Az elmúlt évek visszatérő kormányzati toposza a „szabadságharc”, amelyet a hol a migránsok, hol Brüsszel, hol a multik ellen vívunk. Mindhárom messzemenőkig indokolt, ugyanakkor számos esetben csak a politikai pr szintjén létezik. Különösen igaz ez a nemzetközi nagytőke elleni halált megvető bátorsággal előadott szájkaratéra, aami kétségtelenül megdobogtatja a nemzeti érzelmű antiglobalista szíveket – ám azok a szemét, fasiszta, sorosista, simicskista szabotőr adatok nagyon mást mutatnak.
a Heineken vörös csillaga miért nem zavarta Orbánékat, mikor 2014-ben stratégiai partnerségi megállapodást kötöttek a céggel,
az ugyan kellemetlen kérdés, de el lehet intézni annyival, hogy jobb későn, mint soha, ráadásul most a Csíki Sör elleni hadjáratot is le lehet verni az arrogáns hollandusokon. Az már kínosabb, hogy a nagy külföldi élelmiszerláncoknak a nyugati piacra szánt árunál silányabb termékein miért csak most hüledezik és esküszik bosszút a kormányzat, ha
a jelenségre már 2011 áprilisában rávilágított egy kutatás?
A Szlovák Fogyasztók Szervezete nyolc uniós tagország szupermarketjeinek készletét vizsgálta meg, és megállapították, hogy az Unió keleti felében számos esetben drágábban kínálnak gyengébb minőségű élelmiszert. A felmérés eredményéről Lovas István annak idején tudósított, idén februárban pedig meg is kérdezte Lázár Jánostól,
miért nem tett semmit a kormány az elmúlt hat esztendőben?
Választ persze nem kapott.
A multikkal szembeni bátor kiállás mítoszát egy napokban napvilágot látott kutatás robbantja végleg szilánkokra. 2017-től 9%-ra csökkent a társasági adó, amely a térség legalacsonyabb közterhét jelenti a cégek számára. Sokan, sokszor leírták már, miért helyes, vagy helytelen a változtatás. A helyzet azonban az, hogy valójában teljesen mindegy – mert a multik még ezt sem fizetik be. Éspedig nem azért, mert elcsalják az adót – hanem, mert
szabadságharcos kormányunk egyszerűen elengedi nekik.
Ezt a Glopolis nemzetközi kutató szervezet jelentéséből tudhatjuk meg, akik hat kelet-közép-európai ország (Magyarország Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Lettország és Bulgária) adózási szabályait, és gyakorlatát vizsgálták. Hazánkban a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) végezte a felmérést, amelyet a napi.hu és a Magyar Nemzet is szemlézett.
Ami a dokumentumból kiderül, az annál is lényegesen durvább, mint, amire alapból gondolnánk. Mert azt azért eddig is mindenki sejthette, aki az elmúlt 25 évben ezt a meccset nézte, hogy a befektetésekért folyó kíméletlen versenyben a tőkeszegény országok egymást letaposva igyekeznek minél kedvezőbb feltételeket (pl. alacsony közterheket, kedvezményeket) biztosítani a nemzetközi nagytőkének. De, hogy ebben az öngyilkos fordított licitben ennyire mélyre tudunk lemenni, azt rémálmodni se mertük volna a rendszerváltás hajnalán.
A tanulmányból kiderül, hogy a 11 legnagyobb Magyarországon működő cég profitjuk után átlagosan
0,35% adót fizetett.
Igen, jól olvassa: nulla egész harmincöt századszázalékot. És mindez nem azért van így, mert nálunk általában annyira nagylelkű volna az állam az összes válllakozással szemben. A GDP 25%-át termelő 11 cég az összes társasági adónak mindössze 2%-át fizeti be. Vagyis
a maradék 98%-át a náluk kisebb vállalkozásokon vasalja be a kormány.
Az adóelkerülésnek számos ösvénye van, ám közülük kiemelkedik a mostanra már sztrádává szélesedett tao, vagy a sportklubok adóból leírható támogatása. A történet szépséghibája csak az, hogy a cégek több pénzt igényelhetnek vissza, mint amennyit szétosztanak. Vagyis az eredeti cél – nem állami forrásból pénzt pumpálni a sportba – végül nem teljesül, hiszen
a költségvetés számára összességében ráfizetéses a rendszer.
A hazai multik adóoptimalizálási királya a GE Infrastructure CEE Holding, amely leányvállalatain keresztül 3 ezer milliárd forintnyi bevételre tett szert, amely után összesen
0,002% (nulla egész kétezred százalék) adót fizetett.
A GE egyébként 2012 óta a kormány stratégiai partnere. Ennek keretében mintegy hárommilliárd forint munkahelyteremtési támogatást kaptak. Ebből 690 milliót arra, hogy 214 magyar mérnököt foglalkoztassanak. A cég köszönettel felvette az állami dotációt – majd két évvel később, tavaly decemberben
kirúgott 300 fejlesztőmérnököt.
A gyakran hangoztatott liberális mantra szerint- amelyet nagyon illiberális kormányunk is rendre elővesz, ha kritika éri őket – a külföldi beruházásokat egy olyan tőkeszegény és infrastrukturálisan elmaradott régióba, mint amelyben élünk csak kedvezményekkel és támogatásokkal lehet bevonzani. A kutatás eredménye azonban ezt a huszonöt éve evidenciaként elfogadott állítást is árnyalja.
Egyrészt azért vannak olyan multicégek, amelyek ugyan szintén részesültek kormányzati pénzekből, de legalább nagyjából tisztességesen kiveszik a részüket a közteherviselésből és mégsem lépnek le innen. A Samsung 2015-ben 16%- a Hankook 7,3% adót csengetett be a költségvetésbe –
és gyáraik a mai napig állnak,
sőt az előbbi százmilliárd forintból épít új üzemet Gödön.
Másrészt az is előfordul, hogy a legnagylelkűbb támogatás sem tartja Magyarországon a profitot. A tanulmány kiemeli a minimális adót fizető és komoly dotációt felmarkoló Suzukit ,Audit és Mercedest amelyek mind hatalmas összegű nyereséget vittek ki az országból az elmúlt években. Az Audi 2013-ban 900 milliárd, a Mercedes 2015-ben – -0,1% adó megfizetése után – 20 milliárd forintnyi vásárfiát küldött haza az anyavállalatnak. Ez mindkét cég esetében
a teljes éves profit kivitelét jelentette az országból.
És, ha e mellé még odatesszük azt a januári hírt, amely szerint az Audi vezetése lesöpörte az asztalról a munkavállalók nem túl merész fizetésemelési kérelmét is, valamint azt az igen beszédes adatot, hogy az 50 legnagyobb cég a termelékenységi adatokhoz képest 30%-al fizeti alul a dolgozóit – nos, akkor lehúzhatjuk a wc-n a „minőségi munkahelyteremtés” legendáját is.
Ezt a mítoszt azonban az elmúlt negyedszázadban légkalapáccsal verték bele az emberek fejébe, és a mai napig makacsul tartja is magát. A DemNet januári konferenciáján ismertetett közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy ilyen adóelkerülési módszerek léteznek, és, ami még szomorúbb: többségük úgy véli,
ha egy multi munkahelyeket teremt, akkor mindegy, hogy hol és mennyit adózik.
Hogy is írta szegény Csurka István nyolcvanas évek végén, amikor ezeket a cégeket javarészt még csak a tetőre szerelt tányérostévén keresztül érkező reklámokból ismertük:
„Ezen az úton pincérnemzet leszünk.”
Jelentem, megérkeztünk. Engedelmesen, joviális mosollyal arcunkon tálaljuk fel a saját hazánkat. Közben lelkesen énekeljük a Himnuszt, és büszkék vagyunk szép, nemzeti színű kötényünkre. Már nem is kiégett rosszkedvű pincérek vagyunk, mint 15-20 évvel ezelőtt – hanem boldog cselédek. Jó lenne, ha egyszer már dühösek is tudnánk lenni egy kicsit. Különben a következő állomás ebben az étteremben a mosogató lesz. Nem is érdemlünk többet, ha hagyjuk.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
