„Vannak eszközeink” – ettől a mondattól hangos a nemzeti sajtó a Kárpát-hazában az elmúlt napokban. Ezt ejtette ki a száján az USA-ban tartózkodó és egy egyetemen előadást tartó Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, utalva arra, hogy ha az olaszok „rosszul” választanának a hétvégén, és a hatalomba a Salvini – Meloni – Berlusconi jobboldali, patrióta triumvirátust juttatnák.
Már be sem csomagolják a valós énjüket a Nyugat politikusai, gond nélkül nyíltan fenyegetnek. Én utoljára, ilyen „vannak eszközeink” dumát a rossz emlékű szocializmus csinovnyikjaitól hallottam, de ott és akkor legalább tudtuk, hogy a fényesre kopott műszálas nadrágban lébecoló elvtársak elhitték, hogy ők tényleg örök időkre a nyakunkon ülhetnek majd, és olyanok is voltak a munkamódszereik.
Értem én, hogy a gyarmattartás óta létező pavlovi reflexeket nehéz elnyomni a jóemberkedő lelkükben, de úgy tűnik, hogy túl stresszes helyzetekben azért csak kiderül, hogy mi van a keménygalléros, mandzsettagombos, makulátlanul fehér ing alatt. Gátlástalan sátáni erő leledzik ottan, amelyik a profitért nem néz se istent, se embert.
Azért alkalmaznak társadalommarketingeseket, hogy mindezeket az undorító tulajdonságaikat elfedjék a nagy nyilvánosság előtt. Ezek a marketingesek a kezükből etetett újságírók, akik közül itt-ott már megszólalt pár renitens, aztán legalább annyira kreatívan haltak meg, mint az általuk sokat gyalázott moszkvai takarítóbrigád stílusa szokott lenni.
A nép meg az is… bocsánat, Leninnek sem akar megváltozni! Főleg ez a vidéki fajta olyan makacs, hogy a mai napig tartja a csökött hagyományait, templomba jár, népviseletet hord az ünnepein, kertet művel és a termését megeszi saját maga, ha elromlik a kocsija, a haverokkal együtt bütyköli, csupa olyan dolgot csinál, ami nem illik bele az Új Világrend szolgalelkűségébe.
Van egy rossz hírem ezeknek a szerencsétlen nyugati liberális (és sok esetben jobboldali) politikusoknak és közéleti személyeknek, és ezt egy, a kommunisták által ellopott és kisajátított jelszóval üzenem: No pasarán!, azaz, nem fognak átjutni! (mely az I. világháborúban a verduni csatában, a franciák által alkalmazott jelszó volt, ezt sajátították ki maguknak máig a baloldali politikai körök).
Ha tehát a Fényességes Nyugatnak ez a demokrácia, hogy majd befenyítik a csicska keletieket, meg a soha nem nyugvó olaszokat, akkor én inkább nem akarok egy tető alatt tartózkodni ezekkel. Egy dolgot azonban jó ha eszükbe vésnek velünk kapcsolatban: NO PASARÁN! Ó, nem, nem!…
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
