Az a gyanúm, hogy valaki úgy vélte, csökkent a magyargyűlölet szintje, ezért azt sürgősen fel kell turbózni – többek között bizonyos nemzetiségi génekre hivatkozva. Ezek azok a gének, amelyek ugyan nem léteznek, de egyesek szerint mégis pontosan meghatározzák egy-egy nemzet jellemzőit, karakterét, a másokhoz és különféle értékekhez – például a békéhez vagy a szabadságvágyhoz – való viszonyát.
Mert tarthatatlan lenne, hogy az állítólag ezer éven át tartó – főként nemzetiségi és azzal összefüggő szociális – elnyomás után megtorlás nélkül nézzen barátságosabban egymásra a szlovák és a magyar. Vagyis egyesek – a melldöngetők, a hőbörgők – szerint új kiadásban kellene feléleszteni a kölcsönös gyűlölködést.
Az erről szóló, Slovenské národné noviny (= Szlovák Nemzeti Újság) 2026. július 12-i számában megjelent megható „szerelmi vallomás” azonban sokkal inkább egy eltévedt bárányra hasonlít, amely a nyájat okolja azért, mert elcsatangolt.
Nem elszigetelt jelenségről van szó. Tudjuk, hogy több témában is születtek már hasonló írások, különféle szépítő jelzőkkel felékesítve. Ez az eset azonban egy árnyalattal mégis más. Nem azért, mert szebb, jobb vagy netán igazabb lenne az, amit az SNN cikkírója állít velünk kapcsolatban (lásd Szalai Erika: Felcicomázott szellemi nyomorúság című írását), hanem azért, mert az egész kapott egy modern mellékzöngét.
Ettől mondanivalója tágabb értelmezési keretet kapott, és remekül illeszkedik ahhoz az új divathullámhoz, amely szerint akkor leszünk igazán mások, megbízhatóbbak, hitelesebbek, ha másokat bármilyen tulajdonságuk miatt megkérdőjelezünk, ellehetetlenítünk, és olyasmivel vádolunk meg, amelynek valóságtartalma egyáltalán nem lényeges. Hiszen hiába tisztázzák később magukat a megvádoltak: a billog rajtuk marad.
Miért van az, hogy világszerte egyre többen érzik szükségét a gyűlölködésnek? Miért tesznek meg érte apait-anyait, nehogy véletlenül elsorvadjon? Miféle lökött divathullám ez? Gyűlölni valakit csak azért, mert valamiben nem olyan, mint én, majd ezért „igazságos” bosszút állni rajta.
Emberek, tényleg megbolondultatok?
Nem kell szentképek álcája mögé bújni ahhoz, hogy tudatosítsuk az Újszövetség legfontosabb üzenetét: a szeretet elsődleges jelentőségét. De nem. Inkább gyűlölni és utálni kell. Azért, mert valaki más istenhez fordul, más az anyanyelve, a bőrszíne vagy bármi más. Vagy mert nagyobb a hatalomvágya, kielégíthetetlenebb a pénzsóvársága.
Teljesen mindegy, mi az ürügy. Aki kifogást keres, talál is. Aki okot akar találni, az is talál. A lényeg az utálat, a beteges, primitív ösztönökbe csomagolt értelmetlen gyűlölet.
Ez szadista hajlam, amelyet fennkölt csomagolásban is el lehet adni. Lehet mézes-mázos szöveggel előadni, könnyekkel küszködve, hazafias mázzal leöntve önmagunkat is meghatni, nagyokat mondani, sőt elmebajos őrültségekben is hinni. Ha azonban csak egy pillanatra is elgondolkodunk rajta, rájöhetünk: nem ez a normális, nem ez az emberséges út.
Tudjuk, vannak jó és rossz szomszédok. De a rossz kapcsolatok nem kizárólag a másikon múlnak: bennünk is lehet hiba. Ki néz ilyenkor önmagába?
Valahol el kellene kezdeni a kölcsönös megbékélést, nem pedig igaztalan és abszurd vádakkal illetni egymást.
Ennek a gyűlölködő magatartásnak sürgősen véget kell vetni. Mert ez mindnyájunk érdeke.
Aich Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
