Horthy sok esetben 19. századi normák szerint gondolkodott, s ez volt az egyik olyan tényező, ami hozzájárult az 1944. október 15-i átállási kísérlet kudarcához. Nagy érdeme, hogy hagyta Bethlent konszolidációs politikáját megvalósítani, ám amikor válsághelyzet volt, mindig úgy érezte, hogy aktivizálódnia kell.
Horthy sok esetben 19. századi normák szerint gondolkodott, s ez volt az egyik olyan tényező, ami hozzájárult az 1944. október 15-i átállási kísérlet kudarcához. Nagy érdeme, hogy hagyta Bethlent konszolidációs politikáját megvalósítani, ám amikor válsághelyzet volt, mindig úgy érezte, hogy aktivizálódnia kell, ezt sulykolta a személye köré épülő kultusza, amelynek egyre inkább a foglya lett. Többször is visszautasította a német követeléseket a zsidóság deportálására vonatkozóan, de azzal, hogy a német megszállást követően a helyén maradt, legitimálta a történteket – nyilatkozta a Múlt-kornak Turbucz Dávid történész, Horthy-kutató, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének fiatal kutatója, tudományos segédmunkatársa, akivel Horthy vezérkultuszáról, a kormányzó érdemeiről és az elmaradt önkritikáról beszélgettünk.
A mitizált és a démoni kormányzó
A gyömrői Horthy park május végi visszanevezése – eltekintve a kecskeméti városháza dísztermének renoválásakor idén nyáron előkerült, 1944-ben készült Horthy-falfestmény kapcsán meginduló helyi szintű diskurzustól – volt az utolsó olyan, olykor durva vitáktól sem mentes közéleti esemény, amikor a volt kormányzó megítélése ismét terítékre került. A park átnevezése korábban sokakban megütközést keltett. Győzött a józan ész?
Nehéz kérdés. A történésznek szerintem az a feladata, hogy próbálja megérteni az általa vizsgált eseményt, személyt vagy éppen folyamatot. Ami egyre inkább meghatározza a Horthyval kapcsolatos – hangsúlyozom: inkább közéleti – eszmecserét, vitát, az meglátásom szerint nem arról szól, hogy értsük meg a magyar történelemnek ezt a szakaszát. Természetesen a múltat többféleképpen is lehet értelmezni, azonban a történész nem teheti meg, hogy szelektál a források közül. Ezzel szemben az a feladata, hogy minél kiegyensúlyozottabb, összetettebb magyarázatot adjon arra, mit és miért tett például Horthy Miklós. Azt is látnunk kell, hogy aktualizált és modernizált formában ma az elmúlt évszázad vitái ismétlődnek meg. Korábban mindig az adott politikai rendszer határozta meg, hogy mit kell, érdemes Horthy Miklósról gondolni. A rendszerváltozás után, demokratikus körülmények között, azonban mindenki azt mondott, amit akart, mert nem volt, nincs ilyen elvárás. Az elmúlt években újból előtérbe került Horthy Miklós megítélésének kérdése. A korábbi Horthy-kultusz felélesztésére tett kísérletre adott reakció az ellenérdekelt oldal részéről a tiltakozás volt. Ezt láthattuk Gyömrő esetében is. Az említett tiltakozásnak természetesen több típusa van: lehet szakmai jellegűről beszélni, ahol a tények alapozzák meg a térelnevezéssel szembeni álláspontot, ahogyan politikairól is. A politikai reakciók részeként most is hallható például a teljesen megalapozatlan „Horthy-fasizmus” értékelés.
2011-ben „állóháborúnak” nevezte a két fél közötti viszonyt, az egymás megértésére való törekvés hiányát. Ugyanitt tartanánk?
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
