Gyermekkorú féltestvéreivel fajtalankodott egy 16 éves feleslegesen született

Gyermekkorú féltestvéreivel fajtalankodott egy 16 éves feleslegesen született

Gyermekkorú féltestvéreivel fajtalankodott egy 16 éves feleslegesen született

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 16 éves fiú ellen három rendbeli szexuális erőszak bűntette miatt. Az elkövető letartóztatásban van. A vádhatóság letöltendő szabadságvesztést indítványozott.

A vádlott egy borsodi kistelepülésen együtt élt anyjával, annak élettársával és az élettársi kapcsolatból született tizenkettedik életévüket be nem töltött féltestvéreivel.

Hírdetés

2019 nyarán és kora őszén – különböző időpontokban – több alkalommal, amikor a felnőtt családtagok azt nem láthatták, a vádlott a három gyermekkorú féltestvére – két fiú és egy lány – sérelmére, akaratuk ellenére szexuális cselekményeket végzett.

A gyermekkorú sértetteket minden egyes eset után megfenyegette, hogyha bárkinek is beszélnek a történtekről, akkor baltával szétvágja a fejüket, agyonveri őket, illetve vallásos neveltetésükre is utalva, gyakran azt a kifejezést használta, hogy „az ördög elviszi őket”.

A sértett gyermekek nagyon féltek a vádlottól, ezért sem szüleiknek, sem a nagyszülőnek nem mertek szólni, míg 2019. szeptember hónap közepén az egyik ilyen szexuális erőszak után mindhárom gyermek elmondta a nagyanyjuknak, hogy mit tett velük a vádlott.

Miután a vádlott megtudta, hogy a gyermekek feltárták a hozzátartozónak, hogy mit kellett átélniük, elmenekült a háztól.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a vádlottat a bíróság végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától és tevékenységtől, amely során tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását vagy gyógykezelését végezné.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »