Gyöngyösi Márton: Két fontos feladat Brüsszelnek és Kijevnek – Ukrajna útja Európa felé

Gyöngyösi Márton: Két fontos feladat Brüsszelnek és Kijevnek – Ukrajna útja Európa felé

Az ukrán nép egyértelműen hazája nyugati orientációja mellett kötelezte el magát. Ezt pedig nem csak szavakkal és politikai aktusokkal bizonyította, hanem azzal a hősies küzdelemmel is, amelyet az orosz hódítókkal szemben vív. Ezért Ukrajnát és az ukrán népet óriási tisztelet illeti, Európa pedig nagyon helyesen a tagjelölti státusz megadásával fejezte ki, hogy az ukránok által hozott áldozat nincsen elfelejtve.

Óva intenék ugyanakkor a hamis ábrándoktól. Egy ország európai uniós taggá válása ugyanis semmiképpen sem egy rövid folyamat. Ez pedig nem azért van így, mert az EU szűkkeblű volna. Éppen ellenkezőleg: a tagjelölt országnak és polgárainak a közvetlen érdeke, hogy a tagsághoz szükséges reformok megtörténjenek, az állam, és annak szervei pedig megérjenek az uniós tagságra. Mi értelme lenne egy olyan uniós tagságnak, amely nem hoz érezhető változást az emberek életében?

Hírdetés

Az elmúlt időszakban Magyarországon és másutt is láthattuk, mennyire törékeny a demokrácia, és milyen könnyű a visszacsúszás az oligarchák és politikai bűnözők uralta világba. Fontos, hogy Ukrajna, amelyet jelenleg is háború pusztít, a tagjelölti folyamat végén ne szegény, lerombolt és korrupt országként, hanem egy erős, és sikeres államként tudjon belépni az európai közösségbe. Ám ez Kijevre, és Brüsszelre is feladatokat ró.

Az első, és legfontosabb feladat Ukrajna területi egységének helyreállítása. 2004-ben Ciprus úgy lépett be az EU-ba, hogy a ciprusi kormány nem gyakorolt fennhatóságot az ország nemzetközileg elismert területének egésze fölött. Ennek következményeit pedig az EU azóta is nyögi, miközben a rendezés esélye végleg elúszni látszik, folyamatosan sértve ezáltal a nemzetközi jogot az egyik oldalon, és cserben hagyva az EU-s polgárként az EU-n kívül rekedt északon élő ciprusi polgárokat a másikon. Ukrajna esetében ilyen hibát nem véthetünk: az országnak teljes területével, és valamennyi polgárával együtt kel az EU részévé válnia. Ehhez pedig minden segítséget meg kell adnunk ahhoz, hogy Ukrajna területi egysége helyreálljon.

A másik fontos kérdés az ukrán társadalom békéjének helyreállítása. Ukrajna egy óriási, sokszínű ország, ahol az ukrán mellett számos más nyelven beszélő, különböző vallási felekezetekhez tartozó emberek élnek. Európában mi ezt komoly értéknek tekintjük, és szeretnénk, ha Kijev is annak tekintené. Ezért fontos, különösen azután, hogy ezen nemzetiségek fiai is jelentős számban harcolnak az ukrán hadsereg soraiban, hogy ukrán állampolgárokként az ő kulturális örökségük is elismerésre kerüljön, és kollektív jogaik hagyományaik ápolására, és szabad nyelvhasználatukra garantálva legyenek. Európa feladata ezen a téren az, hogy megossza a területén már évtizedek óta jól működő koncepciókat az ukrán kormányzattal, és segítse abban, hogy mindezt a gyakorlatba is átültesse.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »