Ha senkinek, ha csonkán, írjad! De kinek?

Nem akarsz írni erről valamit? – kérdi ősrégi cimbim, aki jobb híján jobbegyenesét tökéletesíti.

A válasz nem is lehetne cinikusabb, lemondóbb, az a fura arc párosul a balkáni politikát követők számára oly tökéletesen berögzült mozdulattal, a legyintéssel:

– Minek?

A hír, hogy Izsák Balázs lemondta a Marosvásárhelyre tervezett Székely Szabadság Napját már az erdélyi magyar portálok kommentálóinál is alig veri ki a biztosítékot, szóval, úgy vagyok/voltam vele: kit érdekel?

Az autonómia-masírozásokról a véleményem közismert, ahogy az autonómia jelenlegi koncepciójáról is: egy maroknyi, hatalomról délibábokat álmodó botcsinálta és álpolitikus kergeti a semmit egy légüres térben. Jól mutat, kurva jó a píárjuk, ahogy Pösten mondanák, de semmi több.

Egy előre, és kettő hátra, ahogy a bukaresti Parazitii énekli, „valsul pulii mele” (Az idézett szöveg, a melyben a politika látszatlépéseit bírálják valahogy így szól magyarul: „egy előre, kettő hátra, ez a faszom keringője”), hogy egyformán idézzem a két hatalmi konglomerátumot, amelyek között őrlődünk mi errefelé, mint olcsó búza egy kidzsongdongi népi malomban.

Aztán mégis írok valamit, gondoltam. Hogy igazam volt, amikor nemegyszer figyelmeztettem az erre vevő közt, hogy ugyan már, nincs itt semmi hősiesség, kérem szépen, egy maroknyit – ahányat a Himnuszunk is említ – kivéve, mind elszaladnak az első pofon után.

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »