Háborognak a vörös digók a Salvini-Orbán-találkozó, vagyis az egoista és szögesdrótos Európa ellen

Háborognak a vörös digók a Salvini-Orbán-találkozó, vagyis az egoista és szögesdrótos Európa ellen

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden esedékes megbeszélése csak és kizárólag politikai eszmecsere és nem intézményes vagy kormánytalálkozónak számít – szögezte le az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt parlamenti frakcióvezetőinek szombati közleménye. Az olasz baloldal bejelentette, hogy tüntetést tart a Salvini-Orbán találkozóval egy időben.

Az M5S szenátusi és képviselőházi frakcióvezetője közös nyilatkozata hangsúlyozza: „azoknak az országoknak, amelyek nem csatlakoznak a menekültek áthelyezésekhez, és mindazoknak, akik válaszra sem méltatják Olaszország segélykérelmét, véleményünk szerint nem kellene több európai forrásban részesülnie. És ezen országok között jelenleg Magyarország is szerepel”.

A balközép Demokrata Párt (PD) tüntetést hirdetett meg kedden Milánóban Salvini, Orbán, illetve az általuk képviselt „egoista és szögesdrótos” Európa ellen. A tiltakozás helyszíne a milánói prefektúrához közeli Babila-tér lesz. „Salvini és Orbán a gyűlölet és a megosztottság Európájának vezetői, Visegrádi Uniót akarnak létrehozni Olaszországgal”- nyilatkozta Emanuele Fiano a PD képviselője.

Matteo Salvini a jobbközép koalíció vezetője korábbi bejelentése szerint kedden, a milánói prefektúra épületében találkozik Orbán Viktorral. A találkozó témája az európai migrációs politika lesz. (Mindenesetre érdekes találkozó lesz, hisz Salviniék is csak a betolakodók szétosztásáról beszélnek – a szerk.)

Hírdetés

A jobbközép koalícióhoz tartozó Olasz Testvérek (FdI) jobboldali parlamenti párt üdvözölte Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozóját. Az FdI parlamenti frakcióvezetői szintén együttesen hangsúlyozták, hogy a Ligával osztják a magyar miniszterelnök iránti barátságot és politikájának tiszteletét. Az FdI közleménye szerint a Giuseppe Conte vezette olasz kormánynak tisztáznia kellene, hogy helyet ad-e az M5S „félrebeszélő” kijelentéseinek.

„Örülünk hogy a belügyminiszter azzal találkozik, aki igyekszik gátat szabni az illegális bevándorlók inváziójának, amelynek Európa az áldozata. Reméljük, hogy a találkozó a következetes, népeinket védő közös politikát erősíti” – tette hozzá az FdI. A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szerint az M5S elhatárolódása a kormánypártok egyre határozottabb megosztottságára utal és azt bizonyítja, hogy a római kormány migrációs politikája egyáltalán nem olyan egységes.

(MTI)

Végre belekezdhetnek Európa-hódító munkájukba a Diciotti illegálisai – Salvini ellen nyomoznak, mert korlátozta szegények szabadságát

Olasz fenyegetőzés: leállítják az EU-s befizetéseket, ha nem osztják szét a Diciotti rakományát

A migránsokat szétosztani kívánó Salvini Orbánnal keresi a megoldást


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »