Gyökeres változás a katonai erőviszonyokban Oroszország javára

Gyökeres változás a katonai erőviszonyokban Oroszország javára

„2018-ban elmondhatjuk, hogy gyökeresen megváltozott a katonai-technológiai egyensúly Oroszország javára” – idézte a Magyar Békekör Vlagyimir Jermakov, az orosz külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési főosztályvezetőjének a kül- és védelempolitikai tanács éves moszkvai közgyűlésén vasárnap elhangzott szavait.

Oroszország ma megfelelő választ képes adni minden arra irányuló amerikai kísérletre, hogy nyomást gyakoroljanak rá – fűzte hozzá.  Jermakov szerint a „jelenlegi helyzetre az jellemző, hogy példátlanul beszűkül a konstruktív együttműködés tere”.

Hírdetés

„A Nyugat idegessé vált amiatt, hogy látja, nem tudja meghosszabbítani uralmát a világ ügyei fölött.
Ezért folyamodik szankciókhoz, kényszerítő eszközökhöz, s tanúsít etikátlan magatartást az államközi kapcsolatokban. Mindezzel fokozza a feszültséget.

A fegyverkezési verseny korunk realitása, nem blöff. Alapvetően felforgatja a globális stabilitást és a nemzetközi biztonságot” – mondta Jermakov. Az orosz diplomata szerint kérdésessé vált a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről (INF) kötött szerződés sorsa. Növekvő veszéllyel fenyeget az űrfegyverkezés. Nincs többé esélye annak, hogy életbe lépjen az atomfegyverek átfogó tilalmáról kötött megállapodás. Zátonyra futott a biológiai fegyverekről szóló konvenció.  A stratégiai fegyverzetek korlátozásáról 2011-ben tíz évre kötött megállapodásról lehetne ugyan tárgyalni, de csak akkor, ha az Egyesült Államok tiszteletben is tartaná, amit aláírt, írja a Magyar Békekör.
Az egyetlen kötelező erejű nemzetközi megállapodás az atomfegyverek el nem terjedéséről szóló 6. cikk, ám aligha számíthatunk arra, hogy ennél többre megyünk a belátható jövőben – mondta helyzetértékelésében az orosz külügyminisztérium főosztályvezetője.

www.magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »