Győztek a cigány terroristák szülei Gyöngyöspatán: leváltották a velük szembeszálló iskolaigazgatót

Győztek a cigány terroristák szülei Gyöngyöspatán: leváltották a velük szembeszálló iskolaigazgatót

Hivatalosan ma váltják le a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola igazgatóját – tudta meg a hvg az ügyet ismerő forrástól. Az információt megerősítette Léderer Tamás is, aki egy cigányok "felzárkóztatását" segítő tanodát működtet a településen.

Az eddigi igazgatót azután váltották le, hogy egy anya rendőrségi feljelentést tett ellene a 11 éves fia "bántalmazása" miatt, illetve a hatvani tankerülettől kérte eltávolítását. De arra persze nem pazarolta az energiát, hogy a fiacskáját megtanítsa viselkedni. Az eset részleteiről itt olvashat: Elvesztette a türelmét a cigány pofátlanság miatt a patai iskolaigazgató, már megy is a "szegény roma fiú"-zás

Hírdetés

Az eseményeket kirobbantó pofátlan cigány anyja hétfőn a lapnak mindenesetre azt mondta, az új vezető bemutatkozott neki, beszéltek pár szót, és a korábbi iskolaigazgatót is visszahozták helyettesnek.

Léderer Tamás elmondása szerint a gyerekek (mármint a cigány gyerekek) felszabadultak (értsd: arra számítanak, hogy mostantól korlátozás nélkül terrorizálhatják a magyarokat), ők is beszámoltak arról, hogy látták az új vezetőket, de iskolagyűlés még nem volt.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen nyomoz testi sértés gyanúja miatt, az anya legutolsó információja szerint az ügyet az egri kapitányságra helyezték át, egyelőre nem hallgatták meg őket.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »