltakat, az is nagyon tanulságos. A komáromi Wolf Fight Club termében ülünk egy körben, s felidézzük, hogy mi is történt néhány napja az Egyesült Arab Emírségekben.
Veszélyes rúgások
Kristóf egyetlen ellenfele egy egyiptomi srác volt, aki az első másodperctől kezdve rendkívül agresszívnak bizonyult. Ez persze nem feltétlenül jelent rosszat egy küzdősportban, amennyiben közben nem sért meg bizonyos szabályokat. A pati MMA-s sérülését még egy szabályos, s egyre jobban elterjedő rúgástechnika okozta, amely ellen alig lehet védekezni.
„Mostanában kezdett divatba jönni ez az alsó lábszárra való oldalsó rúgás. A combokat meg tudjuk erősíteni, de az alsó lábszárat nagyon nehéz, ahol ínszalagok futnak, s belülről és kívülről is ki vannak téve a rúgásoknak”
– magyarázza a szakmai hátteret edzője, Farkas Péter. A rúgás ugyan szerencsés esetben kivédhető, de ehhez rettentően sok gyakorlásra és rutinra van szükség. Általánosságban viszont mire a sportoló szeme meglátja, hogy ez fenyeget, már meg is kapta azt. További sajátossága ennek a technikának, hogy ha egy technikailag gyengébb, kevésbé felkészült ellenfél veti be, akkor fölénybe tud vele kerülni egy erősebb ketrecharcossal szemben is. „A rúgásoktól folyamatosan romlott az állásom is, a bal vádlim külső részét találta el többször is. Szerintem egyébként nyerhető lett volna a meccs” – fejtegeti Kristóf, ám az egyiptomi ellenfél szabálytalankodott is. Az ő korosztályukban, egészen 18 éves korig még nem engedélyezettek a fejre mért ütések. Kristóf ellenfele azonban kétszer is megszegte ezt, mégpedig nyilvánvalóan szándékosan. A bíró meg is intette őt ezért. „Ezek a fejütések kizökkentettek. Az elsőnél 10 másodperc sem telt el a meccsből. Ezek ellen külön nem védekeztem, mert nem gondoltam, hogy megpróbálkozik velük” – mondja, s szavai alapján világos, mire játszott az ellenfél: a megintéssel járó, de leléptetést még nem jelentő szabálytalanságokkal jutott előnyhöz. Kristóf mindezek ellenére levitte az ellenfelét a földre, de a sérült láb miatt már nem tudott úgy mozogni a földharc során, ahogy szeretett volna. Majd az egyiptomi sráctól végül kapott egy karfeszítést, amellyel be is fejeződött a küzdelem.
Jelentős verseny
Az augusztus első napjaiban sorra kerülő IMMAF-en 46 országból 635 versenyző – fiúk és lányok egyaránt – öt ketrecben mérte össze az erejét. Szlovákiát hat versenyző képviselte, amely sok más országhoz képest szerény küldöttségnek számított, ám a hazai csapat mögött például nem volt állami támogatás. Farkas Péter többször is hangsúlyozza, mennyit köszönhetnek a szlovák szövetség vezetőjének, Marek Herdának, a szülőknek, ill. a magáncégeknek – a komáromiakat például a Novotransz Slovakia Kft. támogatta. Hogy ő és Kristóf történetesen magyarok, azzal nem volt semmi gond, pozitívan fogadta őket a szlovákiai csapat többi tagja. A puszta kinti versenytapasztalat mellett az is fontos volt szakmailag, hogy az Emírségekben UFC-teremben edzhettek.
Fazekas Kristóf kor- és súlycsoportjában 36-an voltak összesen, ami úgymond nehezített pályát jelentett, ugyanis egy nap alatt hat-hét, háromszor két perces menetidejű meccset kellett megvívnia egyenként annak a párosnak, amely végül döntőbe került.
Legjobbnak lenni
Fazekas Kristóf jelenleg a Selye János Gimnázium tanulója. Még nyitott kérdés, mi lesz az érettségi után, a sportot azonban halálosan komolyan veszi.
„Az motivál, hogy én legyek a legjobb“
– válaszolja szűkszavúan, amikor a céljaira kérdezek rá. Farkas Péter szerint a korabeli ketrecharcosoknál és nála is fontos még az „egó“, mert gyorsan megtapasztalják, hogy erősebbek és fizikailag képzettebb mint a korosztályuk más tagjai. Ettől függetlenül az a céljuk, hogy az adott súlycsoportban az ő tanítványa legyen Szlovákia legjobbja – 18 éves kora után pedig azt szeretnék elérni, hogy egy jó amatőr mérleggel bekerüljenek valamelyik nagyobb országos szervezethez, majd a nemzetközi színtér a céljuk.
Kristóf eddigi legnagyobb sikere az volt, amikor a közelmúltban megnyerte a szlovák ketrecharcos szervezet, a MAMMAL versenysorozatának övét. Ezért is utazhatott ki az Emírségekbe. Az IMMAF-re hat hétig készült professzionális edzéskörülmények között, amibe bele kell érteni a kétfázisos edzést, az étkezést, birkózótechnikákat, nyújtásokat, meccselemzéseket és így tovább. A komplex felkészülés már csak azért is szükséges, mert az MMA kevert sportág, ami azt jelenti, hogy hat-hét küzdősport készségeit kell elsajátítaniuk a sportolóknak. A pati fiúnak ilyen értelemben három éve nem volt semmilyen alapja, korábban csak a labdarúgáshoz volt köze. Tehát úgymond „mínuszból indult“, hiszen a ketrecen belüli ellenfelei között vannak, akik már egy évtizede foglalkoznak küzdősportokkal, de Farkas Péter egyértelműen úgy látja, mára már sokat behozott a lemaradásokból.
Az édesapa, Fazekas István szerint fia nagyon sokat erősödött fizikailag, ill. számos új képességet is megtanult az elmúlt három évben, ami jót tett az önbizalmának is. Komoly képességek ide vagy oda, Farkas Péter következetesen szerénységre neveli a tanítványait. A teljes történethez hozzátartozik, hogy ő maga 34 éve foglalkozik küzdősportokkal, edzőként pedig az elmúlt 10 évben több száz embert készített fel, de közülük csak mintegy 10-en voltak készen arra mentálisan, hogy éles mérkőzésen próbáljak ki magukat a ketrecben:
„Tehát ez óriási dolog, hogy Kristóf elmegy egy világversenyre, majd ott belép a ketrecbe. Nem stresszel, s ha összeszedi a versenyrutint, az csak keményíteni fog rajta.”
A pati MMA-s ígéret a sérülése miatt egy-két hétig még nem végez edzésmunkát, viszont ez jelenleg nem jelent nagyobb gondot. Egy közeledő pozsonyi versenyt most ugyan lemondani kényszerültek, a következő megmértettetés azonban csak októberben esedékes. Addigra újra készen fog állni.
Kiút: a sport
Mindig a sportból merítettem erőt
– fűzi tovább a történetét Zsolt, aki egészen a balesetéig, csaknem 30 évig focizott: „Az volt az életem”. Kezdetben nem volt egyszerű a kilábalás. A sérülés miatt például a jobb kezét úgy érezte, minta valami „kesztyűszerűség” volna ráhúzva. A részleges felépülés után azonban elkezdett tornázni, erősíteni.
„Úsztam is, a végén már két kilométert egyszerre, megállás nélkül. Hajtott az élni akarás és a bizonyítási vágy. Aztán elkezdtem utána futni, szóval mindent összekombináltam“ – meséli.
Eredetileg újra focizni szeretett volna, ám a koponyasérüléssel még kezdeni kellett valamit. Végül egy kranioplasztikai beavatkozás útján titániummal erősítették meg a sérült részt. Automatikusan elmosolyodunk azon, hogy ez bizony már Terminátor-szint: „élő szövet a fémvázon”. Az életét aztán az is újra teljessé tette, hogy párjával időközben kétgyermekes szülővé váltak.
Új értelmet adott a dzsúdzsucu
Végül azonban a labdarúgás helyett hogyan került be a képbe a küzdősport? A rövid válasz: az önbizalom és biztonságérzet iránti igény miatt.
„Rájöttem, nem azért kell küzdőznöm, hogy én most valakin bosszút álljak. Viszont a mai világban azért jó, ha az ember kicsit meg tudja magát védeni. Kell, hogy legyen ehhez egy kis alapja“ – fejtegeti, majd hozzáteszi, hogy emellett a fociban korábban már mindent elért, amit lehetett és szeretett volna.
Először Szayka Róbert kempóklubjában töltött el másfél évet, majd azután került a WFC-be. Kezdetben félt a fejsérülés veszélyétől, de Farkas Péter edzői munkájának köszönhetően elég gyorsan rájött, hogy nem kell ettől tartania. Nem mellesleg gyorsan megtalálták a Zsoltnak való mozgásformát is: a dzsúdzsucut. Farkas lépésről lépésre vezette be őt a sportág titkaiba: „És akkor nekem jött, először csak ki kellett szabadulnom alulról, ami nem könnyű, mivel ugye Petinél azért ott van súly, az izomzat. Nagyon nehéz volt.
Viszont akkor úgy éreztem, hogy na, megtaláltam, ez a én sportom. Ebben a sportban, ha itt vagyok lent a szőnyegen, akkor úgy érzem, hogy élek. Dobog a szívem, nem is tudom, hogy mondjam ezt az egészet, de azt érzem, hogy itt tudok teljesen kiteljesülni.“
Egy dolog a mozgásforma, másik dolog, hogy kikkel lehet edzeni. Zsolt ezen a téren is új otthonra lelt a WFC-ben, hosszan sorolja, melyik klubtagtól mit tanult meg. Nem túlzás azt állítani, hogy egy nagy családot alkotnak a klubban.
„Sokan félnek attól, hogy a küzdősportok agresszióra nevelnek. Ez egyáltalán nincs így. Ezek a sportágak arra tanítanak meg, hogy tisztelj mindenkit.
Ha most visszapörgetném az időt, arra a napra 2017-ben, akkor egész máshogy csinálnék mindent ezzel a tudással. Nem mennénk neki senkinek, mert a Peti megtanította nekünk, vagy hogy egy halálos sérülés okozására képes eszköz ellen nem lehet fellépni. Becsuktam volna az ajtót, intettem volna nekik, hogy köszönöm, jobbak vagytok…”
– mondja.
Ahogy beszélgetünk – miközben a hátunk mögött csendesen zajlik az edzés – Zsolt hangjában nem érzek haragot vagy gyűlöletet. Cserepes Erika balesete jut eszembe, akit kerékpáros edzés közben ütöttek el, majd hagytak magára Perbete és Bajcs között 2023 tavaszán. Kis híján meghalt. Amikor a sajtónak nyilatkozott az érsekújvári kórházban, benne sem volt indulat. A jól felfogott és művelt sport talán olyan belátást vagy akár bölcsességet adhat az embernek, aminek köszönhetően elkezdi máshogy nézni az életet.
Kapcsolódó cikkünk Érsekújvár |
A március végén Bajcs és Perbete között elgázolt Cserepes Erika már a rehabilitációnál tart, ezen a héten valószínűleg elhagyhatja az érsekújvári kórházat is. Optimizmusa mindvégig töretlen volt, s már várja, hogy újra kerékpárra ülhessen. A balesetre nem emlékszik, csupán azt tudja megerősíteni, hogy hátulról ütötte el a gépjármű.
Hogy „happy end”, azt talán még korai volna állítani, meg nem is biztos, hogy ez a jó kifejezés egy ilyen esetben. Újságírói csoportunk mindenesetre izgatottan várja, mikor látja meg Erika alakját az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika folyosójának végén. A jelenlevő kollégák közül sokan és sokszor foglalkoztunk a balesetével és kórházi kezelésével az azóta eltelt időben. Akár még ismeretlenül is szinte közeli ismerősünknek, barátunknak érezzük őt. Végre meglátjuk az ápolót, az operatőrök, fotósok azonnal készenlétbe helyezik magukat – majd lassan (nagyon lassan) mankók segítségével Erika is felbukkan a folyosó végén. Elhalad egy tolószék mellett, amibe az ápoló szerint nem volt hajlandó beleülni. Ez jó jel. Nemcsak a fizikai állapota, hanem Erika habitusa miatt is. Aki évi 20 ezer kilométer fölött kerékpározik, másmilyen nem is lehet.
Homályos körülmények
Hogy mi történt pontosan március 31-én estefelé Bajcs és Perbete között, talán sosem fogjuk megtudni. A rendőrségi nyomozás még most is zajlik, s még mindig nem találják azt a sofőrt, aki furgonjával elütötte a 36 éves Erikát, majd cserben hagyva őt továbbhajtott. Az ütközés után gyakorlatilag a teljes éjszakát eszméletlenül, a földön fekve töltötte, s csak reggel leltek rá. Gyakorlatilag csodával határos módon élte túl az esetet. Sokáig nem lehetett tudni, hogy milyen útvonalon közlekedett az érsekújvári bringás, ill. ő maga sem emlékezett rá, de aztán lassan visszajöttek az emlékei. Most a sajtónak elmondta, hogy Érsekújvárról indult Andódra, majd Kamocsa, Szímő, Naszvad, Ímely és Ógyalla érintésével Perbete felé vette az irányt. A község végén aztán Bajcs irányába fordult, ahol aztán hátulról – vagyis Perbete irányából – elcsapta a gépjármű. A következő emléke már arról szól, hogy a kórházban valaki föléje áll, s azt mondja neki: elütötték, de minden rendben lesz. Ezt követően még négy-öt napot töltött mesterséges altatásban.
Csak pozitívan!
Erika fizikumán láthatóan otthagyta a nyomát a súlyos baleset, ill. a két és fél hónapnyi kórházi kezelés. Ugyanakkor már abból, ahogy a folyosón felénk közeledik, világos, hogy a lelkében minden rendben lehet. Ez aztán bizonyossággá válik, miután leül az egyik ágyra, a stábok pedig körülveszik.
„Csaknem minden nap jártam kerékpározni munka után, ugyanis ülőmunkát végzek, így ez egyfajta mentális »méregtelenítés« is volt” – szögezi le mindjárt az elején, miért lényeges számára ez a mozgásforma. Az eddigi gyógyulási folyamat nem volt számára egyszerű. Noha kezdetektől fogva bízott a felépülésben, többször adódtak fizikai szövődmények. Mivel egy egész éjszakát töltött el az árokban fekve, a veseműködése is károsodott, de csak ideiglenesen.
Nagyon nagyra értékeli a barátai és az ismeretlen kerékpárosok lelki támogatását is, akik többek között egy április bringás felvonulással jelezték, mellette állnak. Az újságírói kérdések aztán elkezdik firtatni a sofőr tettét és kilétét is…
„Örülök annak, hogy egyáltalán nem éreztem semmiféle gyűlöletet vagy valamiféle »bosszú« szükségét, mert ezzel semmit sem oldottam volna meg. Történt ami történt”
– állítja, de azt azért sajnálja, hogy a gépjármű vezetőjének később nem szólalt meg a lelkiismerete, s nem jelentkezett saját magától. Természetesen van üzenete a bringások számára is:
„Nem tudunk elmenekülni az autók elől, de nem is ülhetünk fel a kerékpárra minden nap azzal a gondolattal, hogy elütnek bennünket. Van erre esély, de hadd élvezzem az életet, amennyire lehet”.
„Már nagyon várom, hogy újra felüljek a kerékpáromra” – mondja, amelyből egyfelől kiderül, hogy az eset nem törte meg a hobbija iránti szeretetet. Hozzáteszi még azt is, minden nap találkozott azzal, hogy a sofőrök nem tartják be az oldaltávolságot, amikor a kerékpárosokat kerülik el az úton. Ő maga mindig próbált óvatos lenni, de sok útfelület egyszerűen túl szűk ahhoz, hogy a bringás kellően távolra kerüljön a forgalomtól.
A cserbenhagyás ára
Erika 53 napot volt az intenzív terápiás osztályon, majd egy hetet töltött el a baleseti sebészeten, most pedig a rehabilitációs osztályon kezelik. A héten várhatóan elhagyja az érsekújvári kórházat, azonban vár még rá egy kezelés a kovácsfalvi Nemzeti Rehabilitációs Központban.
Štefan Krbila az intenzív terápiás osztály főorvosa a sajtónak elmondta, arci, mellkasi, hasüregen belüli és medencei sérüléseket is el kellett látniuk. Ez azt is jelenti, fokozatos gyógyítással tették lehetővé Erika egyes szerveinek, hogy újra önmaguktól működhessenek.
„Már maga az ütközés is nagyon komoly volt, aminek következtében több szerv megsérült. Mivel közvetlenül a helyszínen bizonyos órán keresztül nem kapott elsősegélyt, így ráadásul kihűlve érkezett hozzánk. Az ún. Crush-szindrómát szenvedte el, amelynek következtében veseelégtelenség lépett fel, emiatt pedig szükség volt a dialízis alkalmazására”
– fejtette ki Karol Hajnovič, az osztály aneszteziológusa, aki egyben első kézből tanúsíthatja, hogy Erika a kórházi ápolás során mindvégig megőrizte a bámulatos optimizmusát onnantól kezdve, hogy felébresztették a mesterséges altatásból.
Már versenyszerűen is
Jakab Zsolt eredetileg nem számolt azzal, hogy a dzsúdzsucut versenyen is felvállalja, de társai ösztönzésére végül elvállalta ezt is. Első megmérettetésén, a pozsonyi Octagon Fighting Academy bajnokságán végül kikapott, de ez nem lohasztotta le a kedvét – épp ellenkezőleg. Olyan eredményt szeretett volna elérni, amire büszke lehet. Ez a pillanat most november közepén jött el, ugyanis az ADCC Slovak Open Championship Brazilian Jiu Jitsu 2024 35 év feletti kategóriában, 83 kilós súlycsoportban második lett.
Kérdés, hogy ez számára elég-e már? És mi a helyzet a fejsérülés kockázatával? Zsolt válasza világos: „Megígértem a páromnak, hogy igen, leállok, de eltelt pár nap, és úgy érzem, hogy még mindig mennem kell. Mindig hajt valami. Ez olyan, mint a levegővétel, tudod. Jövőre lesz majd megint egy ADCC nemzetközi verseny. És lehet, hogy ott újra meg szeretném érettetni magamat.
Jó, van benne kockázat, de az minden sportban van, de ha csak sétálok, eleshetek bármiben. Akkor valójában mindent meg kéne szüntetnem, hogy valójában végül ne csináljak semmit.“
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
