Győri Margit, akit mindenki csak Gitának hív a FEMIT ifjúsági szervezet elnöke. Tevékeny, karizmatikus vezető, nem utolsósorban cserkész, aki szívén viseli mások sorsát. Az elmúlt évtizedekben egyre tudatosabban kapcsolódott be a felvidéki magyar közösségi tevékenységekbe. 2023-ban pedig kiérdemelte a Pogány Erzsébet-díjat. A Felvidék.ma-nak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy azt csinálja, amit szeret, s megtalálta a helyét.
Hogyan került a civil életbe és a közösségi munkába?
A cserkészszövetség által kerültem a közösségi életbe 1996-ban. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség főállású alkalmazottja voltam 2006-ig. Én lettem a szervezet könyvelője, de mellette szerveztem a rendezvényeket, kivettem a részem a forrásteremtésből, adományszervezésből is. Ezen kívül a működtetéssel összefüggő háttérfeladatokat is elvállaltam. Vitéz László sokat tartózkodott Szepsiben, így engem Dunaszerdahelyen jól beledobtak a mélyvízbe.
Akkor már cserkész volt?
Nem. Egy év után tiszteletbeli cserkésszé fogadtak, merthogy a munkámmal azt bizonyítottam, hogy igenis ott vagyok a mozgalomban, s szeretem a cserkészetet. Aztán megkérdezték, akarok-e cserkész lenni. Igent mondtam. Vitéz László átadta a nyakkendőjét. Aztán fogadalmat is tettem, életem végéig cserkész maradok.
S úgy is él, mint egy cserkész: szereti a természetet és a hazáját, fontos számára a testi-lelki egészség, hisz Istenben és önmagában…
Becsületes vagyok és segítőkész. A cserkész tíztörvényt a mindennapokban is alkalmazom, ezért is érzem úgy, hogy rózsaszín ködben vagyok. Nem tapasztalok semmi rossz megnyilvánulást senki részéről. Könyvelői irodám van, ahol alkalmazottjaim is vannak, s én úgy érzem, hogy szeretnek. A közösség is befogad. Azt csinálhatom, amit szeretek, megtaláltam a helyemet.
Vitéz László cserkészvezető által ismerte meg Pogány Erzsébetet. Miként alakult a kapcsolatuk?
A Szövetség a Közös Célokért társulás 2002-es indulásától besegítettem a Magyar igazolványok ügyintézésében. Nagyon jó barátságba kerültem Erzsivel, sokat segített nekem a munkám során, mindig, egész élete végéig. Később, önként ott hagytam a cserkészirodát. Megfogalmazódott bennem, hogy a fiatalokkal kellene foglalkoznom, ezért 2006-ban megalapítottam a FEMIT-et (Felvidéki Magyar Ifjúsági Társulás). Erzsi, ha azt érezte, hogy már lankad a kedvem, akkor meghívott, hogy menjek vele. Vitt magával, és ettől mindig lendületet kaptam. Olyan erőt éreztem, hogy valaki segíti a munkámat, s mellettem áll. Így sokkal könnyebb volt. Persze a FEMIT tagok is mellettem vannak, de az más jellegű, ha megmondom, hogy mit csináljanak, azt elvégzik. Erzsi meg nekem mondta meg, hogy mit csináljak, jó tanácsokat, jó ötleteket adott.
Szervezetük egy ilyen jó tanács meghallgatásával vált tagjává a Családláncnak, illetve a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ). Mit hozott ez a FEMIT-nek?
Elsősorban nagyon nagy lendületet. Ugyanis éppen ott tartottunk, hogy mit is kezdjünk magunkkal. Próbáltunk gyűjteni külföldi gyógykezeléshez, visszaéltek vele a családok. Lankadtunk. Aztán bekapcsolódtunk a KCSSZ-be, s rögtön kinyílt a világ. Egy csomó szervezettel kerültünk kapcsolatba, megkerestek bennünket, hogy szervezzünk közös rendezvényeket. Nagyon jó a kapcsolatunk a tiszavasváriakkal vagy a mosonmagyaróváriakkal. Meghívókat kapunk a tagszervezeteink akcióra, mi is hívunk magyarországi vendégeket. Nagyobb így a mozgásterünk. De a KCSSZ-en keresztül szorosabb kapcsolatba kerülünk a felvidéki szervezetekkel is. Tájékozódunk, tapasztalatokat cserélünk. Mindenféle kérdésekkel fel tudjuk egymást hívni, szívesen segítenek, ha valamire szükségem van, de ugyanúgy vice versa.
A FEMIT-tel tehát előadásokat, kirándulásokat, táborokat szerveznek. Mint ahogyan arról gyakran tudósítunk is, szakképzett emberek segítségével iskolákban is tartanak pszichológiai témájú előadásokat, pályaválasztási tréningeket. 2013-ban Rimaszombatban nyílt meg a Kontrasztkiállítás, amely az alkohol, drog, s egyéb függőségekre irányította a figyelmet, sokan látták ezt a nem mindennapi tárlatot. Hogyan emlékszik erre vissza?
Szervezetünkben mindig arra törekszünk, hogy a fiatalok érdekében tegyünk valamit. A Kontrasztkiállítást egy magyarországi lelkész, Százvai László hozta létre, ami hét témát dolgozott fel. A magyar híradóban hallottam róla, s úgy gondoltam, hogy ezt a Felvidékre is át kell hozni. Elmentünk Debrecenbe megnézni, s megerősödtem szándékomban. Dunaszerdahelyen kezdtünk neki helyet keresni, a polgármester úr mellettünk volt, 3000 látogatója volt, mindenki megdöbbent. Ezért meg is kaptuk a Polgármesteri-díjat. Aztán elvittük Rimaszombatba is, ahol 1500 látogatója lett öt hónap alatt. A FEMIT legjelentősebb tevékenysége volt ez.
Az ezt követő tíz évben is jelentős rendezvényeket hoztak tető alá, amelyek mindig a család fontosságára, az egészséges életmódra, a szenvedélybetegségre irányulnak. Mi mindenbe kapcsolódnak még be?
Minden évben szervezünk konferenciát. Ilyen volt az Ép testben, ép lélek vagy Tehetek érted valamit? címmel a pedagógusoknak, társadalmi szervezeteknek. Tavaly Lélekszeletek címmel oktatás- és nevelésfejlesztő találkozónk volt. Feldolgozunk egy-egy szakmai témát. Szívbéli feladatomnak tekintem, hogy kövessem a SZAKC tevékenységét is, s jelen legyek a társulás rendezvényein. A felvidéki szervezetek közül továbbra is velük működünk együtt a legjobban Erzsi halála után is. Szeretném is itt megköszönni Hideghéthy Andrea jelenlegi igazgatónak és a SZAKC-nak a segítségét, sokat köszönhetünk neki. Szívesen juttatjuk el az információkat a családokhoz. Segítjük az ifjúságot a társadalmi életben való eligazodásban.
Mit érzett, amikor megtudta, hogy épp a Pogány Erzsébetről elnevezett díjat idén Ön veheti át?
Nekem a Pogány Erzsi egy ikon. Nagyon szerettem őt, mint említettem, sokat köszönhetek neki. Megjelent róla egy kiadvány, a szobámba kitettem, s mindennap látom őt. Sokszor emlegetem őt, s nagyon hálás vagyok neki. Amikor tudomásomra jutott, hogy én kapom a díjat, alig akartam elhinni, hogy én erre méltó vagyok, hogy valami különlegeset tennék. Erzsi különleges volt. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy ezt nekem odaítélték.
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »